Megkezdjük a visszaszámlálást, ugyanis Anglia talán legkeményebb derbije többet érdemel egy mezei beharangozónál: hajtás után összeszedtünk pár gólt, néhány emlékezetes megmozdulást, hogy az is megértse a holnapi mérkőzés fontosságát, aki még sosem látott ilyet. Everton – Liverpool. A nagybetűs rangadó.
Szörnyű – nagyjából e szóval tudnám körülírni a Liverpool – Wolves kilencven percét. Ismét megállapíthattuk ugyanazokat a hibákat, amiket lassan már három hete sorolunk fel a csapat meccsei kapcsán, és ismét csak Luis Suarez földöntúli képességeinek köszönhetően nem lett ezekből baj. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna minket a mérkőzés, csak újabb kérdéseket vetett fel. Egy győztes meccs után pedig nem ezt várjuk.
Két ponttal még mindig jobbak vagyunk, mint tavaly, de a két szezont összehasonlítva kijelenhetjük, ennél azért többet vártunk. Egy peches és egy súlyos vereség után a Wolverhampton Wanderers ellen küldheti csatába King Kenny azt a tizenegyet, amit az elmúlt három éjszakán, a plafont bámulva kigondolt. Hajtás után megfutjuk a kötelező köröket és mi is kicsit merengünk a keret összeállításán.
Már ott gyanús volt ez a délután, hogy nem sikerült életre lehelni a Magyar Söröző Digisport+-át. Folytatódott azzal, hogy lemaradtunk az első pár percről. Aztán rájöttünk, hogy kálváriánk első két állomása baráti ölelés volt ahhoz képest, ami ezután következett. Hajtás után nem is tudom mit csinálunk… Valahogy megpróbálunk magunkhoz térni.
Ez a londoni kirándulás valahogy mindig egy 2-1-es hazai sikerrel ér véget, azonban idén már sikerült megtörni az Emirates-hoodoot, hasonlót várunk a Spurs otthonában is. A Tottenhammel pedig még személyes elintéznivalóm is akad: képesek voltak beleköpni tavaly májusi látogatásom levesébe, amit egyhamar nem fogok nekik elfelejteni. Öt kérdés a Spurs-Liverpool elé.
Nem tudunk mást tenni, széttárjuk a karunk. 59%-os labdabirtoklás, 20 lövés, köztük 11 kaput eltaláló, 12 szöglet, egy szakajtónyi ziccer és nulla pont. Ez a mai nap mérlege, és nevezhetjük magunkat pechesnek (amúgy teljesen jogosan), vagy ordítozhatunk a bíróval (amúgy teljesen jogosan), de aki BL-t akar, annak bizony be kell húznia az ilyen meccseket is. És akkor esetleg ott lehetünk a nagyfiúk közt.
Két hét koplalás után onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk: győzelemszagot szimatolunk a Britannia Stadium körül, amire egyébként semmi komolyabb indokunk sincs azt leszámítva, hogy a Liverpool még egyszer sem hozott el innen három pontot a Premier League történetében (mondjuk elég sokáig bujkáltak előlünk a alsóbb osztályokban). 1-0, mert a nagyfiúk a Stoke-ot is verik.
Amikor egyszerre helyére kattan az összes fogaskerék, ilyen csodálatos szörnyeteggé válik a Liverpool: például Luis Suarezt legszívesebben átölelnénk, és megköszönnénk neki, hogy van. Vagy odarohannánk kezet fogni Dirk Kuythöz, amiért olyan, amilyen. És a végén természetesen nem tehetnénk mást, mint fejet hajtunk King Kenny előtt. Na ezért szeretjük ezt a klubot. Liverpool – Bolton: 3-1.
Ilyen barátságos szezonrajtot már rég nem sikerült kifognunk: a Sunderland hazai pályán, egy legyengült Arsenal az Emiratesben, az Exeter City és most egy Bolton egyaránt kitűnő lehetőséget biztosítottak, és biztosítanak, hogy mire elindul az igazi darálás, összeálljon egy kész Liverpool. A Bolton amúgy is imád tőlünk kikapni, mi pedig nem szeretnénk nekik (sem) csalódást okozni. Győzelmet várunk, és – ha csak pár percre is, de – látványos játékot.