Ismét válogatott meccsek miatti pangás, így ismét megkérdeztünk törzskommentelőink közül párat egy témáról. A mostani körkérdés (a korábbiak itt érhetők el), így hangzott: “Ha csak egy posztot erősíthetnél a télen melyik lenne és miért?” Az alábbi kiegészítéssel: Ezt ki lehet egészíteni pár mondatban 1-2 reális ismételten reális jelölttel (nem Messi, Vidal, Alves nevére lennénk kiváncsiak), de nem ezen szeretném ha a hangsúly lenne. A kérdésnél egyértelmű volt, hogy senki sem fog a csatár, a kapus vagy a középhátvéd poszt mellett érvelni. A szélsőhátvéd és a középpályás poszt erősítése a reális (válasziank is erre érkeztek). Lehetne elmáletileg még a klasszikus szélső posztról is beszélni, de ahhoz a csapat teljes játékát újra kellene kalibrálni. Érdekesnek tűnt, hogy ki melyik poszt erősítése mellett és miért érvel. Most először csak kommentelők válaszaival jöjjön hát…
Nagyszerű napra virradtunk Béláim az Úrban, a nap süt, a madarak csiripelnek, délután pedig a Nose és a tehenészek bármit is játszanak, nem tudjuk úgy marketingelni, hogy az nekünk ne legyen jó. Ami ennél is fontosabb, hogy tegnap úgy gatyáztuk meg a kedves Fulham nevű, nevezzük „labadrúgó” csapatot, hogy még én, fotóbolt artistaként megkoreografált printscreenjeim mögül verbális faszkorbácsot taktikai alapon rendre osztogató szívecském se találhat benne kifogást, úgy, hogy ne gázoljak a szőrszálhasogatás bűzös mocsárba legalább térdig (félek, hogy belelógna a varázsvessző, csak azért).
Gondolom ti is abban bíztok, hogy egy ilyen hülyére nyert mérkőzés után semmi másra nem pazarlom a karaktert, minthogy mélyre térdelve szeretgetem csapatunk teljesítményétek erőteljes nimbuszát, megúszva ezzel a vereségekkor szokásos taktikai elemzést és statisztika áradatot? Hát Lófaszt Pejparipa hengeres szervét.
Na jó, lássátok kivel van dolgotok, taktikával addig fogok csak foglalkozni, ameddig a meccs tartott, jelesül a 26. percig, különösen, mert egy olyan csapat ellen nem sok értelme van taktikai győzelemről beszélni, amit még a MU is 3-1-re vert (tizenegyes nélkül!!négy!). Történt ugyanis, hogy BR elolvasta végre egyik nyájas levelemet és elengedte a 3-5-2-es hadrendet, felkarcolva inkább egy 4-2-2-2 szerű csapatot a pályára, bár annyit mindenképpen tegyünk hozzá, hogy ezt a Fulhamet 3-5-2-vel is simán vertük volna.
Ennek a 4-2-2-2-nek 2 nagy előnye volt (És igen, tudom, a Fulhamet vertük meg, értem, kérlek innentől minden gondolatom mögé fejben képzeljétek oda, hogy „igaz, ez csak egy gyenge Fulham volt”. 3-ra mindenki? Mehet? Köszönöm, elég). Nyilván amellett, hogy a legjobb középpályásaink / támadóink közül mindenki a pályán lehetett, végre mi voltunk azok, akik dominálják a játékot, hozzánk kellett igazodnia az ellenfélnek, nem mi akartunk masszív védekezésből rohanni. Így a letámadás is tudott működni, illetve mivel a középpályán (Cou gyakori visszalépésének hála) megvolt az emberfölény, nem tudtak rajtunk úgy átrobogni, ezáltal nem a középső védőink voltak azok, akikre a labdaszerzés feladata hárult. Látszik ez a tisztázások számának drasztikus esésében, hogy jófejségből ne egy kibrusztolt 1-0-át, hanem egy szintén hazai pályán történt szintén 4 rúgott gólos győzelmet citáljak: A WBA ellen 3 CB összesen 19-szer tisztázott, most 2 összesen 8-szor. (Tudjuk, Fulham). Másik fontos aspektusa ennek a taktikának, hogy újra volt fluiditás a csapatban, Cou és Hendó is a legváratlanabb helyeken tűnt fel, amellett, hogy Gerrard is rendszeresen fel tudott érni, nem volt olyan nagy rés a csapategységek között. Ami nekem legjobban tetszett, hogy ami a 3-5-2-nek egyik legfontosabb eleme, vagyis a wingbackek mozgása itt sokkal jobban működött (legalábbis az egyik oldalon). Hála annak, hogy Henderson is onnan indult, általánan befelé, sikerült egyrészt folyamatosan tartania az összjátéklot Glennel (akinek édesanyját innen is meleg szívvel üdvözlöm), másrészt a vele mozgó fullback mögött megvolt végre az a terület, amit Glen be tudott játszani, ezáltal az ellenfél védelme mögé kerülni.
