Személyes elégtétel versus legkönnyebb három pont

Két hét várakozás után végre elkezdődik a Premier League utolsó nyolc fordulója és a bajnokság még minden tekintetben nyitott: nincsen előre kihirdetett győztesünk, se biztos kiesők, ahogy a BL-helyekért is komoly harc folyik még. A Liverpool szempontjából reális célként egyedül az ötödik helyet jelölhetjük meg, ehhez viszont pole-pozícióba kell kerülni, hogy május 15-én már az EL-ről döntsön a Tottenham elleni hazai bajnoki – de legalább is 700 000 font sorsáról. Hajtás után összeszedjük, miért tartjuk ma a szokásosnál is fontosabbnak a győzelmet.



A Fulhamet ma sajnálnunk kell

visszatérMár előre sajnálnunk kell a Fulhamet: nem kétség, hogy ma egy irgalmatlan zakóba néznek bele. Gerrad visszatért, Torres (fejben) visszatért, Kenny visszatért, a csapat bízik magában, a Fulham pedig nagyjából azóta képtelen épkézláb teljesítményt nyújtani, mióta hőn szeretett Hodgsonunk átpártolt hozzánk. Mi pedig csak ennyit tudunk mondani, Hrabal szavaival élve: „Maradtatok volna otthon a seggeteken…” Hajtás után arról regélünk, miért lesz ma nagyon rossz a Fulhamnek, valamint egy bekezdés erejéig megemlékezünk az átigazolási nagy semmiről.



Itt a vége – vagy éppenséggel most kezdődik

 

Fellélegezhetünk. Röviden ezt tudjuk mondani. Egy rémálomba illő fél év ért most véget, egy borzalmas sorozat, aminek az utolsó utáni pillanatban sikerült megálljt parancsolni. Az új manager Kenny Dalglish, akinél kívánni sem tudnánk jobbat, reméljük, nem fog a jó hírébe kerülni ez a hálátlan feladat. Hajtás után megvizsgáljuk, mi vár ránk rövidtávon.



(The day before) yesterday, all my troubles seemed so far away…

Beatles idézettel nyitottunk, Beatles idézettel zárunk – kicsit megkésve. Tegnapelőtt gyakorlatilag csak Poulsen hiányzott az összképből, mert becserélésével tényleg egy igazi állatorvosi lovat lehetett volna összeállítani a meccsről. Gyakorlatilag mindent elnézett és benézett Hodgson, egyetlen szerencsénk, hogy mindezt utoljára tette. Távol álljon tőlem azt feltételezni, hogy Gerrard direkt hagyta ki a büntetőt, de lássuk be, szépen összefoglalta a mérkőzést. Hajtás után jöjjön a verdikt.



Blackburn singing in the dead of night…

Korántsem vagyunk nyugodtak a ma estét illetően. A Blackburn nem az a világverő alakulat, de azon tipikus PL-csapatok egyike, amelyek szökőévente egyszer összeszedik magukat és kicsinálnak egy bajnokaspiránst is. Nem feledhetünk egy másik tényt sem: a Liverpool udvarias vendég, aki ritkán sérti meg a házigazdát. Hajtás után elmagyarázzuk a bizonytalanság okát és kicsit okoskodunk az átigazolási piac kapcsán is.



Hodgson díja

Örülünk VincentRoy Hodgson az utolsó utáni pillanatban nyerte el a “Még legalább három napig edző maradhatok” kétes értékű tulajdonosi díjat, ám meg kell hagyni, a második félidőben egy egészen szerethető Liverpool lépett pályára. Voltak támadások, Torres is megkapta antidepresszánsait, Steven Gerrard pedig szimplán csak Steven Gerrard volt – az pedig, mint tudjuk, mindig elég. Hajtás után szétcincáljuk a meccset.



A délutánról és az új évről

A kocka el van veszveÚj év, új találkozó, már csak az kérdés, hogy lesz-e új edző. Ma négy órától Roy Hodgson az életéért fog küzdeni, illetve mások fognak helyette küzdeni, de az ő elképzelései szerint. A Bolton Owen Coyle kezei alatt már nem régi, elmúltak azok az idők, mikor vendégségbe menet még önként húzták fel a szopóálarcot, így kizárt, hogy asszisztálnának egy kiadós veréshez. Hajtás után kicsit mélyebbre ásunk, és az új esztendőre gondolunk.



Hodgson családja látogatóban

forrás: lfc.tvA látványos foci sajnos régóta fehér holló-státuszban van az Anfielden, de azért mi abban reménykedünk, hogy ha már a joga bonito szabadnapokat vett ki Liverpoolban, legalább a céltudatos játék eredményt hoz. Öt pontra az ötödik helytől, és hat pontra a kiesőzónától minden megszerezhető győzelem aranyat ér. A hozzánk látogató Fulham pedig kitűnő áldozati bárány lehet. Hajtás után elmeséljük, miért lesz a miénk a három pont. De most már aztán tényleg.



A tanár úr képzeletbeli beszélgetése KáRoykával

Sajnos még nem történt meg, de mi már nagyon várjuk. Addig is megpróbáljuk elképzelni, milyen is lesz elbocsátása. Szombaton már a trambulinról csinálta Hodgson, közel lehet az idő, amikor félretéve a Liverpool Way-t, egyszerűen kihajítjuk. Hajtás után utolsó Liverpoolban eltöltött perceit idézzük meg, utalva egy örök klasszikusra. Mert nem érdemeljük meg.