A munka ünnepére egy kis újdonsággal készültünk (tisztelegve a TomkinsTimes előtt): reményeink szerint állandó „rovatot” indítunk, Körkérdés címmel. Az ilyen posztokban egy-egy aktuális, minket sokakat foglalkoztató vagy egyszerűen csak érdekes események, jelenségekről kérjük a Fonat régóta és aktívan kommentelő olvasóinak a véleményét. Igyekszünk majd rotálni a válaszadókat, de a felkérést teljesen objektív szubjektív alapon zajlik. Első közös posztunk témája: mit is kezdjen a klub vitán felül legjobb, legértékesebb játékosával, aki vitán felül a klub legbalhésabb arca is.
(Megjegyzés: a Körkérdés első témája jóval a harapásos sztori előtt ötlött fel bennünk, és több írás is még az ominózus eset előtt készült.)
Akkor el kell adnunk Suárezt?

Valami elképesztően nagy baj van Newcastle-ben. Eleve a 34 forduló utáni 37 pont gyanús volt a meccs előtt,, meg a Sunderland elleni hazai 0-3 is feltűnő, de mivel nem nézek nagy rendszerességgel szarka meccseket, engem totálisan ledöbbentett, hogy hogy jutott idáig a Newcastle? Nyilván szerepe van benne a (physioroom szerint) 8 sérültnek, ebben pedig az EL okozta kettős terhelésnek, de hogyan jutott el a tavalyi szezont 5. helyen záró csapat a kiesőzóna határára egy év alatt? A választ nem én fogom megadni, a
A héten Suárez infantilis viselkedése miatti




A West Ham elleni meccsnél még el lehetett időzni azon, hogy egy motiválatlan Liverpoolnak mennyire kötelessége hazai pályán megverni a 4. számú londoniakat, illetve, hogy mennyire ciki nem otthon tartani a három pontot.