Spártai körülmények az Anfielden is?

forrás: lfc.tvA prágai kiruccanás hátborzongató élményeit kell ma feledtetnie King Kennynek: egyrészt magával a továbbjutással, másrészt valami focira hajazó jelenséggel, mert amit Csehországban műveltek, az legfeljebb csak labdabántalmazásnak (az Amnesty International már Hágába vonult emiatt – szerintük etikátlanul nézhetetlen volt) minősíthető. Hajtás után pár érdekesség, statisztika és egy rövid esélylatolgatás következik.



Hálivúdi díjkiosztót rendezünk

forrás: lfc.tvHa a tegnapi borzalom után nem sikerült volna elcsípnem a Star Wars IV végét (megjegyzés: a lázadók győztek ismét) a Film+-on, minden bizonnyal elvesztem maradék, a világ egyetemes jóságába vetett hitemet is. Ezt a tegnapi prágai produktumot nem is tudom hova tenni. Man of the Match? Csak vakarom a fejemet. Legszebb támadás? Volt olyan? Legötletesebb összjáték? Ötlet?? Összjáték?? Hajtás után az Oscar-gála közelségére tekintettel mi is díjazunk.



A király beveszi Európát is

forrás: lfc.tvHabár Kenny Dalglish első regnálása során közel öt évig irányította a Liverpoolt, mégsem vezethette szeretett csapatát egyszer sem az európai porondon. Hogy miért? A Heysel-katasztrófát követő nemzetközi tiltás pont egybeesett King Kenny regnálásával, így azt mondhatjuk, hogy a ma este pont annyira lesz számára új, mint a kerettel Prágába látogató öt fiatalnak. Hajtás után róluk is, és az estéről is mesélünk.



Kilencven perc tömény unalom

A szurkolók is csendesek voltakMár eleve gyanús az a mérkőzés, ami alatt nyugodtan nyitva tarthatjuk a böngészőnket, de az, ami alatt e-mailjeinket is bátran lerendezhetjük, már végképp siralmas kell hogy legyen. Jómagam tegnap elrendeztem minden ügyes-bajos dolgom, míg a csapat küszködött, és elégnek bizonyult a kínai kommentátor dallamos hangját figyelni (már ha egyáltalán felébredt néha), hogy a nagyobb történésekről értesüljek. A magyarázat egyszerű: ilyen rohadt unalmas meccset én még idén nem láttam a Liverpooltól, azért is küzdenem kellett, hogy ébren maradjak. Hajtás után képekben próbáljuk elmagyarázni, mennyivel jobban járt volna a világ a tegnap este nélkül.



Az Utrecht első látogatása Liverpoolban

Mindenki ismeri azokat a gyerekbiztos gyógyszerkupakokat, amik ugyan egy kölköt sem akadályoznak meg a teljes tartalom ledöntésében, ellenben a valós fogyasztók többsége minimum bosszankodva feszegeti szét a nehezen tekerhető fedőket. Ugyanez a helyzet a mai mérkőzéssel is: Hodgson számára relatíve betlibiztos, mi mégis jó eséllyel mérgelődhetünk majd rajta. Hajtás után pár gondolat az este elé.



Kéz a kézben a 32 közé

forrás: liverpoolfc.tvEgy szem gólunkat és a továbbjutás tényét leszámítva nagyítóval sem találhatnánk pozitívumokat a tegnapban. Reina idén már másodszorra dönt úgy, hogy malinauszkaszi ügyességgel nyúl a labdába, Pacheco továbbra sem képes bizonyítani, de Joe Cole sem élete mérkőzését játszotta. Kilencven perc tömény unalom, a románok megérdemelt egyenlítő találatával és fejetlen rohangálással. Hajtás után az 1-1 igazságosságáról elmélkedünk.



Fiatalok a sok magánhangzós csapat ellen

Joe Cole-t már ismerikA Bajnokok Ligája bukott hősei jó ütemben potyognak ki a békategóriás európai sorozatból is. A Juventus máris teljes erejével koncentrálhat a Serie A-ra, míg az Atletico Madrid, a Villareal és a Bundesligában huszárkodó Dortmund jobb lesz, ha felköti a hózentrógert, mielőtt végleg halálra röhögi magát a fél világ. A Liverpool ellenben tartalékosaival is kényelmes pozícióban várhatja az ötödik kört: már egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, és ahogy Hodgsont ismerjük, ennél többet nem is akar majd a Steaua otthonában. Hajtás után megnézzük, miért lehet mégis jó meccs az esti.



Vacsora a menzán: nápolyi nápolyival

Kinek is ajánlom ezt a mérkőzést? A foci szerelmeseinek? Nem, akinek van esze, az körülbelül egy éve nem megy Liverpool-meccs közelébe. Perverz Európa Liga-imádóknak? Lesz itt egy Porto-Besiktas, én inkább azt nézném. Azoknak, akik ma akarják megszeretni a vörösöket? Isten ments, vegyenek inkább 2008/2009-es felvételeket. A Liverpool-szurkereknek? Ők így is, úgy is megnézik. És szenvednek. Akinek van esze, nem ül le ez elé. Hajtás után megmondjuk miért.