A másik oldalon ez a játék annyira nem szuperált. Alyról tudjuk, hogy soha nem lesz jobb, mint a legjobb Enrique, de rosszabb sem mint a legrosszabb, egyfajta negrító Arbeloaként ügyködött a bal szélen. Még korábban, a 4-3-3 idején is jellemző volt, hogy asszimetrikusan vettek részt a támadásban a szélső védőink, gyanítom itt is az volt az utasítás, hogy amíg Glen fenntvan, addig nem mászkáljon sokat előre. Valamint az se utolsó szempont, hogy a jobbszélen ott volt Henderson is, míg bal oldalon Cou dícséretesen visszazárogatott, futásmennyiségben, illetve centrálisabb helyezkedése okán, nem lehetett hagyni, hogy Aly is tökig fel legyen tolva és az igazat megvallva nem is kellett.
Adott volt egy magabiztos, labda nélkül sokat mozgó és tényleg motivált csapat, mely miatt folyamatosan az ágyékunk környékén pulzáló mérhetetlen örümünket olyan elemek is elkezdték tarkítani, mely csak ahhoz hasonlítható, mint amikor reggel 6-kor inkább részegen mint másnaposan hazadülöngélve találsz egy fél pizzát a hűtőben, vagy amikor a Carte d’Or-os bödönben tényleg fagyi van és nem pörkölt. Én legalábbis azt hittem, hogy csak egy Ironman 3 szerű scifiben lehetséges, hogy egy CB (ráadásul Skrtel) gólt fejel.
Videó
Aztán jöttek tovább ezek szívet melengető megmozdulások, mint hogy Gerrard a 16-os előteréből végre úgy ugrat ki, ahogy azt tőle már régen nem láttuk, a Glennel előadott egyérintős összjátékok, Henderson olyan gólpasszt adott, hogy ha Messi lett volna a hátára írva, akkor amelett, hogy a CNN, CBS és az STD három napig ezen pörög, ezresével találtak volna nyakkendőben a kilincshez allokált, folytogatós maszturbálás közben elhalálozott Hungaro-katalányokat. Innentől a meccs már nagyon sima volt, ami miatt külön jár a puszi mindenkinek a hasára, hogy most nem tettek úgy, mint a Palack ellen, és nem álltak le alibizni, vagy lazázni a második félidőre sem, létrehozva ezzel egy olyan 90 percet, amit innentől bárkinek betehetünk lejátszani, ha megkérdezik, ugyan miért is vagyunk Liverpool drukkerek.
Ám most, hogy megtöröltem a számat beszéljünk egy kicsit a mérközés mentális oldaláról is. Attól tartok hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy akkor fogunk csak ilyen teljesítmény látni a csapatunktól, ha előtte istenesen eldádáznak minket valahol. Tavaly is ez ment, a nagy gálákat mindig egy kiadós megaszopás előzte meg, így bár nem akarok olyan lenni, mint Faterom, akinek a legnagyobb dicsérete egy 5-ös vizsga / dolgozat után az volt, hogy „De az előzőt miért nem tudtad így megírni”, fel kell tennünk a kérdést, hogy akkor miért nem tudunk így játszani, ha előtte nem durrantottak be nekünk hátulról. Tullépve a Fulham játékminőségbeli problémáján, látszik, hogy 2 gólos előny tudatában annyival felszabadultabb, mosolygós, magabiztos volt az egész csapat, hogy szerintem azon kéne innentől dolgozni, hogy ezt a játékot a többiek ellen is hozzuk. Ugyanis az ellenfél 4-4-1-1 helyett I-K-A-R-U-S felállása okán könnyen lehett volna ez is egy brusztolós, anyázós, kapufarúgos, detöbbhelyzetünkvolt, de góltérdemeltünk meccs is.
És akkor nem marad más a végére, mint a pacsiosztás:
BR-nek jár az első, úgy tűnik tényleg olvassa a Fonatot, mert amellett, hogy újra nagycsapatként játszatta kedvenceinket, olyan dolgokat is meglépett, amit korábban nem, de ildomos lett volna: Lecserélte Gerrardot (!) ráadásul nem a 95. percen hanem már a 60. környékén (!!!) illetve nem sokkal rá Sturridge-et is, lehetőséget biztosítva a 2. vonalbeli embereknek is, hogy bizonyítsanak. Előbbiről még annyit, hogy bár remek teljesítményt nyújott, vele kapcsolatban is meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy ő lett a csapat békája. Értem ez alatt, hogy amikor a csapatnak jól megy, ő is jól játszik, amikor nem, akkor ő sem, olyan, mint egy létrán ugráló breki, csak ő nem a légnyomást, hanem a csapat pillanatnyi állapotát mutatja. Ez mennyire gáz vagy nem, mindenki döntse el maga, nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy lebaszom egy szétnyert meccs után, de csak motoszkál bennem Faterom vére: a nehéz meccseken kéne így játszani, főnök.
