Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A középpályánk – mely a modern foci legfontosabb csapatrésze – sem jellemezhető másként. A szezon legnagyobb részében 4-2-3-1, 4-3-3 formációban játszottunk, ami a középpálya szempontjából azt jelenti, hogy a legtöbb esetben egyszerre három középpályásunk szerepelt. A szezon során játszott 54 meccsen összesen 12 játékos fordult meg középpályás posztjainkon, így a középpályára kevéssé igaz a BR ellen rendszeresen felhozott vád: miszerint nem rotálja a csapatát vagy, hogy állandó kezdőt alkalmaz. Nagy általánosságban igaz, hogy formaingadozások, sérülések, fitneszproblémák miatt egyszer sem láthattuk a mögöttünk hagyott szezonban a legjobb középpályás sorunkat.
Talán Andy Warhol mondta egyszer, hogy mennyire fantasztikus volna, ha mindenki tökéletesen egyforma volna. Ezt mindig is egy olyan hülyeségnek tartottam, ami a művészetet párszor megihleti, de a realitás talaján teljes hülyeség volna. De belegondolva tényleg volna egy elvitathatatlan előnye: létezne igazság. Egyetemes, törvényi, mindenki által elfogadott igazság, hisz ha mindenki ugyanazt gondolja, akkor az élet tisztán fekete-fehér. Még maga a tízparancsolat sem ilyen, ott van például a Ne ölj, hogy egy népszerűt vegyek. Persze, a gyilkolás bűn a legtöbbünk szemében, de maga a pápa is megszegné ezt az életösztöntől vezérelve, és senki se tartaná ezt bűnnek. 
Folytatódik játékosainkat értékelő sorozatunk, a védők és belső középpályások után ezúttal a szélsőinken fogjuk átrágni magunkat. Talán a legtöbb feszültséget ők generálták, hiszen ellentétben a Lucas sérülésével kényszerpályán mozgó középső résszel, itt simán csak nem az játszott, akinek kellett volna.
Mivel egyrészt már hetek óta semmi nem történik a Liverpoollal, másrészt két játékosértékelő poszt közt mindenkinek jól esik pihenni, most egy könnyebb hangvételű bejegyzés következik: leástuk magunkat a 2011/2012-es statisztikák legaljára, de a száraz elemzések helyett színes-szagos grafikonokat faragtunk belőlük.
Muszáj túlesnünk ezen is, értékelnünk kell a középpályánkat. A kétrészesre nyúló összefoglaló most következő darabjában a belső középpályát fogjuk megvizsgálni, amelyről viszonylag sokat elmond, hogy csak egy meccsen tudtuk legjobb játékosainkat egyszerre a kezdőbe állítani. Félmegoldások, kudarcot valló igazolások, és komoly sérülések – ez volt 2011/2012.
Folytatjuk a 2011/2012-es 
Mindenki a Liverpool új arcára kíváncsi, de mivel arra még legalább másfél hónapot várnunk kell, folytatjuk a 2011/2012-es idény értékelését. A sötétebb periódusokat, béna meccseket és feledhető megmozdulásokat kicsit háttérbe szorítva ezúttal a szezon legjobb góljait gyűjtöttük össze, mert a nagy kollektív kesergések közepette néha elfeledkezünk arról, hogy bizony ilyenek is (be)akadtak.
Sok kérdés van 2011/2012-vel kapcsolatban, amin lehet és kell vitatkoznunk, sok, amin felesleges. Több olyan játékos is van jelenleg a keretben, akinek előző évi szerepvállalása nem ütötte meg az elvárt szintet, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy nincs managerünk. Egyet viszont minden vita és ellenvetés nélkül, teljes egyetértésben kijelenthetünk: az év játékosa Martin Skrtel (-Daniel Agger kettős) volt.