Roy Hodgsonnal ezt a meccset elvesztettük volna, mert nem elég, hogy a mi padunkat és csapatunkat az öreg elviselhetetlen terhe nyomta volna, de ugyanez a hatalmas fék felszabadult volna a másik oldalról. A viccet félretéve szerencsénk volt, mert korán vezetést szereztünk, utána pedig a csapatnak fekvő játékot játszhattunk, és szerencsénk volt, hogy ezúttal nem bosszulta meg magát az a rengeteg elbénázott helyzet, amely ezeken a meccseken mindig iszonyatmódon szokott büntetni.
Ilyenek ezek a béna nemzetközi szünetek: rágjuk a körmünket, hogy lesérül-e valaki, de klubszinten igazából nem történik semmi (bár ha a magyar válogatott továbbra is így játszik, még ez sem fog zavarni). Hajtás után azért összeszedtünk pár rövidhírt, amik egyenként nem érnének posztot, de mi úgy éreztük, említésre méltóak. Comolli akciózik, Murinnyó álmodik, az angoljaink meg visszatérnének már.
Andy Carroll, 35 millió font. Egy igazolás, amelynél az összegett nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni – egy igazolás, amelynél nem lehetett nem nyilvánosságra hozni az összeget. Andy Carroll első Merseyside-on töltött féléve során nem csak az óriási pénzhalom nyomta a vállát, hanem az ezzel járó elvárások is, amelyek persze az edzői stábot is befolyásolták. Kenny Dalglish a héten benyögte, hogy nagyon erőltették a lábadozó langaléta bemutatkozását, aminek köszönhetően teljesen egészségesen nem is láthattuk játszani a 2010/11-es szezon második felében. Most elmondjuk, hogy miért kell elfelejteni azt a 35 milliót, amitől a szurkolók egyelőre nem tudnak szabadulni, és elmondjuk, hogy miért lesz nekünk jó Andy Carroll, függetlenül attól, hogy hány gólt szerez majd Liverpool-mezben, illetve, hogy meddig húzódik majd el az adaptációja.
Legyőztük az Arsenalt. Még a körülményeket figyelembe véve is jó ezt kimondani. Viszont továbbra sem tudjuk megérteni, miért ilyen kirakatcsapatot állított ki Kenny, miért csak Suarez képes nekünk meccset nyerni, vagy hogy Carroll miért csak egy járókeretes nyugger tempójával mozog. Három pont és egy szakajtónyi probléma – ezt hagyja maga után az Arsenal – Liverpool.
Persze már látom magam előtt az ostoba szalagcímeket, amik elkönyvelnek minket idén is a hatodik helyre egy meccs alapján, holott… na, szóval lesz ez még jobb is. Hogy a felvezető miért sikerült ilyen gyászosra, arról elég sok mindenki tehet: a sor nagyjából Dowdtól indul és egészen Kennyig tart. Hajtás után a nyitóforduló tanulságai.
Egyszerűen olyan piszok jó csapat vagyunk, hogy megengedhetjük magunknak ezt a luxust: távoli rakéták? A gyengék eszközei. Brazilos megoldások? Ugyanmár! Ehelyett előbb Carroll gondolta úgy – sokkal látványosabbá téve a spanyolok égését – inkább a kapufáról készíti elő magának a helyzetet. Később Kuyt és Kirjakosz egymást túllicitálva igyekeztek a másiknak assistot biztosítani. Az udvarias jelenetet a partjelző sem óhajtotta megtörni holmi les beintésével, a fair play szelleme egyszerűen meghatotta. Hajtás után rövid videós összefoglaló a szezon utolsó barátságos mérkőzéséről.
A csapat másnapos, Suarez a Copa királya, Gerrard mindig sérült, Clarke még bízik Joe Cole-ban, Jovanovic mindenkivel tárgyal – mi nem akadályozzuk, Aquilani sem különb, kicsit sok gólt kapunk és a középpályán is nagy a tumultus, Doni remélhetőleg nem sokat véd, rendes balbekkünk pedig még mindig nincsen. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
3-3-at nyomtunk Norvégiában a Vålerenga ellen, Aquilani nagyon jól játszott, de Downing is adott gólpasszt, íme a góljaink, Carroll, Agger (2):
…olyan, mint heringgel fát vágni: nem lehetetlen, de ostobaság. És mégis mindig reménykedem. Megvan az a sajátosságuk, hogy mindig akkor rendezik őket, amikor a szurkoló már nagyon ki van éhezve egy jó találkozóra. És megvan az a másik sajátosságuk is, hogy kivétel nélkül totál nézhetetlenek. Ez történt tegnap is, amikor talán egész Angliában nem volt olyan másnapos csapat, mint a Liverpool.