Ma délelőtt megjelent a következő szezon sorsolása. Villámposztban megosztjuk veletek kivel mikor fogunk előreláthatólag találkozni. Hiszen mint minden menetrendben itt is előfordulhatnak változások. Novemberben megyünk az Evertonhoz, januárban lesz a visszavágó. Augusztus végén látogat hozzánk Moyes új csapata, ami a szezon első rangadója lesz, márciusban megyünk hozzájuk. A szezont a Stoke Cityvel kezdjük otthon. Eleinte könnyebb meccsek lesznek, így remélhetőleg nem ragadunk be idén is. Cserébe kőkemény decemberünk lesz. Tavasszal a március-áprilisi időszak is nehéznek ígérkezik. Tehát első ránézésre nem egy kiegyensúlyozott menetrendünk lesz. Tömbösítve kapjuk a rangadókat.
Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A középpályánk – mely a modern foci legfontosabb csapatrésze – sem jellemezhető másként. A szezon legnagyobb részében 4-2-3-1, 4-3-3 formációban játszottunk, ami a középpálya szempontjából azt jelenti, hogy a legtöbb esetben egyszerre három középpályásunk szerepelt. A szezon során játszott 54 meccsen összesen 12 játékos fordult meg középpályás posztjainkon, így a középpályára kevéssé igaz a BR ellen rendszeresen felhozott vád: miszerint nem rotálja a csapatát vagy, hogy állandó kezdőt alkalmaz. Nagy általánosságban igaz, hogy formaingadozások, sérülések, fitneszproblémák miatt egyszer sem láthattuk a mögöttünk hagyott szezonban a legjobb középpályás sorunkat.
Egy ideje hivatalosan bemutatták az új hazai mezt, az új idegenbelit és a harmadik számú is 99%, hogy a kiszivárgott verzió lesz. Eljött hát az ideje, hogy az első heves reakciók után a blogon is foglalkozzunk az új Warrior mezekkel, kicsit már átgondoltabban, nyugodtabb hangvétellel. Azt senki se várja tőlem, hogy az új mezek dizájnját vagy divatosságát szakszerűen elemezzem, hiszen a divathoz meg a mezszépséghez annyit értek, mint a neandervölgyi emberek az atomfizikához, így csak erősen szőrmentén fogok foglalkozni a mez „szépségével”. Az általános vélemény, úgy tűnik az, hogy a hazai mez gyönyörű lett, a másik kettő ellenben ocsmány.
Talán Andy Warhol mondta egyszer, hogy mennyire fantasztikus volna, ha mindenki tökéletesen egyforma volna. Ezt mindig is egy olyan hülyeségnek tartottam, ami a művészetet párszor megihleti, de a realitás talaján teljes hülyeség volna. De belegondolva tényleg volna egy elvitathatatlan előnye: létezne igazság. Egyetemes, törvényi, mindenki által elfogadott igazság, hisz ha mindenki ugyanazt gondolja, akkor az élet tisztán fekete-fehér. Még maga a tízparancsolat sem ilyen, ott van például a Ne ölj, hogy egy népszerűt vegyek. Persze, a gyilkolás bűn a legtöbbünk szemében, de maga a pápa is megszegné ezt az életösztöntől vezérelve, és senki se tartaná ezt bűnnek. És akkor azt még nem is vettük ide, hogy ölni nem csak embert lehet. Szóval igen, lehet, tényleg fantasztikus lehetne, ha mindenki egyforma volna.
De nem vagyunk azok, sőt, igazából két egyforma ember sem él a világon. Nincs egyetemes igazság minden megítélés, nézőpont kérdése [hopp, megint el-Coelhoztam a bevezetőt]. Mindenkinek véleménye van, amiben a dolgok millió apró összetevőinek súlyát nagyítja fel vagy kicsinyíti le saját belátása szerint. Én alapvetően a pohár-félig-tele-van felfogásban tengetem mindennapjaim, miközben szeretném hinni, hogy egy, a pohár-kétszer-akkora-mint-kellene lehetek, de vagyok annyira realista, hogy tudjam, soha nem érem el azt, hogy teljesen objektív legyek. De ezért jó, hogy csak egy blogot írok. A továbbiakban már tényleg a Liverpoolról, és a szezonról, ahogy én megéltem.
