Nem született meglepetés, holott simán születhetett volna a meccs képe alapján: Steven Gerrard fél év után úgy szántotta fel a pályát, ahogy azt tőle elvárhattuk, Kenny végre kidobta a 4-4-2-t, mi pedig láthattunk egy Liverpoolt, amely majdnem legyőzte Anglia talán legerősebb csapatát. A rengeteg pozitívum ellenére mégis teljes joggal lehetünk csalódottak.
Még a legelfogadóbb Liverpool-drukker is nehezen tartja vissza kitörni vágyó gyomortartalmát, ha szóba kerül a Manchester United: szurkolóik arrogánsak, Ferguson sehogy sem akar nyugdíjba vonulni, ráadásul még a pénzük is számolatlanul áll. Ekkora arccal az is csoda, hogy elég nekik egy hely a Premier League tabelláján. Azonban van egy hely Angliában, ahol 90 perc után akár egy reklámszatyorban is elfér a Manchester United teljes csapatának egója: Anfield, Liverpool. Gyertek csak.
A 216. Merseyside derby anyagát is nyugodtan hozzácsaphatják majd a videóbíróért kardoskodók már így is tetemesnek mondható gyűjteményéhez: egy nevetséges ítélet, ami a szezon eddigi mérkőzéseivel ellentétben ezúttal nekünk kedvezett, mégis csaknem 50 perc kellett hozzá, hogy emberelőnyünket gólra váltsuk. A három pont megvan, a régóta várt válaszok sehol.
David Moyes helyzete korántsem irigylésre méltó: nemcsak a Premier League többi mérkőzésén, a városi derbin is úgy kell helytállnia, hogy tudja, az őt alkalmazó klub jelenleg nincs egy pénzügyi súlycsoportban szinte egyetlen ellenfelével sem. Zavarja a Liverpool első ránézésre végtelen mélységű pénztárcája. Költekező szomszédok vs. csőd felé tartó Everton – hogy ez a játékképben is meg fog nyilvánulni? Nem biztos.
Megkezdjük a visszaszámlálást, ugyanis Anglia talán legkeményebb derbije többet érdemel egy mezei beharangozónál: hajtás után összeszedtünk pár gólt, néhány emlékezetes megmozdulást, hogy az is megértse a holnapi mérkőzés fontosságát, aki még sosem látott ilyet. Everton – Liverpool. A nagybetűs rangadó.
Szörnyű – nagyjából e szóval tudnám körülírni a Liverpool – Wolves kilencven percét. Ismét megállapíthattuk ugyanazokat a hibákat, amiket lassan már három hete sorolunk fel a csapat meccsei kapcsán, és ismét csak Luis Suarez földöntúli képességeinek köszönhetően nem lett ezekből baj. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna minket a mérkőzés, csak újabb kérdéseket vetett fel. Egy győztes meccs után pedig nem ezt várjuk.
Két ponttal még mindig jobbak vagyunk, mint tavaly, de a két szezont összehasonlítva kijelenhetjük, ennél azért többet vártunk. Egy peches és egy súlyos vereség után a Wolverhampton Wanderers ellen küldheti csatába King Kenny azt a tizenegyet, amit az elmúlt három éjszakán, a plafont bámulva kigondolt. Hajtás után megfutjuk a kötelező köröket és mi is kicsit merengünk a keret összeállításán.
Már ott gyanús volt ez a délután, hogy nem sikerült életre lehelni a Magyar Söröző Digisport+-át. Folytatódott azzal, hogy lemaradtunk az első pár percről. Aztán rájöttünk, hogy kálváriánk első két állomása baráti ölelés volt ahhoz képest, ami ezután következett. Hajtás után nem is tudom mit csinálunk… Valahogy megpróbálunk magunkhoz térni.
Ez a londoni kirándulás valahogy mindig egy 2-1-es hazai sikerrel ér véget, azonban idén már sikerült megtörni az Emirates-hoodoot, hasonlót várunk a Spurs otthonában is. A Tottenhammel pedig még személyes elintéznivalóm is akad: képesek voltak beleköpni tavaly májusi látogatásom levesébe, amit egyhamar nem fogok nekik elfelejteni. Öt kérdés a Spurs-Liverpool elé.