Újra emberi időben, szombat délután fél héttől mozognak egyet srácaink. Többen is lesznek, akik először tehetik ezt meg idén nyáron a társaikkal. Mondjuk, kérdéses, hogy az…
Hétfőn a dolgozóknak hosszú ebédszünete lesz, hiszen kedvenceink ekkor csapnak össze a helyi Adelaide United csapatával. A 3. sörmeccsünkkel nem akarok túl sokat foglalkozni. Az érdekessége…
A roppantul nem meló barát délelőtti időpontban megtekinthető találkozó a túránk második meccse, az első Ausztráliában, az összesen hat sörmeccsből.
In Memoria e Amicizia A 80-as évek két nagy tragédiájából az első most már 30 éve történt. Ez a nap igazi fekete napja csapatunk történetének,…
A címből máris látszik, hogy milyen szatyorban is élek én, hiszen sehol egy utalás Taylor Swiftre (a legnagyobb popsztár a világon!) vagy legalább Zazra, hogy…
Nagyon örülünk annak, hogy olyan masszív és aktív olvasótábort alkottok, amilyet. Úgy gondoljuk, nem sok itthoni oldal mondhat magáénak ilyen komoly közösséget a saját területén,…
Hetek óta mindannyian csak keressük az okokat (néhol vélhetően meg is találjuk), amelyek magyarázzák a csapat várakozások alatti szereplését. A rideg számok lehangolók, ahogy a…
Lassan kezdődik a szezon. 13:15-től játssza utolsó barátságos meccsét a csapat az Anfielden. A lelátói hangulatra nem hiszem, hogy lesz panasz. Éjszakázni sem kell érte,…
A mai napra duplakommentfogót kaptok, hiszen egy körben lerendezzük a Citeh elleni sörmeccset és Origi bemutatását is. Eme rövid felvezetés után kezdjünk is neki.
