Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A támadásunk eredményessége sokat javult összességében az előző szezonhoz képest. Az 54 meccsen szerzett 98 gól, azaz meccsenként 1,81 gól, ha csak a bajnokságot nézem, még kicsit jobb is: 38 meccsen 71 gól, azaz 1,86 gól meccsenként nem rossz, sőt tavaly a top4-ben lett volna és idén is a negyedik legtöbb, amit csapat szerzett. Történelmi távlatokban is jónak számít. Nem az gólok számával volt a gond hanem az eloszlással. A meccseink nagyjából ötödén nem sikerült betalálni, összesen 10 meccsen, ami fájó, hogy 8 ebből bajnoki volt. Ellenben a meccsek 27 %-án, összesen 15 alkalommal sikerült 3 vagy annál több gólt szerezni, a bajnokságban még ennél is jobb az arány: 12 találkozón, azaz a meccsek közel egyharmadán szórtuk meg az aktuális ellenfelet.
A szezon erősen ketté bontható, a 2012-s és a 2013-s évre: teljesen más emberek alkották a támadósort és egészen más problémák jelentkeztek. Ősszel Dempsey le nem igazolásának köszönhetően két darab felnőtt csatárral maradtunk, vékony volt a keret, főleg Borini októberi sérülése után. Downingban még nagyon nem bízott BR, így jellemzően fiatal tapasztalatlan támadósorral Suso-Suárez-Sterling trióval támadtunk. A téli igazolásaink után már egészen más volt a képlet: időnként már kis túlzással túlkínálat volt támadókból. Az új fiúk és Suárez együtt játszatását kellett volna megoldani, amire eddig igazán jó megoldás még nem született. „Szerencsére” sérülések és eltiltások miatt nem sokszor merült fel ez a probléma. Érdemes még megnézni a Sturridge érkezése előtti és utáni számokat is. Első pályára lépése előtt 21 bajnokin 34 gól, azaz meccsenként 1,61 gól utána 17 bajnokin 37 gól, azaz meccsenként 2,17 gól. Jelentős különbség, ami részben Sturridge és Coutinho érkezésének köszönhető, részben annak, hogy a szezon előrehaladtával az igazi téttel bíró meccsek száma csökkent.

Lehet, hogy már nagyon uborkázásnak tűnik a poszt, de én kifejezetten igényt érzek rá, hogy szülessen egy, vagy akár több poszt a ti történeteitekből, a ti tapasztalataitokról, mert bár van nem is 
Liverpool és a stadion? Egy roppant komplex gazdasági-kulturális-szociális problémakör évtizedes történelemmel, melyhez csak a legnagyobb körültekintéssel szabad hozzányúlni. Nincs még egy csapat melynek a DNS-ébe ennyire beleégett volna a stadionja, mint a mienkébe, köszönhetően a klub alapításának. Azt is tudjuk, hogy a klub brandjének milyen fontos eleme a stadion, a Kop és a szurkolók. Természetesen az is igaz, hogy a Taylor-jelentés utáni csak ülőhelyessé alakítás óta a kapacitása kicsi. Évek/évtizedek óta a tulajdonosok, csapatvezetők teljesítményének megítélését erősen befolyásolja, hogy mit tettek a stadionkérdésben. Roppant kényes téma és a jelen posztnak nem is a fő témája az elmúlt években a stadion ügyében történtek értékelése. Annyit jegyeznék csak meg, hogy a szívem mindig is a felújítás fele húzott, így örülök,
Először is múlni nem akaró szeretettel szeretnék köszönteni mindenkit a Fonat „túloldaláról”, nem is oly rég volt szerencsém elfogadni a felkérést, hogy én is tagja legyek a Fonat lelkes szerkesztő csapatának. A srácok már megmutatták a főhadiszállást, ahol váltogatva a feszített tükrű medence és a jakuzzi között nézhetjük, ahogy 10 db 50 colos tv-n pörögnek egymás mellett
Na, nagyjából így álltunk hozzá az első pletykák megjelenésekor, és csak egyre nagyobb és nagyobb fejvakarásba kezdtünk, amint egyre biztosabbá vált az érkezése. Sürgősen ki kellett találnunk valamit, hogy mire 
