vörösfonat
A Norwich nagylelkű védelme is közrejátszott abban, hogy ilyen látványos körülmények közt szerezzük meg a szezon első győzelmét, de szükség volt mindehhez az év eddigi legjobb kezdőjére, egy elszabadult Suárezre és Rodgers elképzeléseinek tökéletes megvalósítására is.
A Premier League 2012/2013-as szezonjának hatodik fordulójában járunk, összesen két ponttal, vagyis két döntetlennel és három vereséggel. Ennek ellenére – ha a sztoikus mélységekben nem is, de összességében – nyugodtan várjuk a ma délutáni Norwich – Liverpoolt. Erre pedig nagy szükség van.
29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.
Hillsborough olyan, mint egy gát mögé szorított folyó: 23 évig tartotta vas és beton erőszakos szorítása, hogy aztán minden korábbinál nagyobb erővel robbanjon szét, fröcskölve, autónagyságú betondarabokat dobálva. Elsöprő erővel vitt el minden igazságtalanságot, ami az útjába állt – és mi nagyon reméljük, hogy a megtisztulás nemcsak a hazugságot mosta el, de egy új alapokra helyezett Liverpool versus United éra közeledtét is jelzi.
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.
A tegnap délutáni mérkőzés talán legfájóbb pontja nem is az volt, hogy Suárez megint orrba-szájba kihagyott mindent, vagy hogy egy 17 éves srác megint jobban játszott mindenkinél, sokkal inkább az, hogy a problémák megoldása helyett folyamatosan csak újabbakkal találkozunk. Ahogy a Twitteres poén mondja: már csatár nélkül is bátor dolog volt kiállni, na de kapus nélkül?…
A Liverpool 2:1-es összesítéssel bejutott az Európa Liga csoportkörébe a Hearts ellen, amit leginkább egy megkönnyebbült pipával tudunk elintézni magunkban. Az idegenbeli karcsú győzelem után a hazai döntetlent is kipipálhatjuk ellenük, igaz a meccs képe alapján csak részben megkönnyebbülten. A Rodgers-játék szervezettségéből és dominanciájából szép darabot láthattunk egy fürge, de mérsékelten tehetséges csapat ellen, a szezon eddigi legnagyobb problémája viszont ismét erősen kijött: nehezen tudunk az akciók végére eljutni, azokból helyzetet teremteni és – ne adj Isten – gólt szerezni. Részletek a hajtás után.
Nagyon félünk a Manchester Citytől, ezt kár lenne tagadni. Tavaly már-már minket idéző bénázással szorosra vették a bajnoki versenyt, de a bizonytalankodó felszín alatt egy kész csapat van, meg egy keret, amiért annyit fizettek, mint két éve Henryék a teljes Liverpoolért. Erősek, összeszokottak, tapasztaltak. Minden, ami mi nem vagyunk.