29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.
Végre megvan Rodgers első győzelme tétmeccsen, és ha hangazatos bevezetőt szeretnénk, akkor írhatnánk olyanokat, hogy Rodgers feladta az Európa-ligát, de a fiatalok máshogy gondolták, vagy hogy Az ifisták leckét adtak tiki-takából az első csapatnak, de mielőtt hanyatt esnénk a fiúkáktól, és kijelentenénk, hogy ők sokkal nyitottabbak Rodgers elképzeléseire, mint a kezdő tagjai – ami egyébként elképzelhető, hogy így van –, fontos leszögeznünk, hogy elsősorban azért nyertük meg ezt a mérkőzést, és azért sikerült öt gólt szereznünk, mert ezúttal ellenfelünk nemcsak, hogy nem volt erősebb nálunk, de nem is állt vissza, így a srácoknak nem kellett felállt védelem ellen szenvedniük.
Azt hiszem, el kell oszlatnunk néhány tévképzetet. A Vörös fonat nem folytat boszorkányüldözést, sem lejárató kampányt a kapitányunk, Steven Gerrard kárára, nem rá mutogatunk, nem őt okoljuk az eredményekért. Nem okolunk senkit, mi jó korán felkészültünk arra, hogy nem lesz egyszerű az új kezdet. Korábban néhányszor már kitértünk arra is, hogy Gerrard nem illik ebbe a csapatba, a játéka nem passzol a Rodgers-féle játékhoz, ami lassítja az átállást az új filozófiára, hiszen egy lényeges eleme annak. Az történt, hogy felvetettünk egy egyáltalán nem új keletű problémát, kimondtunk eddig csak gondolt dolgokat. Hogy ez blaszfémia lenne? Ugyan már!
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.