Nyárértékelő 2017 edition

A kissé hosszúra nyúlt posztban a Jakuzzi tagjai fejtik ki nem éppen egyező véleményüket a nyári igazolásainkról és nem igazolásainkról. Értékeljük a nyári átigazolási ablakunkat, valamint a riválisainkét, illetve egyfajta jóslába bocsátkozunk a keretek erősségét illetően. Olvassátok szeretettel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Delphoi Jakuzzi vol.3

A Jakuzzi szezon jósda jubileumi ötödik kiadásához érkezett. Idén is bele néztünk mind a varázsgömbbe és több, de inkább kevesebb sikerrel próbáljuk megmondani mi, várhat ránk a hétvégén kezdődő – maratoni – szezonban. Mindenki vérmérsékletének megfelelően fogalmazta meg válaszait. Az biztos, hogy nem kitörő az öröm berkeinken belül. Egy nagyon nehéz szezonra készülünk. Májusban lehet majd jókat mosolyogni a leírtakon, hiszen idén a megszokottnál is nehezebb dolgunk van köszönhetően a nyitott nyári ablak bizonytalanságai miatt. A Tovább után következzen szokásos giga posztunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jakuzzi backtest

A statisztikai modellezés is pont olyan, mint nagyreményű életünk: összeszeded minden addigi tapasztalatodat, azok alapján hozol egy döntést, majd azt, hogy a döntés milyen hatással volt sorsodra, egy bizonyos idő után értékeled, és ez alapján fogsz legközelebb utat választani már újabb tapasztalatokkal a batyuban. Amikor mi nekifogunk egy statisztikai modellezésnek ugyanezt a pályát járjuk végig: 1) összeszedjük az adatok, agyalunk rajta, hogy mit is akarunk ezzel kezdeni, mire van szükségünk, mit és hogyan tudunk előrejelezni vagy bármilyen modellkörnyezetben fontos összefüggést felfedezni. 2) Megkeressük azt a modellt, ami az adatsokaság alapján a legjobbnak tűnik, és becslést készítünk, akár előrejelzünk. 3) Visszateszteljük az előrejelzést / a modellt, amikor már eltelt az előrejelzés időintervalluma vagy már szignifikánsan több adat áll a rendelkezésünkre. A Fonaton rendszeresen van (bármilyen statisztikai mélységben is) az első és a másodikra példa, de visszatesztelés (szakzsargonban inkább az angol backtest használatos itthon is) jóval kevesebb. Ebben az újabb szezonértékelőnek felfogható posztban az elmúlt egy év posztjainak érdekesebb jóslásait fogom backtestelni – hol mennyire járt messze a Jacuzzi vagy bárki a megvalósuló jövőtől, és mi az, amin esetleg lehetne javítani. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Delphoi Jakuzzi 2016/17

38261_sterrenbeeldenondergoedA nyári pihenőnk után újult erővel futunk neki az új szezonnak mi is a tavalyi megterhelő szezon után. A Jakuzziban felfrissülve a tegnapi átigazolásokat áttekintő beszélgetés mellett belenéztünk a varázsgömbbe, hogy az új szezonos reményeket, várakozásokat el tudjuk mondani. A továbbiakban a nagyjából változatlan formában 4. alkalommal megjelenő év végén majd megmosolyogható Jósdánk következik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csobbanás a varázsvízbe

Célegyenesbe ért a Premier League felvezető köre – sőt egyesek már a rajtvonalon is áthaladtak – ezen alkalomból következzen a szezonnyitóra szokássá vált jakuzzi varázs- és jósvíz lögybölése. Azonban mielőtt a jövő nyári bakiparádéhoz megadnánk a tartalmat szeretnék bemutatkozni, mint a Vörös Fonat csapatának legújabb tagja. Sokan ismerhettek már a diszkosz folyamokból, mint aktív kommentelőt, azonban a nyáron hallgattam a pénz és a jakuzzi mámoros csábításának és megmártózom én is benne. Remélem sikerül majd a fonat színvonalát tartanom, és irányítani a megfelelő irányba a mindenkori liverpooli managementet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Sense from madness 2014 summer edition

football_soccer_summer-transfer_window_2014Véget ért a nyári média-, játékos- és ügynök őrület. Januárig nyugi van, így ideje áttekinteni, mi is történt. De mielőtt ebbe belemennénk, gondolom emlékeztek az ablak eleji SummAyre játékunkra. No a játékunkat magasan gringow kolléga nyerte 3 érkező eltalálásával (2 esetben az összeg is közeli), így a frissen beszerzett szerkesztőségi Harley egy évig hozzá kerül. Gyorsan el is vitte egy körre. Azóta nem láttuk. McAllister kolléga a válogatott szünetet kihasználva elment medvékkel birkózni, így maradtunk hárman a jakuzziban, így a mi véleményeinket olvashatjátok a témában. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Delphoi jakuzzi

photo_big_119548Az ilyen szezon előtti jósolgatások nem lehetnek pontosak, hiszen még a mi és az ellenfelek keretei sem véglegesek. A tavalyi kísérletünk esetén sem dolgoztunk túl nagy pontossággal. A szerencse az, hogy a csapat annyival a várakozások felett szerepelt, hogy ezt senki sem vágta arcunkba, na de majd idén. Ugyanis megint megpróbáljuk megjósolni, mi lesz a szezon végére, bár a kísérletünk persze sokkal alkalmasabb az elvárások felállítására, mint az eredmény eltalálására, de ez senkit se zavarjon. 8 felvonásos a menü az egész jakuzzi válaszol csak meg ne feküdje a gyomrotokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Értékel és jósol a Fonat

www.fortunatus.huA nyári húspiac eseményeit értékeljük, valamint előretekintünk a szezon esélyeire ismételten. Még mindig nagyon korai komoly esélylatolgatásokba bocsátkozni, hiszen az utolsó napokban érkezettek még be sem mutatkoztak csapataikban. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyon hosszú szezon legelején állunk. Az mondjuk igaz, hogy kicsit tisztább a kép, mint mikor legutóbb jósolgattunk nektek. Az 5 komoly és két könnyedebb kérdéses kérdőívre a szokás szerint nem a teljes szerkesztőség válaszol most éppen szederbokor kolléga maradt ki, de amint láthatjátok a főbb kérdésekben továbbra is elég nagy az összhang. No igen a híres jakuzziba nem egyszerű bejutni… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Egy nagy birodalom fog elbukni” – véletlenül sem polkorrekt jósda

Mel dobta fel az ötletet a kommentek közt, de esküszünk, egymástól függetlenül kettőnknek is eszünkbe jutott guthmate kollégával korábban, hogy kéne csinálni egy ilyen jósolgatós posztot, hogy legyen mit az arcunkba törölnötök május közepén, úgyhogy – gringow jól elnyújtott nyaralása és lustálkodása miatt – négyen válaszolunk az önkényesen magunknak feltett kérdéseinkre. A változtatás jogát persze fent tartjuk valami váratlan esemény esetére, mint, hogy Joey Bartont lovággá ütik, Wenger nem vesz még egy francia kölyköt szeptemberben 2 nap alatt, vagy, hogy Suárez lelép a csúzlisokhoz. De úgyse változik semmi, szóval itt a májusi ebédünk, amit majd megetethettek velünk. 8 fogásos az étek, de nem kell megijedni, nekem még lektorálnom is sikerült (remélhetőleg), nem, hogy végigolvasnom. Egy kattintás ide a folytatáshoz….