Jürgen kürtje rüszttel csűrve

Valahogy nekem az alábbi nagyon láma és nagyon hungaroscouser kép jutott eszembe egy Augsburg elleni Európa Liga találkozó beharangjának felütéseként. Klopp épp a harmadik játékvezető szemét sütögeti ki vicsorgó foga sárgájával, hatástalanul. Ekkor gondolván egyet itt, a kalandozó magyarok dicstelen (vagy nem) vereségének historikus mezején, előveszi kabátzsebéből a Hajnal Tomitól még egykor…



Wilkommen Matip!

Nem rossz dolog az első nyári igazolást február közepén letudni, hiszen így mindenkinek bőven lesz ideje a beépítésén dolgozni. Kicsit előrevetítem az összefoglalását a posztnak. Szerintem összességében egy jó igazolást hoztunk tető alá. Szóval lehet okunk az örömre. Azt bánhatjuk kicsit, hogy nem már a téli ablakban sikerült egy jelképes…



Megkaptuk az ajándékunk

Imádatunk tárgya ma kérésünknek megfelelően villantott egyet. Megmutatta, hogy tud sexy is lenni, és nem csak a hétköznapokból ismert unalmas leharcolt verziója létezik. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki ma és még holnap sem fogja tudni levakarni a mosolyt az arcáról. Pedig tudom, hogy a mai az csak egy…



Villantin nap

  Korábban említettem már, hogy 13 meccsünk maradt a szezonban, aminek az ég világon semmi értelme nem lesz, de jógyerekként végig kell ülnünk, hiszen a mazochizmus fontos erénye minden Liverpool szurkernek. Ebből a szerencsés 13 meccsből következik most a na és aztán, hátaztán Villa elleni, idegenbeli ütközet. Oké, ez és…



Angyali üdvözlet

Újabb vesztes összecsapással gazdagodott a szezon kalapácsos táblázata. Valahogy ebben a szezonban nem sikerült győzni ellenük 4 meccsen, és pusztán 1 gólt jegyzünk ellenük 390 perc alatt. Nem valami lenyűgöző ez így számokban, viszont vajon kijelenthetjük-e, hogy ők az új Stoke, vagy ez még korai? Egy biztos, 15/16-os szezonban nem kell…



Több meccs, mint kolbász

Megboldogult Sipi bácsi szajkózott valami hasonlót, csak bringás hasonlatban – már ha van rajtam kívül bárki, aki képes volt a nyári vakációiból rendszeresen 3 hetet arra elcseszerinteni, hogy sárga napraforgókat bámuljon a tévében órahosszakat nap, mint nap Tour de Franc(e) néven az öreg cangás anekdotáit hallgatva. No de foci. Most akkor hogy…



Kupákról, legendákról

A mai múltidéző vendégposzttal lacko77 jelentkezik. A korábbi vendég írásokat a Ti írtátok nevű, nagy becsben tartott rovatunkban találjátok. Lehet és érdemes jelentkezni vendég írásokkal, még akkor is, ha nem minden fog megjelenni a Fonat hasábjain. Ezzel át is adom a szót. „Az volt az álmom, hogy a világ legjobb futballistája leszek, de…



A meccset megnyertük…

A mai találkozó meglátásom szerint három részből állt. Az első kettő rész oktatófilmbe illő, a harmadik rész az sok minden volt, csak nem meccs. A meccs első része az arról szólt, hogyan törjük fel az Ikaruszt, ezt a részt megnyertük 1-0-ra. A második rövid meccs arról szólt, mit csináljunk egy…



Sammy bácsi fogatlan macskái

Ha valaki lemaradt volna a nyár egyik slágeréről, Mister Allardyce-t, a modern angol futball alfáját – definíció szerint így Pulis az omega (gyöngyhajú lány) – a fekete macskáknak sikerült a zsákba betenni. Hajtás után erről a kiváló kapcsolatról, Big Samet gyönyörködtető futballfelfogásáról és végül még egy kis jegyüzéres miafaszomról is olvashattok.…