Az elmúlt két találkozón a srácok láthatóan nem találták meg a személyes motivációjukat, nem tudtak rákoncentrálni eléggé a meccsekre. A tény, hogy már nem sok minden maradt amiért lehet küzdeni a szezonban, valamint a nem túlságosan lázba hozó ellenfelek koncentrációhiányhoz vezettek, ami a kapu előtti produkcióra rányomta bélyegét. A meccsre a motivációhiány nem lehet jellemző és nem is lesz elfogadható. A főszereplők közül sokaknak lesz személyes elszámolni valója. Rafa első Anfieldi látogatása különleges lesz nem csak az ő, és nem csak a szurkolók számára, de a volt játékosai számára is, akik közül elég sokan még ma is a csapat meghatározó alakjai. Az extra ösztönzést meg lesz a találkozón, az biztos.
Képzeljük el, hogy Bob Paisley vagy Joe Fagan, miután befejezte liverpooli karrierjét, pár év szünet után leül a Chelsea kispadjára. Elképzelhetetlen, ugye? Márpedig valami hasonló történt szerdán, amikor Rafa elfogadta Szauron ajánlatát és elfoglalhatja Szarumán trónját.
Szürreális – nincs más szó a Liverpool tegnap esti teljesítményére, egy Swansea-látogatással a vége előtt pedig talán az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy ez a mérkőzés volt az idény meccse: Henderson gólt lőtt és uralta a középpályát, Carroll és Suárez szétgyilkolta a Chelsea védelmét, Reina bravúrosan védett, már csak Downing tizenegyese kellett volna és végképp nem hisszük el, hogy ugyanazt a csapatot látjuk, mint szombaton.
Nem túlzás azt állítani, hogy a ma este kezdődő FA-kupa döntőn múlik a Liverpool szezonjának megítélése: vagy egy élvezhetetlen és már-már botrányos szezont hagyunk magunk után, vagy egy élvezhetetlen és már-már botrányos szezont, amiben legalább sikerült két kupát szerezni. 
A tavalyi hatodik hely után már lehetett sejteni, hogy idén valamivel nagyobb hangsúlyt kap a két kupa, de arra kevesen fogadtak volna, hogy a Liverpool tényleg ott lesz legalább az egyik sorozat döntőjében. Vasárnap a Wembleybe megyünk. Egy út, ami már augusztusban elkezdődött.