Muszáj túlesnünk ezen is, értékelnünk kell a középpályánkat. A kétrészesre nyúló összefoglaló most következő darabjában a belső középpályát fogjuk megvizsgálni, amelyről viszonylag sokat elmond, hogy csak egy meccsen tudtuk legjobb játékosainkat egyszerre a kezdőbe állítani. Félmegoldások, kudarcot valló igazolások, és komoly sérülések – ez volt 2011/2012.
Szürreális – nincs más szó a Liverpool tegnap esti teljesítményére, egy Swansea-látogatással a vége előtt pedig talán az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy ez a mérkőzés volt az idény meccse: Henderson gólt lőtt és uralta a középpályát, Carroll és Suárez szétgyilkolta a Chelsea védelmét, Reina bravúrosan védett, már csak Downing tizenegyese kellett volna és végképp nem hisszük el, hogy ugyanazt a csapatot látjuk, mint szombaton.
Nem kértünk sokat, nem is kaptunk sokat: a tegnap esti Liverpool – Fulhamre nem lehet panaszunk abból a szempontból, hogy Kenny egy teljesen felforgatott kezdőt küldött pályára, ugyanakkor igenis bosszankodhatunk, hogy legalább egy döntetlenre nem futotta.
Ez a szezon annyira nem volt vicces: az első felében zokogtunk, mint az ovis, aki a játszótéren leesett a mászókáról, aztán félidőben jött apa, és letörölte a könnyeinket, mi egy kicsit szipogtunk, és felszabadultan rohantunk vissza játszani a többi gyerek közé. De ez mind halál komoly volt. A játékot tekintve az első fele halál komolyan az évszázad legsötétebb félszezonja volt, a másik meg talán a legpozitívabb – mindenféle nevetés nélkül. Két jelenetet azért mégis kiemeltünk, mert ezek mellett nem lehetett elmenni egy jóízű kacaj nélkül.
Először jelentkezünk hírösszefoglaló rovatunkkal, mely többé-kevésbé igyekszik majd megemlékezni, és alkalomadtán véleményezni 72/96/168 óra sajtótermékét.
Hodgson pozitív verdiktje a tegnapi napról, melyben kiemelte tartalékos csapatának küzdőszellemét, és elégedettségét fejezte ki az egy ponttal kapcsolatban, továbbá hangsúlyozta, amennyiben komolyan akarják venni a sorozatot, szükség van a kulcsjátékosok pihentetésére is.