Daniel Sturridge olyannyira dupla vagy semmi igazolás, hogy akkor leszünk igazán meglepve, ha közepesen játszik majd. A dupla forgatókönyv szerint hosszú évekig cikázik majd Suarezékkel a védelmek előtt és mögött úgy, hogy a kapusok csak akkor látják a labdát, amikor kiveszik azt a hátuk mögül. A semmi verzió pedig az, hogy gyorsan bedurcizik azon, hogy nem centerezhet kedvére Rodgers alatt és némi türelmi idő után elmeszelteti magát. Mindkét út reális. Aminek pillanatnyilag mindenképpen örülhet a Liverpool az az, hogy elég jó üzletet sikerült kötnie egy remek képességű, fiatal angol játékosról, akik pedig mocskosan túlárazva szoktak csak elkelni. Comolli most rosszul érezheti magát.

Sturridge az ellentmondásos angol játékos prototípusa. A média hajlamos a hozzá hasonlóan jó képességű angolok köré egy rózsaszín lufit fújni a feltűnésük idején, mondván ők lesznek a válogatott ügyeletes megmentői. Ezek a lufik aztán sorra kieresztenek, és ha nem is pukkadnak ki, sok olyan játékost eredményeznek, akik korlátaik, arroganciájuk vagy éppen alacsony nyomástűrésük nyomán nem tudnak felnőni a feladathoz és örök ígéretek maradnak. Sturridge-ot is nehéz eddigi karrierje után hova tenni. Ha levesszük magunkról azt a faktort, hogy Liverpool szurkolóként jelenleg minden olyan leigazolt csatárt messiásként üdvözlünk aki valaha is rúgott egy egyeneset labdába és jobban megnézzük az új tizenötösünk előmenetelét, elég diffúz érzések tölthetnek el. Egyfelől itt van egy kellően tökös és technikás srác aki szép eredményekkel mászta meg az angol utánpótlási válogatottak lépcsőfokait, ráadásul nagycsapatban is voltak már szép hónapjai, így ezek alapján nagy rizikót nem jelenthet. Másfelől viszont ismert az önzőségéről és az edzőkkel való hadakozásairól abból kifolyólag, hogy nem szeret a kedvenc pozícióján kívül játszani, ami az a center csatári szerep, ahol történetesen Luis Suarez, a Premier League egyik legjobb csatára kergeti a labdát hétről hétre Liverpoolban. A hírek alapján a liverpooli szerződésébe bele akart rakatni egy olyan kitételt, hogy csak azon az egy poszton játszhat. Az eseményekből arra következtethetünk, hogy a liverpooli menedzsment helyre intésére erről az igényéről lemondott, ellenben így sem biztos, hogy felhőtlenül fog indulni a kapcsolata az edzői stábbal. Rodgers viszont bizonyítottan jó pedagógus, a regnálása óta több, az előző menedzsmenttől örökölt alulteljesítő játékát is fel tudta húzni vagy át tudta értelmezni, így abban bízhatunk, hogy az értelmetlen farkastörvények uralta Chelsea-ben a magát nem találó Sturridge is erőre kap majd a jó bánásmódtól. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy dicséret illeti az FSG-t amiért nem vártak az átigazolási időszak végéig, nem próbálták meg az utolsó fontot is lealkudni a vételárból, hanem amint lehetett lerakták az árcímkét Daniel Sturridge-ért, akinek a segítségére azonnal szükség is lesz. Mindez egy kicsit az augusztusi Clint Dempsey buktának a beismerése és egyfajta kiengesztelés is részükről az edző és a szurkolók felé. Vettük, köszönjük, lépjünk tovább.

