A tegnapi egy nagyon rossz nap volt. Semmi sem úgy sikerülni, ahogy kellett volna. Még most is fáj visszagondolni a tegnapi napra úgy is, hogy volt időm átgondolni, mi is történt, mi ment félre mert, hogy félre ment az tagadhatatlan a 3-1-s vereség fényében. Nem segít az, hogy a mieink mélyen tudásuk alatt játszottak, míg az ellen élete meccsét produkálta. Nem segít az, hogy a Premier Leagueben bizony a bajnoki szezon vége fele a kiesés elől menekülők rendszeresen kibabrálnak a nagyobbakkal. Nem segít, hogy néhány hete a Man City ugyanígy 3-1-re kikapott a Southampton otthonában. Minden vörös még napokig rosszul fogja érezni magát jogosan, hiszen józanító pofont kaptunk az elmúlt meccsek góljai, eredményei után a kezdődő rózsaszín reménykedésünkre.
A Kenny alatt szinte unalomig ismételt mantrát követve nem foglalkozunk a hányadik helyen végezhetünk kérdéskörrel, hanem meccsenként haladva igyekezünk összetenni egy szép tavaszi menetelést. Nem a holnapi találkozó a legnagyobb rangadónk a szezon hátra levő részében, hiszen a Liverpoolnak egy Everton, illetve egy Chelsea meccs sokkal fontosabb, nagyobb érzelmi töltete van, viszont ez a meccs lesz a legnehezebb. A hajtás után megmagyarázzuk miért.
Március másodika van, az ablakomon kinézve a kék eget, és a szikrázó napsütést látom, hófolt már a domboldalban sincs, és mintha már a fű is kezdene egy kicsit zöldülni. Egyre melegebb is van, ahogy a nap feljebb kúszik az égen, és bár a fák még nagyon csontvázszerűek, egy-egy madárfütty már érezteti, hogy itt bizony tavaszodik. Ahogy természet feléled hamvaiból, egy kicsit mindenki új erőre kap, ahogy a téli szürkeség kivonul a fejekből, hogy átvegye helyét az ilyenkor még csak gyengéden melengető napfény, és pont ez az az időszak, amikor az ember ül a fűtött szobában, és világmegváltó terveket szövöget. Ezt tette Görgey 1849-ben, nem is eredmény nélkül, Kennynek is biztos átfutott valami szép az agyán 2 éve ilyenkor, szintén nem eredmény nélkül, és az én, egyébként is túlzottan optimista hajlamomra még rá is tesz egy lapáttal ez a szép idő, belegondolok, hogy miért is ne lehetne ez a mai nap egy gyönyörű tavasz kezdete? Olyané, mint a Kenny-tavasz volt, vagy akár még olyanabb. Pont a Wigan ellen kezdve? Miért is ne.
Lehet, hogy túl racionális vagyok, és nem jól fogom meg a szurkolás érzelmi voltát, de elgondolkodtam, hogy mégis miért Rodgerst rakná mindenki a kínpadra az olyan meccsek után, mint a WBA elleni, és miért Suárezt, Sturridge-ot, Gerrardot, és a többieket cipelik a pajzsukon körbe az emberek egy olyan meccs után mint a mai. Pedig a két meccs nagyon hasonló volt egymáshoz, és Rodgers ugyanúgy nem befolyásolta a hétfői végkimenetelét, mint a maiét, mégis, egy -2 után ő az, akit a pokol mélyére küldenek, +5 után meg csak a játékosok mennek a mennybe.
