A Vasárnapi meccs kapcsán semmi sem ment a terv szerint. Nyilván a csapat sem így tervezte, no meg az elmúlt napjaim nagyon nem a terv…
Döntőjéhez érkezett a Ligakupa nemes sorozata, mellyel Klopp úr elég hamar robbanhat be a már „nyert valamit a Liverpoollal” managerek népes táborába. Nyögvenyerős csütörtöki meccsünk…
„If you are first, you are first. If you are second, you are nothing.”
Jól sejtette donnelly, hogy sablonos meccsel lesz dolgunk, kár, hogy a Chelsea nem azt a forgatókönyvet valósította meg, amire mi gondoltunk. A Liverpoolnak volt egy jó 20 perce, a Chelsea-nek két gólja. Ha első vagy, első vagy. Ha második, egy senki.
Nem túlzás azt állítani, hogy a ma este kezdődő FA-kupa döntőn múlik a Liverpool szezonjának megítélése: vagy egy élvezhetetlen és már-már botrányos szezont hagyunk magunk után, vagy egy élvezhetetlen és már-már botrányos szezont, amiben legalább sikerült két kupát szerezni. Liverpool – Chelsea. Wembley. Kupadöntő.
A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Senkit, ismétlem, senkit nem fog érdekelni – akár már egy hét múlva sem – hogyan nyertük meg ezt a Ligakupa-döntőt. Nem a hibákra, a számtalan kihagyott helyzetre, Gerrard elrontott tizenegyesére fogunk emlékezni, hanem arra, hogy ez volt az a Liverpool, ami oly sok év után végre elért valamit, valami kézzelfoghatót. Egy csapat, amit többször is jól arcon vágta magát vágtak, mégsem adta fel. És jól tesszük, ha ezt idézzük majd fel, mert egyedül ez számít.