A továbblépésnél azon nyomban jön az első kérdőjel is: hol is fog játszani Sturridge? Suarez a kapuval szemben, illetve a tizenegyes sarkának a vonalából érkezve szeret kavarni, és mivel mindezt egyre jobban is csinálja, az ő szerepe nem fog változni. Maradnak így a mélyebbről érkező szélek a Rodgersia térképére legtöbbször felrajzolt 4-3-3-as és 4-1-4-1-es felállásokban, amiket legtöbbször a Sterling, Enrique, Downing és Suso négyes valamilyen kombinációja szokott betölteni, illetve van még egy jó helyezkedési ösztönnel bíró Borinink is, akiről a lábtörése miatt még nem igazán tudjuk, hogy hol jó. Ebből az ötösből az egészséges Enrique „erőszélső” pozíciója a legstabilabb a bal oldalon, illetve szintén ezen a szárnyon szokott tipegni Sterling is. Downing idén is jobban játszik a jobbon, akárcsak Dalglish alatt, viszont a pillanatnyilag javuló formája ellenére is megkérdőjelezhető a fontossága a játékrendszerben, Suso pedig egyelőre inkább csak reménység, mintsem kész játékos. Több levegő van tehát a jobb oldalon Sturridge számára, ráadásul bármennyire is utál ott játszani, Capello, Ancelotti és főleg Villas-Boas is előszeretettel pakolta oda, miután akkoriban Drogbát, Rooneyt vagy éppen Torrest pont annyira esélytelen volt neki kitúrnia centerből, mint nálunk most Suarezt. Villas-Boas volt az egyetlen Chelsea edző aki folyamatosan kezdőként játszatta, amit 11 góllal hálált meg Sturridge abban a szezonban a portugál kirúgásáig. Egész jó ahhoz képest, hogy herótja van attól, ha rá kell néznia a jobb oldalvonalra.

Sturridge támadójátéka az ő és a csapat játékstílusa ismeretében nagyon rosszul nem is sülhet el, védekezésben viszont esélyesebb lehet sajnos a betlizése. A Tomkins Times-on volt egy érdekes kimutatás a két ünnep között a nyáron távozott támadó szélsőinkről és az azokban a napokban a Liverpoollal hírbe hozott Walcottról és Sturridge-ról, hogy melyikük hogyan teljesít relatívan a párharcokban és a labdaszerzésekben. A grafikonon rögtön látszanak Daniel Sturridge kirívóan gyenge mutatói, miszerint majdnem egy teljes félidőre van szüksége ahhoz, hogy visszaszerezzen egy labdát vagy leütközzön valakit, míg pl Kuyt, Bellamy és Rodriguez ezt átlag háromszor gyorsabban megteszik. Ebben a pontban az a legijesztőbb, hogy ha azt a valószínűsíthető felállást vesszük amikor mindenki egészséges, hogy Johnson a jobb hátvédünk aki előszeretettel kószál előre, a középpályán Lucas középen szűr, Gerrard és a harmadik valaki vagy mélyebbről, vagy előrébbről, de szintén nagyrészt középről akarják megjátszani a támadókat, míg ugye Sturridge a labdaelvételeknél visszafogottan udvarias right winger, akkor máris adott egy nagyon sebezhető szél a Liverpoolban amire ráfeküdhetnek az ellenfelek edzői – én legalábbis ezt tenném, ha Liverpool ellenfél edző lennék tavasszal, de erre annyi esély van, mint Paul Konchesky visszaigazolásra január 31-én este. Ezt vagy így vagy úgy, de legalább annyira ki kell találni az edzéseken, mint azt, hogy hogyan nem fog a Sturridge – Suarez – Sterling trió egymás nyakának esni a kontráknál a meccseken.

Több mindent is újra kell gondolnia a puzzle-ben Brendan Rodgersnak a Sturridge igazolás mentén, viszont egyrészt nyilvánvalóan megvoltak a tervei a csapatba helyezésére az aláírás előtt is, másrészt pedig nem úgy ismerjük, mint akinek ne lennének új ötletei, és főleg ne tudná azokat gyorsan átértékelni ha látja, hogy nem működnek. Sok Liverpool szurkoló fél attól, hogy az önzősége hátráltatni tudja a csapatot, ettől viszont középtávon nem kell tartanunk, mivel Brendan Rodgers a szintén genetikailag önző Luis “Mr. Műesés” Suarezből egy, a megindulásokkor kisebb faultok esetén most már tovább futó és az idei szezonban meccsenként több mint 35 passzt adó csatárt csinált néhány hónap alatt, azaz a legcsökönyösebbekre is gyorsan tud hatni. Daniel Sturridge-nak ráadásul tisztában is kell lennie azzal, hogy ez lehet az utolsó dobása arra, hogy megcsinálja a karrierjét egy nagy klubnál, sok ideje nem lesz tehát szájat jártatni és önzőzni. Mi bízunk abban, hogy beválik és még egyszer, örülhetünk annak, hogy jókor, jó áron csíptünk meg egy parkolópályra tett tehetséget. Welcome on board, Dan!