Vettünk valakit

Elég sokat olvassuk a Twitter megbízhatóbb csatornáit, az angol sajtót, és úgy általában véve nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mindent vágunk a Liverpoollal kapcsolatban, de ma még minket is meg tudtak lepni: a klub ugyanis teljesen váratlanul bejelentette, hogy leigazoltuk a Heerenveen 24 éves szélsőjét, Uszama Asszaidit, akiről eddig nem volt szó. Semennyire sem.




A hős halott, mi öltük meg

Luis Suárez szerződést hosszabbított, és mi örömmel nyugtázhattuk, hogy jógyerek ez a Luis. Hogy nem vinné rá a lélek. Vigyorog a papír felett, és mi tudjuk, hogy örökké itt fog maradni velünk, karrierjét a Liverpoolnál fejezi be, mert ő nem olyan, mint a többiek. Nem olyan, mint Torres, Mascherano vagy Xabi Alonso. Ő nem olyan. Nem.



A legjobbakat Craig!

Volt nálunk egy kemény férfi. Olyannyira kemény volt, hogy kicsit bohózatba is illet, ahogyan hétvégéről hétvégére nekiment az angol bajnokság hegyomlás védőinek, holott alig több mint 170 centimétert kapott a teremtőtől, pontosabban egy walesi apától és anyától. Nem játszott nálunk sokat ez a férfi, hisz benne volt már a korban, viszont amikor játszott, sokszor minden csak róla szólt.



Joe Allen a miénk

Joe Allen hivatalosan is a Liverpool játékosa, a klub nemrég erősítette meg, pontot téve ezzel a nagyjából egy hónapja húzódó ügy végére (bár a meglepetést már lelőtte tegnapi megjelenésével). A Swansea nem adta volna el, aztán eladta volna, de szemétnek tartott minket, aztán ahogy az az átigazolások mintegy 100%-ban történni szokott, volt az az összeg, amely jobb belátásra bírta Laudrupékat is. Hogy örülünk-e az üzletnek? Igen. Azt is megmondjuk, miért.



A film még nincs kész, de a kazetta már kapható

Komoly meglepetést okozott ez a tegnapi mérkőzés, hiszen egy félig-meddig működőképesre tákolt Liverpool helyett Rodgers tegnap már a nagyközönségnek szánt demoverziót adta ki, jelezvén a világnak, mire is gondolt a csapat jövőbeni játékát illetően. Gyors passzok, kreativitásban tocsogó összjáték és fullasztó labdafölény – ilyen lesz a jövő Liverpoolja. Reméljük.



Ezért fogunk ma győzni

Nem visszük túlzásba ezt a mai beharangozót sem, pontosan annyi energiát szánunk rá, mint amennyit a Liverpoolnak kell fektetnie ebbe a találkozóba. BR első hazai meccsétől nem várunk (nem is várhatunk) sokkal többet, mint a felkészülési időszak eddigi találkozóitól: építünk, csiszolunk, igazítunk, néhol pedig baltával faragunk – mert van mit.



Csak egyféleképp lehet focizni

„Az európaiak megmutatták, hogy csak hátulról építkezve lehet játszani.” Ezt nem Brendan Rodgers mondta, hanem Bill Shankly. Shankly játékról alkotott felfogása alapvetően összecseng Rodgers filozófiájával, vagyis végre olyan edzőnk van, aki az igazi Liverpool Way irányába tereli a csapatunkat. Shankly egyébként mondott még más témába vágót is, és noha ezek nagyon alapvető dolgok klubunk történetével kapcsolatban, a blogon eddig még nem kerültek elő, most viszont a legjobb pillanatban vagyunk ezek felidézéséhez.



Rodgers, takarodj! – Micsoda?!

Bizony, vannak olyan sajnálatra méltó szurkolótársaink, akik már most Brendan Rodgers lemondását követelik, a csapat eddig mutatott – mellesleg teljeséggel irreleváns – játéka alapján, vagy csak úgy, mert ők ilyenek. Magyarázat? Tájékozatlanság, zsémbesség, szektásság és fekete lyukat megszégyenítő sötétség, esetleg az amerikai tulajokkal szemben fennálló kibékíthetetlen ellentét. Ugyanazokkal a tulajokkal szemben, akiknek az első választása a posztra egyébként Kenny Dalglish volt. De most nem a tulajokkal, vagy a választásukkal foglalkozunk, hanem elhelyezzük a Vörös fonatot a Rodgers-rendszerben, a Rodgers-rendszert a futballuniverzumban, rodgersoutozó orkokat pedig egy távoli galaxisban.