A nagy csapatok (definíció: a keret alapján nyerhetnek kupákat és szerepelhetnek elöl a bajnokságukban, plusz töri) szezonjában van egy pont a tél vége – tavasz eleje környékén, amikor egyik pillanatról a másikra kirajzolódnak az idény sikerességének a keretei. Amikor már nincsenek „várjunk amíg!” pontok, hanem kitűnik néhány meccs a naptárból, melyek kimenetelei nagyrészt el is döntik az éves siker vagy sikertelenség kérdését. Kedvelt Mersey menti egyesületünk számára viszonylag korán és elég húsba vágóan jött idén ez a pillanat. A hőn áhított visszajutás a BL-be a West Brom zakóval gyakorlatilag elúszott, az angol kupákból pár kellemes kör után sima kiesések jöttek, miközben a bajnokságban az eredményességet tekintve ugyanaz a küszködés megy, mint 12 hónappal ezelőtt. Egy mentőöv maradt a Rodgers csapat számára, mégpedig az Európa Liga – ott pedig elsőként a Zenit.
Előre látom, hogy meg fogom kapni a már egyébként is rám süthető túlzott optimista jelzőt, de egy Arsenal ellen idegenben elért 2-2 számomra egyszerűen nem hangzik rosszul. Persze bosszantó, hogy 0-2-ről állt fel az ellen egy 2 perces kis rövidzárlat alatt, de egyrészt az Arsenal az egy pontra minden bénázása ellenére is rászolgált (még talán többre is), másrészt a meccs előtt sokan sima vereséggel számoltak, a legpesszimistábbak (=Mel) például 2-3 gólos mínusszal. Ehhez képest most még ők is örülhetnek.
