A Manchester City 2008 nyarán történő tulajdonosváltása óta nem sok jóval kecsegtet egy Liverpool-citeh párharc: egy épphogy megnyert mérkőzés, három dögunalmas darab és egy kínos vereség az elmúlt öt találkozó mérlege – sajnos ez a sorrend időrendben is. Hajtás után végiglépdelünk a 2008 ősze és 2010 nyara közti időszakon és megállapítjuk, hogy a sorminta kedvéért kell győznünk. Beharangozó a beharangozóhoz.
Phil Thompson a Sky stúdiójában így reagált a Kuyt-góllal végződő Suárez cselsorozatra. Mi is körülbelül hasonló koreográfiát mutattunk be – Te elhitted elsőre?
Kenny lejátszotta Fergie-t a tábláról, aki ezúttal nem foghatta a játékvezetőre a vereséget. Félidőben ki is bontottam egy villányi cuvée-t a marha tiszteletére (amelyikből a vadas készült), mert annak ellenére, hogy a második gólt ajándékba kaptuk, nem volt kérdés a meccs kimenetele – még akkor se lett volna, ha Carraghert az első félidő végén lezavarja a spori a francba, mert így nem csúszunk be futballpályán. Ha ezt belevesszük, akkor mondhatjuk, hogy reális eredmény született, de igazán a K és az O-betűk együtállásával fejezhetjük ki azt, amit ezen a meccsen végrehajtottunk a vörös ördögökön. A kiváló Stretford End blog megmondta előre, csak ott hibáztak, hogy gyenge csapatnak minősítettek minket, de megmutattuk, hogy nem vagyunk olyan gyengék.
Gary Neville valószínűleg már éjszaka sem aludt, rutinos gyűlölködőként több napja készíti elő szervezetét a mai megmérettetésre. De nincs egyedül, mi is jó ideje trenírozzuk magunkat, beszéltünk már a mencseszteri állatfajról, az elmúlt öt meccsről és azok tanulságairól. Most, hajtás után, megnézzük a kicsit távolabbi múltat, a statisztikákat, sérülteket, és hümmögünk valamit a várható formációhoz is.
Folytatjuk testi-lelki felkészülésünket, a mencseszteriek demoralizálását, ezúttal a legutóbbi öt Liverpool-Manchester United párharcot cibáljuk elő, szedjük szitává, analizáljuk darabokra, nézzük meg kikockázva, rántjuk ki és tálaljuk ízlés szerint. Hiába szugeráljuk a mérleget, ez bizony 2-3 marad a riválisok javára. De ezt a számpárt hagyjuk is, hajtás után beszélünk majd erről is, meg ama bizonyos 4-1-ről, ami jó régen volt már, de még mindig öröm az orruk alá dörgölni.
A vasárnapi vérfürdő előtt már most elkezdjük a bemelegítést. Egy rendkívül szapora állatfaj egyedeit fogjuk pillanatokon belül megvizsgálni. Mindenütt ott vannak, az arcukat alig tudják kipréselni az alagútból, a bírók szidására csak most kaptak rá, de ők is tudnak mesélni az amerikai gazdákról. Hajtás után a köznyelvben csak “a mencseszteri” néven emlegetett életforma nyomába eredünk.
Mivel az átigazolási időszak eddig kevesebb izgalmat hozott, mint egy hajnali háromkor futó dokumentumfilm a tengeri csillagok szaporodásáról, úgy döntöttünk, körülnézünk kicsit a konkurencia háza táján is. Hajtás után január legérdekesebb rövidhírei következnek: kiderül a United spórolásának oka, Kenny eddig nem hallott sajtótájékoztatója, beszélünk a manchesteri és londoni kékekről is, valamint fény derül – illetve pont ez nem, de erről majd ott – az Aston Villa új igazolásának következményeire is.
Én ezt a Liverpoolt szerettem meg anno, sok évvel ezelőtt. A történelem nagy igazságtalanságai közé fog bevonulni a délután, mert ma olyan szép dolgot láthattunk, amilyet már régen nem: tíz küzdő játékost. A United-szurkolók pedig jobb, ha csendben arrébb sunnyognak, mert ma nem ők győztek le minket. Howard Webb igazán levehette volna a fekete bírószerelést, hogy az alatta bújó United-meztől legalább egyértelmű legyen, kivel van. Hajtás után a vereség ellenére örülünk egy sort – mert megérdemeljük.