Villámposzt, de még az események hatása alatt állok, Suárez a második félidő, a meccs, a nap embere – hát ilyen gólt meg hol tanítanak rúgni?…
Ritkán szoktunk videós poszttal jelentkezni, ezúttal viszont egyenesen kötelességünknek érezzük, hogy megosszuk ezt az anyagot: KingLuis05 vette a fáradtságot és 8 percbe tömörítette a Liverpool…
A Liverpool idén csupán kétszer volt képes kapott gól nélkül lehozni egy meccset – egy nem túl hízelgő statisztika, ami azonban önmagában véve még nem probléma: (kis túlzással) a 2008/2009-es idényben például egy egész szezont építettünk arra, hogy minden meccsen eggyel több gólt rúgjunk az ellenfélnek, mint ők nekünk. Egy jó taktika, amennyiben betalálunk, jelenleg pedig pont ez nem megy. Chalkboard-elemzés.
Ismét alámerültünk, hogy elhozzuk Nektek az internet legjavát: sosem látott hírek, sosem hallott tények következnek, a szombati rangadó incidenseitől kezdve, Wengeren, Tevezen keresztül a Premier League külföldi tulajdonosaiig. Mi baja Evrának Suarezzel? Rio Ferdinand és a filozófia? Wenger megkönnyebbült és Mancini is örülhet. Kiesésről és egyéb remek ötletekről röviden, tényszerűen.
Nem szokásunk egy-egy hírnek külön posztot szentelni, de úgy látszik, a coming outok időszakát éljük: John W. Henry után Benitez is szokatlan nyíltsággal fordult a liverpooli The Empire-színházban megjelent tömeghez, akik az ő és felesége által rendezett jótékonysági est vendégei voltak: egy napon vissza szeretne térni a Liverpoolhoz, sőt, az “egy nap”-ot konkrétan Kenny visszavonulása után értené.
A sablonnyilatkozatok és standardizált megnyilvánulások közepette mindig öröm, ha valaki hajlandó kicsit többet megmutatni a foci hátteréről. Így tett nemrégiben John W. Henry is, akivel a Guardian-es David Conn beszélgetett. Premier League, Liverpool, a Boston Red Sox, túlköltekezés, a bizalom Kennyben – csak pár téma, amit érintettek és amiből most szemezgetünk.
Mi sem akarjuk elhinni, de pontosan egy éve annak, hogy a Vörös fonat elindult. Visszagondolva, volt itt minden: megéltünk egy drámai tulajdonosváltást a klub élén, végigszenvedtük Roypapa rémuralmát, Fernando Torres távozását, láttuk együtt Kenny visszatérését és a feltámadást, Luis Suarez a szemünk láttára vált a Premier League egyik legjobb játékosáva, együtt izgultuk végig a nyári erősítéseket és a 2011/2012-es idény kezdetét. De nem csak ebből állt, áll a Fonat.
Semmi apropója nincs a most következő visszaemlékezésnek, hacsak nem az, hogy valamelyest kötődik a szombati Liverpool – United rangadóhoz. Egy sokszor emlegetett időszakot idézünk most fel, az utolsó napokat, amelyen a világ egyöntetűen szájtátva bámulta a Liverpoolt: 2009 márciusában tizenhárom nap, és egészen pontosan három meccs alatt lőttünk 13 gólt, valamint átgázoltunk két gigászon. Visszaemlékezés.
Most akkor jól jön nekünk a két hétnyi szünet vagy sem? A tapasztalatokból kiindulva, egyáltalán nem. Megint a szokásos körömrágás, hogy akkor „a kretén edző már megint miért játszatta X-et, holott megmondtuk, hogy nem bírja, meg amúgy is már nem juttok ki erre az EB-re, és különben is miért játszott Y kilencven percet, megmondtuk, hogy 30-at engedünk. Barátságos meccs, te meg abba a mészárszékbe küldöd a legjobb játékosunkat?” Kell ez nekünk? Hát persze, hogy nem.