Dübörög ezerrel a nyári húspiac a modern foci összes negatívumát felsorakoztatva. Kapunk mindent ilyenkor, ami nem szimpatikus: megbízhatatlan tweeteket, unatkozó és oldalszámot kitölteni köteles újságírókat, tévécsatornákat kitöltendő adásidővel, akik ilyenkor aztán mindenből hírt generálnak, játékosok mucsaröcsögei félrefordítható rádió nyilatkozataitól kezdve, arcmimikán át, twitter account háttér változtatáson keresztül mindennek „óriási jelentősége” van. Kapunk még szarkeverő, modern kori rabszolgahajcsár ügynököket, össze-vissza nyilatkozgató sztárokat és mindent ami gusztustalan tud lenni a fociban. De erről elég is ennyi. A mai poszt témája az előzőek melléktermékeként heti rendszerességgel felmerülő 60-70 név, akiknek nagy részéről nemhogy nem tudjuk mire képes, nem hogy nem láttuk még játszani, de sokszor a nevét sem hallottuk korábban. A mai világban már viszonylag könnyen és gyorsan egy viszonylag megbízható képet alkothatunk magunknak ezekről a korábban nem hallott játékosokról fórumos szócsatákhoz. Erről és az ebből levonható következtetésekről az Elolvasom után.
A felkészülési időszak végéhez közeledve a kültéri hőmérsékleten kívül az ilyen felhozó meccsek komolysága is enyhe emelkedésnek indul, a korábban játszott marketing célű labdázgatás után van rá esély, hogy szakmailag is értékelhető sportmozgás-halmazok is át fognak szüremleni a ránk váró 90 perc alatt.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=veKx_gJavuw?feature=oembed&w=459&h=344]
A történetünk 2004. december 8-ig vezet vissza, mikor is a félidőben még az ellenfél volt előnyben, a második félidőben Sinama-Pongole és Mellor góljaival sikerült fordítani, de ez még kevés volt a továbbjutáshoz. Nem sokkal a lefújás előtt azonban jött Steven Gerrard és a fent látható találattal továbblőtte a csapatot egy akkoriban rá jellemző sistergős távoli bombával. A találat nem csak gyönyörű, de kiemelkedően fontos, hiszen nélküle nem lehetett volna a csodálatos BL-tavasz és mindannyiunk kedvenc emléke, az Isztalbul sem. A kommentátor Andy Gay szavai szállóigévé váltak mára és az elhangzottak adják a nevét az egyik kedvenc Liverpool blogomnak. Steven Gerrard legendájának fontos eleme ez a találat. Éppen ezért is Gerrard kvázi búcsúztató/megemlékező meccsére az akkori ellenfél az Olympiakos ellen kerül sor magyar idő szerint 13:45-kor. A találkozót Angliában közvetíti a tévé, így minden valószínűség szerint az elmúlt egy-két találkozón tapasztaltnál jobb minőségű patakocskákon keresztül lehet majd követni az összecsapást.
Nem nagyon nevezném blogolásnak, hogy a meccsek előtt csak ki-kirakosgatok egy-egy posztot, ami alá a kommenteket gyűjthetjük, de hát preseason meccsek vannak, amik szokás szerint csak elhamarkodott ítéletek meghozatalára jók, így talán megbocsájtható, hogy nem feccölünk energiát az indonéz vagy a thai válogatott feltérképezésére, már maga a meccs megnézése is komoly energiákat emészt majd fel a tapasztalatok alapján. (Egy nyelvtannácit felkérnék egy laza mondatelemzésre.) A meccs 12.45-kor kezdődik majd a Sopcaston, meccset, izgalmat nem várunk, az egyetlen csámcsogni való Suárez aktuális mimikája lesz majd, de lehet ehelyett még a rajtra is átkapcsolok Mogyoródra a nagy nihilben.
