Sajnáltam, hogy anfieldi debütálásom emlékét elhomályosította a csapat veresége. Egyik szemem sírt, a másik nevetett: a lesújtó eredmény ellenére fantasztikus élmény volt ott lenni, 42 000 emberrel énekelni az YNWÁ-t, együtt ócsárolni Webbet, és együtt fogni a fejeket minden kihagyott helyzet után.
Persze meg se érdemeltük a szezon egészét, na meg a mai teljesítményünket tekintve – otthon nem voltunk képesek gólt rúgni, ez bárki ellen szégyen – de tény, hogy a kopasz varázsfuvolája nagyon megkönnyítette a Spurs dolgát. Összesen nem fogok egy bekezdésnyit bírózni, mert nem ez döntött, de még mindig csodálkozom rajta, hogy ez az ember vb-döntőt vezethetett . Már Pierluigi Collina is olyan messze volt Puhl Sándortól, mint Dirty Takács Tamás John Lee Hookertől, de ezt a távolságot a végtelennel megszorozva és az örökkévalóságba helyezve sem láthatjuk meg teljes egészében azt a lemaradást, ami a gagyi rendőrt különbözteti meg elődeitől.
Nemsokára nekivágok a városnak, megfelelő előzetes ezért csak Donnellytől várható. De mivel nem ígérte magát biztosra (én meg délelőtt megnézem Liverpoolt, utána egyből megyek ki), úgy gondoltam a reggeli eszmélés (8:40) perceit kihasználva írok egy beharangozót. Hajtás után pár kép, és a jóslatok.
A tegnappal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni: amit tegnap produkált a csapat, arra utoljára valahol a Real-United-Villa tengely alkalmával volt példa. Ez sexy football volt a javából. És még csak kiemelkedő egyéni teljesítményekről sem beszélünk: ez a Liverpool mint csapat mutatta meg, hogy Hodgson volt rossz edző, nem a keret gyenge. Hajtás után megpróbáljuk felkanalazni az állunk és valamit használhatót írni erről a csodáról.
Botlott a Tottenham, ami abba a kényelmes helyzetbe hozott minket, hogy ma este elég egy döntetlen is a Fulham barátságosnak épp nem mondható szorításában. Surranópályán közelítjük meg a biztos ötödik helyet, a Tottenham csak foglalkozzon a maga kis harcával. Nem kenyerünk azonban a megalkuvás: hajtás után elmeséljük, miért kell ma is győznünk.
Az első félidő álmoskás játéka után meglepő nyugalommal aprítottuk be a Newcastle-t: Suarez végre megkapta régen várt gólját, King Kenny szokatlan módon hármat cserélt, a csapat pedig ismét bebizonyította, az Anfield újra bevehetetlen fellegvár, ahova az ellenfelek kikapni járnak. Ötödik helyen áll a Liverpool, ahol utoljára… már nem is igazán emlékszünk, mikor járt itt utoljára… Hajtás után összefoglalunk, levonjuk a tanulságokat és nagy reményekkel várjuk a Premier League maradék három fordulóját.
Egy ötgólos siker után nem túlzás azt állítanunk, holnap délután is győzelmet várunk a csapattól. Ugyan a mérkőzés valós jelentősége csak este fél kilenc körül mérhető majd fel (körülbelül ekkor fog véget érni a Chelsea-Tottenham), mi mégis nekivágunk egy korai beharangozóval. Decemberben megaláztak minket Newcastle városában, a Liverpool azonban sokat változott azóta: az Anfield újra bevehetetlen erőd, a hazai pálya újra garancia. Hajtás után a szokásos múltidézés és esélylatolgatás következik.
Egészen 2009 szeptemberéig kell visszamennünk, hogy egy ötgólos (abban az esetben hatgólos) sikert találjunk a Liverpool neve mellett: King Kenny nemcsak megtörte, de egész egyszerűen megfordította az birminghami döntetlenek átkát. A mérkőzés talán egyik legnagyobb üzenete pedig az, hogy eljött az ideje Kenny Dalglish kinevezésének. Hajtás után válaszolunk a miértre.
Mivel rövid matekozás után arra jutott a háttérteam (azaz Audrey, Donnelly és Én), hogy egyikünk sem tud összefoglalót írni – a beszámoló hiánya pedig a tér-idő kontinuum összeomlásával fenyegetne -, úgy döntöttünk, rendhagyó módon írunk arról, ami még meg sem történt – természetesen több befejezéssel számolva. Hajtás után egy szakajtónyi írást szabadítunk rátok, amiben a kocsmafilozófus mondja el véleményét a látottakról.