A prágai kiruccanás hátborzongató élményeit kell ma feledtetnie King Kennynek: egyrészt magával a továbbjutással, másrészt valami focira hajazó jelenséggel, mert amit Csehországban műveltek, az legfeljebb csak labdabántalmazásnak (az Amnesty International már Hágába vonult emiatt – szerintük etikátlanul nézhetetlen volt) minősíthető. Hajtás után pár érdekesség, statisztika és egy rövid esélylatolgatás következik.
Kevés olyan megosztó arca van jelenkorunk focijának, mint a Liverpoolt majdnem öt évig kommandírozó Rafa Benitez. Hogy miért is merül fel a neve most? Nemrégiben sejtelmesen úgy nyilatkozott: a vörösöket irányítani egy álom, bár most várnia kell. De ki is ő? A modern foci messiása? Egy kétbalkezes mázlista? Egy közepes, ám valamiért magas körökbe jutott átlagos edző? Igazából minden egy kicsit, és egyik se. Rafa Benitez napjaink egyik legnagyobb rejtélye.
Ha a tegnapi borzalom után nem sikerült volna elcsípnem a Star Wars IV végét (megjegyzés: a lázadók győztek ismét) a Film+-on, minden bizonnyal elvesztem maradék, a világ egyetemes jóságába vetett hitemet is. Ezt a tegnapi prágai produktumot nem is tudom hova tenni. Man of the Match? Csak vakarom a fejemet. Legszebb támadás? Volt olyan? Legötletesebb összjáték? Ötlet?? Összjáték?? Hajtás után az Oscar-gála közelségére tekintettel mi is díjazunk.
Habár Kenny Dalglish első regnálása során közel öt évig irányította a Liverpoolt, mégsem vezethette szeretett csapatát egyszer sem az európai porondon. Hogy miért? A Heysel-katasztrófát követő nemzetközi tiltás pont egybeesett King Kenny regnálásával, így azt mondhatjuk, hogy a ma este pont annyira lesz számára új, mint a kerettel Prágába látogató öt fiatalnak. Hajtás után róluk is, és az estéről is mesélünk.
King Kenny visszatért, Meireles megint gól lő, az Anfielden ismét a texasiak ellen tüntettek, Torres szerint az ember vére mégis kék, Hodgson úgy gondolja, csapata jól játszott, de John W. Henry is ott volt, Reina mindent kivéd, ám mégis Carragher ordításától hangos a pálya, Joe Cole és a piroslap, avagy Kyrgiakos és az Everton, Konchesky rémes, Suarez debütál, Babel Howard Webbel álmodik, Agger és a viking temető esete, Houllier tapsot és három gólt kap, Benitez sakkban veri a BBC-st. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Az ember naiv lény. Sőt, alapvetően mindenki szeret hinni kényelmes, számára megfelelő nézetekben, bízni jónak tűnő véleményekben, vagy még tovább haladva: imád idealista lenni. A szurkoló is ilyen lény, szeretné hinni, hogy a csapata nem több, mint egy kollektív szív által hajtott élőlény, amelyet a Szurkoló, mint számtalan vörösvértest hajt előre, hogy aztán a játékosok, mint a szervek végezzék dolgukat. A Szurkoló egy olyan állatfaj, aki úgy gondolja, a játékosok is hasonlóképpen vélekednek. Ahogy ő maga sem tenné, bízik benne, hogy hőn szeretett focistája sem váltana soha klubot. Ez a szervátültetés? Nem, ez a kép kezd egyre zavarosabb lenni… Ugorjunk vissza a valóságba!
Van egy ősi, dakota közmondás, (melyet még egy sámán hagyományozott az utókorra) miszerint „ha nem rúgod a hálóba a labdát, nem fogsz gólt lőni”. Sajnos a nagy bölcsesség mögött valós tartalom rejlik: Suarez lendületes megindulásai, félelmetes szabadrúgása, Skrtel fejese, vagy Kuyt lövései egyaránt megkímélték a Wigan kapuját. Gerrard és Meireles kettős hiánya megmutatta, hogy a középpályán bizony komoly problémák merülhetnek fel nélkülük. A lelkünk sötét bugyraiban viszont tudjuk, hogy igazságos eredmény született ma délután az Anfielden. Csüggedésre azonban nincs okunk, legfeljebb a bosszankodásra.
Még a Liverpool-mez is vörösebb, mióta King Kenny visszatért, sőt újabban már egy hazai meccstől sem csináljuk össze magunkat. A Wigan csupán saját töketlenkedése folytán volt képtelen mind a három pontot begyűjteni ellenünk novemberben, igaz, akkor Hodgsonnal, Konchesky-vel és a 4-4-2-vel súlyosbított helyzetben lépett pályára a csapat. Akkor egy feltámadásnak tűnő sorozatot tört meg Roberto Martinez társasága, reméljük ezúttal kevesebbre futja. Hajtás után sérültekről, formákról és hasonló okosságokról mesélünk.