Az időeltolódás miatt a Melbourne Victory elleni találkozó déltől lesz, a munkaidő kellős közepén, így nem sokan fogják tudni nézni élőben. Aki mégis annak itt…
Conor Coadynak a harmadosztályú Sheffield Unitedbe való féléves kölcsönadása kiváló alkalmat biztosít arra, hogy írhassak egy kicsit az utánpótlásról és leírhassam a problémáimat az alacsonyabb osztályokba történő kölcsönadások kapcsán. A 19-22 éves kor kiemelt fontosságú a játékosok egyéni fejlesztése szempontjából, hiszen ez az a kor mikor még könnyen taníthatóak, nevelhetőek és fizikálisan fejleszthetőek a játékosok, ekkor vannak jellemzően az utánpótlás és a felnőtt csapat határán és nagyon nagy szükségük van a pályán töltött értelmes, jelentőséggel bíró játékpercekre. Angliában, és kifejezetten a Liverpoolnál ez sajnos nem megoldott. A témát már elkezdtem feszegetni Sterling, Suso és Pacheco kapcsán, de most nézzük egy kicsit részletesebben.
„Indonézia egy az egyenlítő mentén fekvő ország, 180 millió lakossal, akiknek az átlagéletkoruk 18 év, és a vallás tiltja az alkoholfogyasztást. Mit kell még tudni…
Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A támadásunk eredményessége sokat javult összességében az előző szezonhoz képest. Az 54 meccsen szerzett 98 gól, azaz meccsenként 1,81 gól, ha csak a bajnokságot nézem, még kicsit jobb is: 38 meccsen 71 gól, azaz 1,86 gól meccsenként nem rossz, sőt tavaly a top4-ben lett volna és idén is a negyedik legtöbb, amit csapat szerzett. Történelmi távlatokban is jónak számít. Nem az gólok számával volt a gond hanem az eloszlással. A meccseink nagyjából ötödén nem sikerült betalálni, összesen 10 meccsen, ami fájó, hogy 8 ebből bajnoki volt. Ellenben a meccsek 27 %-án, összesen 15 alkalommal sikerült 3 vagy annál több gólt szerezni, a bajnokságban még ennél is jobb az arány: 12 találkozón, azaz a meccsek közel egyharmadán szórtuk meg az aktuális ellenfelet.
A szezon erősen ketté bontható, a 2012-s és a 2013-s évre: teljesen más emberek alkották a támadósort és egészen más problémák jelentkeztek. Ősszel Dempsey le nem igazolásának köszönhetően két darab felnőtt csatárral maradtunk, vékony volt a keret, főleg Borini októberi sérülése után. Downingban még nagyon nem bízott BR, így jellemzően fiatal tapasztalatlan támadósorral Suso-Suárez-Sterling trióval támadtunk. A téli igazolásaink után már egészen más volt a képlet: időnként már kis túlzással túlkínálat volt támadókból. Az új fiúk és Suárez együtt játszatását kellett volna megoldani, amire eddig igazán jó megoldás még nem született. „Szerencsére” sérülések és eltiltások miatt nem sokszor merült fel ez a probléma. Érdemes még megnézni a Sturridge érkezése előtti és utáni számokat is. Első pályára lépése előtt 21 bajnokin 34 gól, azaz meccsenként 1,61 gól utána 17 bajnokin 37 gól, azaz meccsenként 2,17 gól. Jelentős különbség, ami részben Sturridge és Coutinho érkezésének köszönhető, részben annak, hogy a szezon előrehaladtával az igazi téttel bíró meccsek száma csökkent.
Lehet, hogy már nagyon uborkázásnak tűnik a poszt, de én kifejezetten igényt érzek rá, hogy szülessen egy, vagy akár több poszt a ti történeteitekből, a ti tapasztalataitokról, mert bár van nem is egy, vagy kettő, hanem három poszt még Scouser utazásából, de mikor én kimentem, hiába olvastam el mindet kétszer, mégis kifejezetten meglepetésként ért pár dolog. Hajtás után pár főbb pont, ami vezeti majd a beszámolóitokat, meg egy minta, ami ezúttal az én történetem lesz.