Tényleg egy ex döntött

Mindenki arról beszélt, hogy az exjátékosok fogják eldönteni a Chelsea – Liverpoolt: majd jön az 50 milliós sztárigazolás, vagy a meg nem értett portugál zseni és szétkapja a rogyadozó ‘Poolt. De mivel Torres és Meireles mindent megtettek, hogy pályára lépésük láthatatlan maradjon, egy másik ex, Glen Johnson döntött úgy, elintézi a mérkőzést egy lendületes szólóval: levesz, befűz, sprintel, berak. Elégedettség.



Bizonytalan londoni kiruccanás

Két hétnyi néma csend után 10 napnyi kőkemény harc vár a Liverpoolra: a Chelsea-City-Chelsea mérkőzések már csak azért is lesznek különösen izgalmasak, mert a nulla ponttól és kieséstől kezdve a hat pontig és továbbjutásig szinte minden kombinációt összehozhatunk. A Stamford Bridge-et tavaly egy 5-3-2-vel és Meireles góljával sokkoltuk, ma elég bizonytalanok vagyunk az eredményt illetően. Hajtás után esélyt latolgatunk.



Nem félek a Chelsea-től

Amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is írjak pontosan a Chelsea – Liverpool elé, gyorsan rájöttem, egy poszt kevés lesz hozzá: nem is igazán beharangozó következik most, sokkal inkább egy olyan bejegyzés, ami összefoglalja a csapattal kapcsolatos legfontosabb gondolatainkat, véleményünket a londoniakról. Nem anyázás, sokkal inkább egy külső szemlélő elmélkedései ezek.



Downing állítólag jól játszott

A Downing-probléma nem hagyott, sőt, nem hagy nyugodni, ezért amikor Facebookos csoportunkban többen megerősítettétek az információt, miszerint Downing igenis jól játszott a svédek ellen, utánanéztem a mérkőzésnek. A fokozott uborkaszezonnak köszönhetően kicsit utánajártunk az Anglia – Svédország – Downing hármasnak.



Suarez-Evra: 1-1

Bizonyára többeteknek feltűnt már, hogy míg a Terry-Ferdinand ki-fekekte-ki-nem csatában viszonylag hamar reagált az FA, a Suarez-Evra ügy már lassan egy hónapja húzódik. Mit lehet ennyit tökölni pár vallomás és néhány videófelvétel felett? A Guardian feltette a nagy kérdést: mi van, ha senki sem hazudik?



Bellamy focizni tanítja a norvégokat

Minden idők egyik legjobb nyak nélküli futballistája nagyon fincsi dugót helyezett el Rune Almenning Jarstein (ez egy gyönyörű norvég név) kapujában – ez volt a velsziek második találata a négyből, amelyre az északi természetbarátok csak eggyel tudtak válaszolni. John Arne Riise egyébként 100. válogatott meccsét játszotta, gratcsi neki! via empireofthekop



Egy laza négyes Chilének

Ha szombat, akkor bajnoki forduló! – keltem nagy lendülettel, majd gyorsan eljutott az agyamig, hogy legfeljebb egy Anglia – Spanyolországra futja a mai kínálatból. Az EB-selejtezőknek már majdnem vége, így a megszokottnál is unalmasabb lenne ez a két hét, ha nem lenne egy Suarezünk, vagy ha lenne agya az FA-nek. Összegereblyéztük a legfontosabb, Liverpoolt érintő híreket.



A Downing-probléma

Stewart Downinggal kapcsolatban valami nem stimmel: hétről hétre képtelen bármi maradandót is hozzátenni a Liverpool játékához, lecserélése mindig öröm. De miért? Pár hete Hendersont vettük elő, most ismét a Guardian Chalkboard-oltárához járulunk, hogy megfejtsük a nagy Downing-problémát.



Sir Alex Ferguson végre megmondta a konkrétat

Nem a bajnoki címek. Nem a Bayern elleni feltámadás. Nem a Barcelona, nem a City, nem a Milan, és nem valamelyik másik gigaklub. Sir Alex Ferguson pályafutásának egészen más jelentette legnagyobb kihívását. Hogy mi? Hajtás után megmondom.