vörösfonat
Joe Allen hivatalosan is a Liverpool játékosa, a klub nemrég erősítette meg, pontot téve ezzel a nagyjából egy hónapja húzódó ügy végére (bár a meglepetést már lelőtte tegnapi megjelenésével). A Swansea nem adta volna el, aztán eladta volna, de szemétnek tartott minket, aztán ahogy az az átigazolások mintegy 100%-ban történni szokott, volt az az összeg, amely jobb belátásra bírta Laudrupékat is. Hogy örülünk-e az üzletnek? Igen. Azt is megmondjuk, miért.
Joe Cole újra itt, Suárez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van még egy olaszunk, Hendersonról nem derült ki semmi, már rég kiszórtuk Poulsent, Aquilani marad, megy, marad, mégis megy, Suárez bajban, meg megint bajban, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az USÁ-ban haknizunk, a Swansea pedig mégis félhet tőlünk. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Szurkolói sírva vigadásunk egyik fő táplálójával, Stewart Downinggal kapcsolatban már sokszor leírtuk a tavalyi szezon során, hogy valami nem oké. Néha megpróbáltuk megfejteni, hogy mi nem oké, de nem jutottunk sokra, mivel jött egy újabb hétvége, sokszor egy újabb rengeteg problémát felvető Liverpool, benne egy ramaty Downinggal. A rodgersi hatalomátvétel izgalmas első heteiben azonban nézzük meg nagy totálban a karrierjét és keressük meg azokat a pontokat, melyekben jó lehet nálunk a továbbiakban. Mindenki megérdemel egy második esélyt.
Joe Cole újra itt, Suárez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van még egy olaszunk, Hendersonról nem derült ki semmi, már rég kiszórtuk Poulsent, Aquilani marad, megy, marad, Suárez bajban, meg megint bajban, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az USÁ-ban haknizunk, a Swansea pedig mégis félhet tőlünk. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Emlékezzünk vissza, mikor volt utoljára olyan nyarunk, mint a mostani! Amikor semmilyen valódi elvárásunk nem lehetett a Liverpool következő idénye felé. Amikor nem az volt a nyáresti fröccsözések kimenetele, hogy a második házmesterünk után sima Top 4-esek, a harmadik felénél pedig bajnokok leszünk tíz hónap múlva, és ezt hangosan hangoztatjuk is a társaságban. Amikor nem, hogy nem lessük epekedve a világ legtehetségesebb játékosainak lehetséges ideigazolásait, de még a messze nem legtehetségesebbeknél is simán belenyugszunk, ha a Spurst választják helyettünk. Amikor tippelni sem merünk már, hogy hányadik helyen végzünk a Premier League-ben. Ez ugyanis a helyzet 2012 nyarán. Nem feltétlenül baj ez mondjuk.
Igaz, ebben a forróságban nincs szükségünk szívmelengetésre, de hát mi már csak a múltba révedésbe fogunk egyszer belepusztulni, úgyhogy ez is simán belefér. Dave Kirby drámaíró nagyszerű verse (és az ahhoz készült slideshow) még a legkeményebbnek is képes összeszorítani a torkát. Azért én rakom ki, mert átküldtem a többieknek mailben, és ők még a könnyeiket nyelik. (Kommentben úgyis letagadják majd.)
Több millió szurkoló nyugodhatott meg ma hajnalban (többek közt mi is), hogy a Liverpool nem ezt leplezte le, hanem egy jóval visszafogottabb darabot. Hogy tetszik-e…
Úgy tűnik, Glen Johnson inkább nem adta az arcát ehhez a teljesítményhez, viszont ez kiváló alkalmat adott arra, hogy néhányan elgondolkodjanak azon, kit szeretnének igazán a csapatban látni.
Vajon kit látna ott a legszívesebben…
A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.