Következő pacsi boldog tulajdonosa Suarez, aki 2 gólja mellett még a 80. percben is úgy loholt az ellenfél védői után, hogy labdát szerezzen mint kutya a lökhárító után, hisztis, kicsit őrült, de a nyerniakarása előtt le a kalappal.
Akiknek viszont seggrepacsi jár, az Glen is Sturridge: Előbbi igazából nem játszott rosszul, sőt, 89 passz 92%-os pontossággal illetve 3 kulcspassz egy fullbacktől parádés, de ő tud ennél sokkal többet is. Ha meccsenként nem cselezne bele nagyképűen 3-4 emberbe, hanem inkább az egyszerűt játszaná, akkor a vállamon vinném körbe a városban, de mivel már 29 és nem úgy tűnik h meg lehet már nevelni, tartok tőle ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. Utóbbi, Dannyboy volt az, aki lefelé eléggé kilógott a csapatból, 23 passz, 1 kaput eltaláló lövés az nudli, ráadásul 2 ziccert is túlcselezett, el kell felejteni ezt a meccsét és megtanulnia, hogy lehet olyan, hogy valakinek nem megy a játék, de ilyenkor több alázattal ki kell vennie a részét az összjátékból, vagy jobban Suarez alá dolgozni (If U know what I mean).
All in all, végre szó szerinti futball-élmény tanúi lehettünk, már csak azt kell elhitetni a srácokkal, hogy ezt meg lehet csinálni a PL 14 másik csapata ellen is (a többi meg addigra már mindegy is). Nem csak a srácoknak jár pacsi, hanem végre nekünk, Pool szurkolóknak is , én ezzel a zenével kívánok jó kézcsattogtatást (khm) a nap hátralévő részére mindenkinek.
Nagyszerű napra virradtunk Béláim az Úrban, a nap süt, a madarak csiripelnek, délután pedig a Nose és a tehenészek bármit is játszanak, nem tudjuk úgy marketingelni, hogy az nekünk ne legyen jó. Ami ennél is fontosabb, hogy tegnap úgy gatyáztuk meg a kedves Fulham nevű, nevezzük „labadrúgó” csapatot, hogy még én, fotóbolt artistaként megkoreografált printscreenjeim mögül verbális faszkorbácsot taktikai alapon rendre osztogató szívecském se találhat benne kifogást, úgy, hogy ne gázoljak a szőrszálhasogatás bűzös mocsárba legalább térdig (félek, hogy belelógna a varázsvessző, csak azért).
Hála az égnek az idei utolsó válogatott szünet előtti meccsünket (mint tudjátok nem vagyok a válogatott foci nagy híve) a Fulham ellen vívjuk szombaton négytől, Mr. Középszer és brigádja ellen. A meccset, amelyet nem lehet igazán úgy szépíteni, hogy ne az jöjjön ki belőle, hogy ezt bizony be kell húzni, ha tényleg a top4-ben vagy annak a környékén akarunk végezni a szezon végén. Nem szeretem az ilyen meg kell nyerni típusú meccseket, mert ezeken igazából csak veszíteni lehet, hiszen ha sikerül megnyerni az nem okoz különösebb örömet, mert „csak” behúztuk a „kötelezőt”, viszont ha nem sikerül: egyből jön a világvége hangulat, a Rodgers Out!, valamint a középcsapat vagyunk hozzáállás. Ez pedig különösen nem lenne jó hiszen a kéthetes kényszerszünet miatt gyorsan nem lehetne javítani. Ráadásul az Everton ellen kellene. De ne szaladjunk előre egy ilyen sötét képpel. Nézzük mi várható a meccsen.
