Jó végre három hónap után egy PL-meccs felvezetőjét írni, jó, hogy ma elrajtol a 2012/2013-as idény. Ugyanakkor a Liverpool szempontjából nem különleges ez a mai meccs, pontosabban nem különlegesebb, mint bármely más találkozó: ahogy azt már sokszor elmondtuk, egy teljesen új klubot építünk, új csapatot, új rendszert új arcokkal és új managerrel. Ebben az óriási kirakósban eltörpül majd egy-egy mérkőzés.
Ma délelőtt kisorsolták a 2012/2013-as idény párosításait, jövőre ebből és ilyen sorrendben kell kihoznunk valami használhatót. Augusztusban fogadjuk a Cityt, szeptemberben pedig az Arsenal és a United jön hozzánk. November és január tűnik még húzósnak, de összességében elég kiegyensúlyozott lett a beosztásunk. A PL három új szereplője a Reading, a Southampton és az egy év kihagyással visszatérő West Ham lesznek.
Sokszor megesett már, hogy lemaradtam, le kellett maradnom egy-egy meccs első vagy utolsó tíz percéről, de az viszonylag ritkán történt meg, hogy ezt majdnem szívesen tettem. Tegnap viszont már nemcsak én, de egy egész klub kívánta, bárcsak előrepörgethetné pár perccel az idő kerekét, s véget vethetne ennek az idénynek.
90 perc és vége a 2011/2012-es borzalmaknak. De még mielőtt végleg magunk mögött hagynánk ezt az alaphangon is feledhető évet, utoljára tehetünk valami szépet: miközben mások olyan hiábavaló dolgokért küzdenek mint a PL-cím, a BL-indulás vagy épp a túlélés, a Liverpool megnyerhet egy sokkal fontosabb harcot.
Szürreális – nincs más szó a Liverpool tegnap esti teljesítményére, egy Swansea-látogatással a vége előtt pedig talán az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy ez a mérkőzés volt az idény meccse: Henderson gólt lőtt és uralta a középpályát, Carroll és Suárez szétgyilkolta a Chelsea védelmét, Reina bravúrosan védett, már csak Downing tizenegyese kellett volna és végképp nem hisszük el, hogy ugyanazt a csapatot látjuk, mint szombaton.
Nagyjából a sorsdöntő Arsenal-meccs óta nem tudunk mit kezdeni a PL-meccseinkkel, az FA-kupa döntője után pedig már a szezonunkkal is bajban vagyunk: végképp nem tudunk már semmi izgalmasat sem felmutatni. A ma esti Liverpool – Chelsea ráadásul nagyon emlékeztet minket valamire.
Nem kértünk sokat, nem is kaptunk sokat: a tegnap esti Liverpool – Fulhamre nem lehet panaszunk abból a szempontból, hogy Kenny egy teljesen felforgatott kezdőt küldött pályára, ugyanakkor igenis bosszankodhatunk, hogy legalább egy döntetlenre nem futotta.
A jó öreg Woy lett az új angol manager, mi meg a Liverpool – Fulhamről szeretnénk beszélni? Esélytelen. Nem is ragozzuk túl ezt a ma esti mérkőzést, egy ilyen kaliberű hír mellett ez egyszerűen lehetetlen. Inkább mindenki röhögjön egy jóízűt, 20:45-től meg nézze meg a meccset, mert a Fulham ellen nem unatkoztunk az utóbbi időben.
A tegnapi esti mérkőzés igazi összefoglalója volt évünknek: megmutatta, hogy miért ment néha (tegnap) minden jól, máskor (mindig) pedig minden rosszul; igazolta, hogy Daniel Agger továbbra is a Liverpool legjobb védője és csapatjátékosa, valamint bebizonyította azt is, hogy ha a Suárez-Gerrard kettős formában van, csak a balszerencse veheti el tőlünk a győzelmet.