Nemrég volt szó a holland PC-ségről, talán még a nyelvi dolgok is fel-felbukkantak régebben. A hollandra ráfogják, hogy a részeg német próbál angolul beszélni, na…
A 20/21-es szokásoknak megfelelően hátrányba került a csapat a meccs elején, de ne szaladjunk idáig. Formabontó kezdő nagy intenzitással vágott bele a Sheffield bedarálásába. Jota…
Szombat este a Sheffield csapatát fogadjuk a továbbra is üres Anfielden. A meccs a két őszi válogatott szünet közötti pörgésben kerül megrendezésre miközben nálunk már…
Bár történelminek lett beharangozva, és a maga almanach módján az is volt, mégis valami teljesen másról szólt ez az Ajax-Liverpool meccs: az újra csúcsra emelkedett…
Aki látta az Everton elleni meccset, pártállástól függetlenül valószínűleg kicsit elment a kedve ettől a sporttól.
Carlo Ancelotti nem ma kezdte az ipart és amit a város kék felén művel nem is tűnik úgy, hogy közel állna a kiégéshez. Az okos…
A jeles 10. évforduló megszólaltatott pár moderállatot is, fogadjátok hát kedves szavaink!
Blogunk most októberben ünenpli 10. születésnapját. Ennek megfelelően a válogatott szünetben a körkérdésünkben a Fonatról és az elmúlt 10 évről kérdeztünk titeket.