Nem történt tragédia, nem kell felvágni az ereinket és nem kell letenni a top4 álmokról emiatt az egyetlen meccs miatt. Nem történt más, mint hogy a jobb csapat nyert, amelyik csapatként és egyénileg is jobban teljesített. Nem mellesleg 2013-ban a legjobb formában levő angol csapat otthonában kikapni nem szégyen. A mieink is kicsit tudásuk alatt teljesítettek, de tényleg nem történt más, mint hogy néhány álmodozó aki már azt hihette, hogy idén akár bajnok is lehet a Liverpool kénytelen volt rádöbbenni, hogy ez nincs így. Ellenben a top4 álomról nem kell letenni, hiszen klasszisokkal nem volt jobb az Arsenal. Jelenleg 20 ponttal a 3. helyen állunk, igaz csak 3 pont a különbség a 2-8 között. Tegye fel a kezét aki nem írta volna alá ezt a 10 fordulóra a szezon előtt. A meccset meg lehet fogalmazni úgy is, hogy az a csapat nyert amelyik ki tudta használni a másik hibáit. Úgy is, hogy az akinek megvolt a szerencséje. Egy vereség után mindig megy a felelős keresés, hogy ki rontotta el, kinek kell a fejét venni. Főleg akkor mikor sokan gondolták úgy, hogy a Dortmund és Chelsea vereség valamint az Arsenal hétközi kupameccse miatt most van itt a lehetőség. Felelőst mindig könnyű találni, ma elég sokan hibáztak. De ennek ellenére nem tudok igazán kiakadt és elégedetlen lenni. Még egy megjegyzés igazat kell adnom a kollégáknak vesztes Liverpool meccs újranézését még az ellenségeimnek sem kívánnám.
A válogatott mérkőzések után jellemző csapatunkra, hogy visszafogott teljesítményt nyújtva abszolválja az aktuális bajnokit. Most se történt ez másképp, ez a meccs volt idén a második, ahol nem csak az újonnan felvett reaktív stílus, de komoly taktikai hiba is megágyazott a nem túl fényes eredménynek, ráadsul most a Southampton elleni meccsel ellentétben egy nagyon simán verhető ellenféllel szemben.
Újpalotán? Két hét fociszünet után ez a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdés. Szerintem tudjátok, hogy én nagyon nem szeretem a válogatott szüneteket, hiszen ilyenkor Melwoodról a szélrózsa minden irányában szétszélednek a srácok a jó ég tudja milyen edzés módszerek, taktikák, játékstílusok és táplálkozási körülmények közé. Míg otthon tizenéves suhancokkal kell feltölteni a létszámot csak, hogy edzést lehessen tartani. Áhh, nem is akarok ennél jobban most belemenni. Az viszont biztos, hogy az ilyen hosszú szünetek után elég vegyes képet szokott mutatni a csapat és sűrűn fordulnak ilyenkor elő vereségek. Nem is csoda, hiszen most is két napja (csütörtök, péntek) – lényegesen kevesebb, mint egy hétközi kupa meccs után – van a szakmai stábnak összehangolni a keretet és kialakítani a taktikát a szarkák ellen… mivel nekik kicsit kevesebb válogatottjuk van, ezért ez akár döntő faktor is lehet a meccsen.
A Suárez eltiltásakor már megismert formula alapján folytatjuk a körkérdés rovatunkat, melyben elsősorban kommentelőink adnak választ egy kérdésre. Jelen poszt esetén ez így hangzott: Melyik a legjobb középhátvéd duónk a jelenlegi felhozatalból? (Ki a legjobb középhátvédünk?). A kérdés most aktuális, mert H&G-féle pénzügyi összeomlás óta nem volt olyan helyzet, hogy egy posztra, ilyen felhozatalunk lenne, mint most Agger, Sakho, Skrtel, Touré középhátvédnek. Idén mindannyian jól is teljesítenek védő statisztikáikban nincs szignifikáns különbség, viszont mindannyian kicsit mást tudnak taktikai értelemben nyújtani. Nem is szaporítom tovább a szót a hajtás után a válaszok.
Hogy a válogatott szünetben legyen más dolgunk is, mint aggódni, hogy nehogy valaki lesérüljön ezért nézzük meg kicsit alaposabban az elmúlt 3 meccsen alkalmazott az angol focitól teljesen idegen 3-4-1-2 felállást. Ez most éppen az egyik legaktuálisabb téma, mindenki azt találgatja mennyire lehet ez tartós? Szerves taktikai evolúciós eredménye vagy esetleg véletlenek sorozata vezetett ehhez. A választ nem tudom, de igyekszem felvázolni több aspektusát is a kérdéskörnek, valamint kicsit folyamatába helyezni Brendan Rodgers eddigi Liverpooli munkásságának fényében.
Kötelező győzelemként harangoztuk be a vasárnapi találkozót, és meg is lett a három pont.
6 forduló után 2. helyen állunk a bajnokságban, 2009 óta nem kezdtünk ilyen jól, ég és föld (najó, valójában 8 pont) a tavalyi és az idei kezdet között a különbség.
Miért akkor a zavar? Egyáltalán van-e ok kételkedésre, aggodalomra?
Hajtás után pozitívumok és negatívumok sorjáznak majd.