A Liverpool idén csupán kétszer volt képes kapott gól nélkül lehozni egy meccset – egy nem túl hízelgő statisztika, ami azonban önmagában véve még nem probléma: (kis túlzással) a 2008/2009-es idényben például egy egész szezont építettünk arra, hogy minden meccsen eggyel több gólt rúgjunk az ellenfélnek, mint ők nekünk. Egy jó taktika, amennyiben betalálunk, jelenleg pedig pont ez nem megy. Chalkboard-elemzés.
Kevés, ennyire demoralizáló 90 percet láttam Kenny regnálása alatt: volt, hogy tisztességesen elvertek minket, volt, hogy mi vertünk el valakit emberesen, volt, hogy küzdöttünk, és csak egy döntetlen lett a vége. De ez? Ez mi volt? A Norwich a Premier League új Blackpoolja, de ez nem menti fel a Liverpoolt. Kihagyott helyzetek garmadája, rossz taktika, rossz csapatteljesítmény. Így nem lesz a BL.
A Norwich City finoman szólva sem idegenbeli formájára hegyezte ki túlélési taktikáját, a Liverpool idei gyűjteményéből pedig még hiányzik egy igazán kiadós, felszabadult anfieldi győzelem. Ha a kettőt összerakjuk és megtámogatjuk még olyan reményt keltő tényekkel, minthogy Henderson végre nem a szélen fog játszani, vagy hogy Kenny rájött, a 4-4-2-t nem kell mindenek felett használni, akkor mai a meccs akár egy gólkülönbség-javítássá is fajulhat.
Ismét alámerültünk, hogy elhozzuk Nektek az internet legjavát: sosem látott hírek, sosem hallott tények következnek, a szombati rangadó incidenseitől kezdve, Wengeren, Tevezen keresztül a Premier League külföldi tulajdonosaiig. Mi baja Evrának Suarezzel? Rio Ferdinand és a filozófia? Wenger megkönnyebbült és Mancini is örülhet. Kiesésről és egyéb remek ötletekről röviden, tényszerűen.
Nem szokásunk egy-egy hírnek külön posztot szentelni, de úgy látszik, a coming outok időszakát éljük: John W. Henry után Benitez is szokatlan nyíltsággal fordult a liverpooli The Empire-színházban megjelent tömeghez, akik az ő és felesége által rendezett jótékonysági est vendégei voltak: egy napon vissza szeretne térni a Liverpoolhoz, sőt, az “egy nap”-ot konkrétan Kenny visszavonulása után értené.
Nem született meglepetés, holott simán születhetett volna a meccs képe alapján: Steven Gerrard fél év után úgy szántotta fel a pályát, ahogy azt tőle elvárhattuk, Kenny végre kidobta a 4-4-2-t, mi pedig láthattunk egy Liverpoolt, amely majdnem legyőzte Anglia talán legerősebb csapatát. A rengeteg pozitívum ellenére mégis teljes joggal lehetünk csalódottak.
Még a legelfogadóbb Liverpool-drukker is nehezen tartja vissza kitörni vágyó gyomortartalmát, ha szóba kerül a Manchester United: szurkolóik arrogánsak, Ferguson sehogy sem akar nyugdíjba vonulni, ráadásul még a pénzük is számolatlanul áll. Ekkora arccal az is csoda, hogy elég nekik egy hely a Premier League tabelláján. Azonban van egy hely Angliában, ahol 90 perc után akár egy reklámszatyorban is elfér a Manchester United teljes csapatának egója: Anfield, Liverpool. Gyertek csak.
A sablonnyilatkozatok és standardizált megnyilvánulások közepette mindig öröm, ha valaki hajlandó kicsit többet megmutatni a foci hátteréről. Így tett nemrégiben John W. Henry is, akivel a Guardian-es David Conn beszélgetett. Premier League, Liverpool, a Boston Red Sox, túlköltekezés, a bizalom Kennyben – csak pár téma, amit érintettek és amiből most szemezgetünk.
Mi sem akarjuk elhinni, de pontosan egy éve annak, hogy a Vörös fonat elindult. Visszagondolva, volt itt minden: megéltünk egy drámai tulajdonosváltást a klub élén, végigszenvedtük Roypapa rémuralmát, Fernando Torres távozását, láttuk együtt Kenny visszatérését és a feltámadást, Luis Suarez a szemünk láttára vált a Premier League egyik legjobb játékosáva, együtt izgultuk végig a nyári erősítéseket és a 2011/2012-es idény kezdetét. De nem csak ebből állt, áll a Fonat.