Roy Hodgson az utolsó utáni pillanatban nyerte el a “Még legalább három napig edző maradhatok” kétes értékű tulajdonosi díjat, ám meg kell hagyni, a második félidőben egy egészen szerethető Liverpool lépett pályára. Voltak támadások, Torres is megkapta antidepresszánsait, Steven Gerrard pedig szimplán csak Steven Gerrard volt – az pedig, mint tudjuk, mindig elég. Hajtás után szétcincáljuk a meccset.
Új év, új találkozó, már csak az kérdés, hogy lesz-e új edző. Ma négy órától Roy Hodgson az életéért fog küzdeni, illetve mások fognak helyette küzdeni, de az ő elképzelései szerint. A Bolton Owen Coyle kezei alatt már nem régi, elmúltak azok az idők, mikor vendégségbe menet még önként húzták fel a szopóálarcot, így kizárt, hogy asszisztálnának egy kiadós veréshez. Hajtás után kicsit mélyebbre ásunk, és az új esztendőre gondolunk.
Sokáig mérgelődtem a stream minőségén, mivel érthetetlen okokból enyhén lassított képet adott a Sopcast, így a kommentátor személyesen Darth Vader volt, míg a szurkolók legvadabb támogató rigmusai csak hőbörgéseknek tűntek. Aztán rájöttem, hogy semmi egyébről nincs szó, minthogy a kép- és hangminőség igazodik a pályán látott teljesítményhez. A felismerést követően megnyugodtam. A tegnapi performanszra csak egy logikus lépés érkezhet a vezetőség részéről, szívből kívánjuk, hogy ez minél hamarabb megtörténjék. Hajtás után azonban másra tereljük a szót.
Na most aztán már tényleg írunk egy olyan beharangozót, amit meccs is követ. Ha ma este is elmarad, kénytelenek leszünk azt gondolni, a melwoodi gyepet homokkal szórták fel és nádszoknyás hostess-lányok szolgálják ki Hodgsont és kompániáját. Vért és repülő végtagokat akarunk ma látni, felaprított Wolverhampton játékosokat és Torres triplát. Hajtás után elmerengünk az esélyeken és tényeken.
Pár nappal ezelőtt már boncolgattuk a Liverpool elmúlt öt évét, de ezúttal kicsit közelebbről is megvizsgáljuk az öt órakor kezdődő találkozó részleteit. Több hete nem láttunk már egy valamirevaló mérkőzést, itt lenne az ideje, hogy valami elfogadható teljesítményt pakoljon Hodgson az asztalra. Hajtás után pár tény és megjegyzés a mérkőzés elé.
A hétvégére ugyan meccs nélkül maradtunk (Angliát még mindig váratlanul éri, hogy télen HAVAZIK), de vigasztaljon minket a tudat, mostantól alig lesz időnk streamet váltani két találkozó közt: amikor a világ nagyobbik része elégedetten hátradől, és meleg otthonaiban készül vizsgáira ünnepli a karácsonyt, a szigetország csúcsra járatja bajnokságát. Hajtás után Boxing Day-t magyarázunk és elregéljük, hogy miként is teltek a december 26-ák Liverpoolban.
A látványos foci sajnos régóta fehér holló-státuszban van az Anfielden, de azért mi abban reménykedünk, hogy ha már a joga bonito szabadnapokat vett ki Liverpoolban, legalább a céltudatos játék eredményt hoz. Öt pontra az ötödik helytől, és hat pontra a kiesőzónától minden megszerezhető győzelem aranyat ér. A hozzánk látogató Fulham pedig kitűnő áldozati bárány lehet. Hajtás után elmeséljük, miért lesz a miénk a három pont. De most már aztán tényleg.
Már eleve gyanús az a mérkőzés, ami alatt nyugodtan nyitva tarthatjuk a böngészőnket, de az, ami alatt e-mailjeinket is bátran lerendezhetjük, már végképp siralmas kell hogy legyen. Jómagam tegnap elrendeztem minden ügyes-bajos dolgom, míg a csapat küszködött, és elégnek bizonyult a kínai kommentátor dallamos hangját figyelni (már ha egyáltalán felébredt néha), hogy a nagyobb történésekről értesüljek. A magyarázat egyszerű: ilyen rohadt unalmas meccset én még idén nem láttam a Liverpooltól, azért is küzdenem kellett, hogy ébren maradjak. Hajtás után képekben próbáljuk elmagyarázni, mennyivel jobban járt volna a világ a tegnap este nélkül.
Mindenki ismeri azokat a gyerekbiztos gyógyszerkupakokat, amik ugyan egy kölköt sem akadályoznak meg a teljes tartalom ledöntésében, ellenben a valós fogyasztók többsége minimum bosszankodva feszegeti szét a nehezen tekerhető fedőket. Ugyanez a helyzet a mai mérkőzéssel is: Hodgson számára relatíve betlibiztos, mi mégis jó eséllyel mérgelődhetünk majd rajta. Hajtás után pár gondolat az este elé.