Egy győzelem után nem ezt várjuk

forrás: skysports.comSzörnyű – nagyjából e szóval tudnám körülírni a Liverpool – Wolves kilencven percét. Ismét megállapíthattuk ugyanazokat a hibákat, amiket lassan már három hete sorolunk fel a csapat meccsei kapcsán, és ismét csak Luis Suarez földöntúli képességeinek köszönhetően nem lett ezekből baj. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna minket a mérkőzés, csak újabb kérdéseket vetett fel. Egy győztes meccs után pedig nem ezt várjuk.



Vajon mire jutott Kenny?

Két ponttal még mindig jobbak vagyunk, mint tavaly, de a két szezont összehasonlítva kijelenhetjük, ennél azért többet vártunk. Egy peches és egy súlyos vereség után a Wolverhampton Wanderers ellen küldheti csatába King Kenny azt a tizenegyet, amit az elmúlt három éjszakán, a plafont bámulva kigondolt. Hajtás után megfutjuk a kötelező köröket és mi is kicsit merengünk a keret összeállításán.



Három pont idegenben – egy fél éve ismeretlen kifejezés

Nagy az öröm - forrás:skysports.comA szezon második idegenbeli győzelme, amellyel végre King Kenny is elégedett lehet. Rengeteg jót tudunk mondani a csapatról, de főleg egyénekről, akik – úgy tűnik – Dalglish érkezésével végre sarkukra álltak. Egy borzasztó sorozat ért ma véget, illetve hiúsult meg. A meccs embere címre a kapuban kősziklaként álló Reina, a pályát széltében-hosszában bejátszó Meireles és a rég nem látott hévvel küzdő Torres megosztva veheti át. Három gól, három pont, hajtás után erről regélünk – és arról, hogy hol kell változtatni.



Farkasokat táncoltató

Enyhe értetlenség az AnfieldenValahol hálásak vagyunk a Wolves-nak, amiért egy értékes szöget vertek Hodgson koporsójába, de az már kevesebb örömre ad okot, hogy mindezt az Anfielden tették. A Premier League ábécében tökutolsó csapata csak egy hellyel van előrébb a pontok tekintetében, ám Mick McCarthy ravasz rókái igazi mumusnak számítanak vörös részről. 1979 óta nem sikerült győzni a Molineux-ban, amit most már pofátlanságnak nyilvánítunk és felszólítjuk őket a megadásra. Hajtás után az esélyeket latolgatjuk.



December 29. érdeklődés hiányában elmaradt

Sokáig mérgelődtem a stream minőségén, mivel érthetetlen okokból enyhén lassított képet adott a Sopcast, így a kommentátor személyesen Darth Vader volt, míg a szurkolók legvadabb támogató rigmusai csak hőbörgéseknek tűntek. Aztán rájöttem, hogy semmi egyébről nincs szó, minthogy a kép- és hangminőség igazodik a pályán látott teljesítményhez. A felismerést követően megnyugodtam. A tegnapi performanszra csak egy logikus lépés érkezhet a vezetőség részéről, szívből kívánjuk, hogy ez minél hamarabb megtörténjék. Hajtás után azonban másra tereljük a szót.



Impotens farkasok a liverpooli éjszakában

Na most aztán már tényleg írunk egy olyan beharangozót, amit meccs is követ. Ha ma este is elmarad, kénytelenek leszünk azt gondolni, a melwoodi gyepet homokkal szórták fel és nádszoknyás hostess-lányok szolgálják ki Hodgsont és kompániáját. Vért és repülő végtagokat akarunk ma látni, felaprított Wolverhampton játékosokat és Torres triplát. Hajtás után elmerengünk az esélyeken és tényeken.