Néha tenni kell egy lépést hátra, hogy az ember tisztán láthasson – ezzel az instantcoelho-val lehet összefoglalni a focival, a Liverpoollal való kapcsolatomat az elmúlt hét hónapban. Már a nyáron is kacérkodtam a gondolattal – miszerint a francba abba kellene hagyni egy olyan valamit, ami egyre inkább nyűggé vált az utolsó hónapokra – de végül csak novemberben telt be a pohár.
Az igazat megvallva nem voltam túlzottan lelkes, mikor megjelentek az első pletykák Kolo Touré leigazolásáról. Mikor tegnap megjelent a hír, a hivatalos hír, hogy 2013 július 1-vel leigazoltuk, akkor sem voltam túl lelkes. Hiszen egy kiöregedő, 32 éves védő leigazolása, nem az a fajta igazolás, amitől minden szurkoló vérmérséklettől függően csettint egyet vagy üvölt egyet, hogy ezt az igazolást behúztuk! Igen!!! Most már minden király lesz, jövőre legyalulunk mindenkit! Nem, ez az igazolás nem ilyen. Viszont minél több szempontból nézi meg, vizsgálja az ember, annál több értelme van. Végül is miről beszélt a klub meg mi szurkolók is a legtöbbet idén? Arról, hogy a védelem megerősítésre szorul. Főleg Carra visszavonulása után. Erre az első nyári igazolás a védelembe érkezett, ez minimum örömhír. Ráadásul még bőven az átigazolási szezon kezdete előtt megvan az első igazolás. Piros pont a gyorsaságért.
Bruno Balli
Andrea Casula
Willy Chielens
Giuseppina Conti
Dirk Daenecky
Dionisio Fabbro
Jacques François
Eugenio Gagliano
Francesco Galli
Giancarlo Gonnelli
Alberto Guarini
Giovacchino Landini
Roberto Lorentini
Barbara Lusci
Franco Martelli
Loris Messore
Gianni Mastrolaco
Sergio Bastino
Mazzino Luciano
Rocco Papaluca
Luigi Pidone
Bento Pistolato
Patrick Radcliffe
Domenico Ragazzi
Antonio Ragnanese
Claude Robert
Mario Ronchi
Domenico Russo
Tarcisio Salvi
Gianfranco Sarto
Giuseppe Spalaore
Mario Spanu
Tarcisio Venturin
Jean Michel Walla
Claudio Zavaroni
R.I.P. – You’ll Never Walk Alone!
In Memoria e Amicizia
Legutóbb Scouser azt állapította meg a Liverpool pénzügyei kapcsán , hogy „Nem vagyunk nagycsapat”. Ezt a képet szeretném most egy kicsit árnyalni, mélyíteni kis kitekintéssel a PL top csapatainak elmúlt néhány gazdasági évének alakulásával. A poszt kettős célt szolgál, így apropóját is két dolog adja: 1 kicsit előremenve az évértékelőknek és előretekintve a következő szezonnak, szeretném, ha a BL helyekért folytatott verseny gazdasági hátteréről tisztább képünk lenne. 2 közelít az átigazolási időszak, mikor repkednek a nevek a hozzájuk kapcsolódó fontmilliókkal. A szurkoló meg nekiáll vérmérsékletétől függően aggódni, álmodozni, hogy mi fog történni. Szeretném, ha egy kicsit tisztábban, reálisabban látnánk a valós lehetőségeinket. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok gazdasági szakember, csak egy egyszerű szurkoló, így a poszt első része nem születhetett volna meg a thisisanfield.com-on megjelent 3 részes 1 2 3 sorozat és a theliverpoolword kiváló cikke, a swissramble, valamint macca segítsége nélkül.
A tegnapi QPR elleni meccs volt a szezon utolsó meccse – amit egyébként megnyertünk -, de ez igazából senkit sem érdekelt. A PL idényt, melyben 8 szezonnál több pontot szereztünk. 9 ponttal növelve a tavalyi pontszámot, a szezont, melyben 71 gólt szereztünk (ennél csak egyszer sikerült többet), de ezt inkább meghagyom a szezont értékelőknek. A tegnapi nap Mr. Liverpool, Mr. Scouser, Mr. 23, azaz James Lee Duncan Carragher búcsúztatásáról szólt.