Feltörő teszt

9517__2514__burnley_prem_away_1000x600A mostanra már négy meccsesre duzzadt idegenbeli túránk második állomásához érkezünk ezen a hétvégén. Az ellenfelünk a frissen feljutott Burnley csapata lesz, akiknek köszönhetjük Alkesz barátunkat, illetve akiknél ellenünk tuti nem, de remélhetőleg a szezonban sokszor lesz majd látható a náluk vendégeskedő kráter arcú Scouse Cafu. A találkozó szombaton délután négytől lesz. Bővebben a hajtás után. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Várjál, várjál, várjál

Szerda este egy minimálisan érdekes meccsen vagyunk túl. Meccs előtti várakozások a következő sorrendben álltak: ne sérüljön meg senki, meg ne sérüljön senki, csak senki se sérüljön meg, nyerjünk, ne kapjunk ki. Na ebből az első hármat simán pipálhattuk ki, cserébe még az utolsót is sikerült elérni a cserék lévén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Visszatérés a parkba

 


Vannak különböző fokozatai a szezon utolsó pár PL meccsének. Szerintem valahol a Southampton ellen roppant meg valami, akkor se éreztük azt (legalábbis én), hogy reálisan harcban lennénk a 4. helyért, de egy teljesen, 100%-ig megnyert meccset sikerült elbukni, onnantól meg a PL-ben csak a senkiföldje maradt állandó lakhelynek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fordítva bekötve

thumb_14307_default_news_size_5A mai poszt kapcsán három dologra is rá lehet húzni a címet. Egyrészt magára a meccsre, másrészt Bentekére, harmadrészt magára a posztra. Eme kurta, furcsa felvezetés után essünk is neki. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Let the Hammer Fall

Évek óta szerettem volna valahogyan okosan becsempészni az egyik kedvenc számomat a West Ham elleni meccsekbe valahogy, de sosem sikerült. Most sem, csak nem volt kedvem tovább várni. A meccs maga érdekes lesz, hiszen elég nehéz belőni, hogy a nyáron Big Samet Bilicre cserélő vendégek mire is képesek és mit akarnak majd játszani. Az EL-ből racionálisan sikerült gyorsan kiesniük, az Arsenalt sikerült megverniük a nyitó fordulóban, viszont azóta oda-vissza kikaptak a Leicestertől és a Bournemouthtól. Szóval érdekes csata lesz a szombat délutáni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Taktikai csata: hullámvasút edition

thumb_9609_default_news_size_5A tavalyi szezonvégi szétesést követően ismét egy fékezett habzású meccsen, gyenge teljesítménnyel sikerült behúzni a három pontot. Örömteli és fontos a clean sheet, a győzelem, de a teljesítmény nem volt jó. Remélem még a szezon eleji forma nevezetű dolog miatt és nem ez lesz a jellemző a szezon nagy részében. Egyébként a Stoke meccshez hasonlóan ma is az “első a biztonság” volt a jelszó. Mondjuk, teljesen más dolgokban jött ez ki. Viszont igazi taktikai csemegéket kaptunk ma 3 teljesen különböző taktikával és játékfelfogással. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Visszavágtunk egy kétarcú meccsen

thumb_9402_default_news_size_5Sikeresen megnyertem magamnak a lehetőséget, hogy mondhassak valami okosat egy olyan meccsről, amiről nem lehet semmi okosat mondani. Igyekszem majd nem túlhasználni az ilyenkor ellőhető közmondás-adagot. Nézzük gyorsan, melyek ezek. Idény eleji forma: nos, ez nem csak nálunk, mindenkinél megvolt, akiket láttam a hétvégén. Mind a Tottenham, a MU, a Chelsea, az Everton, mind minálunk látható volt. Igazából egy szar meccsen nyertünk egyetlen pillanatnyi zsenialitással Coutinhotól, így lehetne nagy hangon jönni, hogy visszavágtunk, vagy a győzelemmel, és így a jó szezon kezdettel, de egyiket sem érzem fairnak a mutatott pocsék játék fényében. Igyekszem nem túl sok következtetést levonni egy meccsből de nézzük, hogy mit lehet egyelőre funfactként levonni: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Revans


Itt van az ősz, itt van újra. Vagyis a nyár. Ami eddig is volt, szóval focizik újra a csapat. De azt eddig is csináltuk. Ja igen, újra kezdetét veszi a világ legerősebb, legváltozatosabb, egy főre jutó legnagyobb Glen Johnson arányú bajnoksága, a Premier League!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A nem várt vendég

sports-tenpin1Macca: Mégis bekövetkezett az, amitől sokan – talán a szurkolók vagy legalábbis a Fonat olvasóinak többsége (?) – tartott: leigazolta a klub a 24,5 éves Christian Bentekét, potom 32,5 millió (font)sterlingért. Másképp fogalmazva egy 20 éves, rendkívüli potenciállal rendelkező angol fiatal árának kétharmadáért. Annyiért, amennyit tavaly Alexis Sanchezért kifizettünk volna (a futballinflációt most hagyjuk). Ez van, az árak mennek fel, mivel a fizetőképes kereslet biztosítva van, vagyis ha siránkozunk azon, hogy „de hát 32,5 millióért!”, akkor tegyük hozzá Sterling 49 millióját: ugyanannyira elszállt, irreális ár. Hajtás után megpróbáljuk elfogulatlanul nézni a nagydarab belga leigazolása melletti és elleni érveket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Villámposzt: csatár scouting

Episode-29Az idei hat érkező plusz Origi mellett még mindig a csatárkérdés tűnik a legaktuálisabbnak, legalábbis a kommentmező és a Bentekés hírek alapján. Felmerül, hogy a TC-ben csupa barmok ülnek, hogy nem tudják ezt megoldani. Egy éjfél után összedobott villámposztban nézünk egy kicsit a téma mögé. Egy kattintás ide a folytatáshoz….