Hearts, átigazolások és egyéb izgalmak

Másfél éve nem készülhettünk ilyen izgalmas végjátékra az átigazolási időszakban, ezért most rendhagyó, dupla beharangozóval támadunk, amelyben szó lesz a ma esti Hearts-találkozóról, az érdekesnek ígérkező kezdőnkről és a holnapi őrületről. 30 óra van már csak hátra, és kilenc játékos sorsa még nem dőlt el – és Rodgers titkos Asszaidi-kártyáiról még nem is tudunk. Meccs. Deadline Day. Feszültség a köbön.



Nagylelkűek voltunk

Martin Skrtel évek óta dolgozott a cégnél. Megbíztak benne, nem véletlenül lett a biztonsági rendszerek főfelügyelője. Ma azonban úgy érezte, mintha belépése óta nem aludt volna. Szemei leragadtak, szívverése lelassult. Aztán feje hanyatlani kezdett, le, le, egyenesen a nagy piros önmegsemmisítő gomb irányába. És Skrtel a zuhanás közben rájött, mit tesz, illetve mit készül tenni, de az idő már csak felismerésre volt elég, közbelépésre nem. Mintha kívülről szemlélné magát, látta, ahogy feje nekicsapódik a gombnak. Szerencse, hogy a gomb nem volt bekötve: még 36 hét hátravolt az építkezés befejezésig.



Túl korán jön a City

Nagyon félünk a Manchester Citytől, ezt kár lenne tagadni. Tavaly már-már minket idéző bénázással szorosra vették a bajnoki versenyt, de a bizonytalankodó felszín alatt egy kész csapat van, meg egy keret, amiért annyit fizettek, mint két éve Henryék a teljes Liverpoolért. Erősek, összeszokottak, tapasztaltak. Minden, ami mi nem vagyunk.



Ezért adnánk el Spearinget

Ahogy a tegnapi beharangozóban is írtuk, hasznosak ezek az EL-meccsek, egy ilyen átalakulásban levő csapat számára különösen. És valóban, hasznosnak bizonyult a Hearts-Liverpool: a segítségével sikerült véglegesen tisztázni néhány ember viszonyát Rodgers rendszeréhez, s ez többek közt azt is megmagyarázza, miért akarunk egy részüktől a még hátralevő csekély időben megszabadulni.



Skót edzőtábor

A szombati nyitóforduló nem teljesen úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, de mi magasról teszünk erre. Megmondtuk, hogy fájni fog, Rodgers is megmondta, ezért nemlétező sebeink céltalan nyalogatása, vagy a “létfontosságú” Európa Liga szidása helyett inkább csak hálát adunk, hogy ezzel a mérkőzéssel a Liverpool újabb 90 percnyi ajándékot, 90 percnyi fejlődés lehetőséget kapott a sorstól.



Nem a rendszer rossz

Semmiképpen sem jó így kezdeni, de mindent helyre lehet még hozni, eredményt és játékot egyaránt – nagyjából így foglalható össze a tegnap délutáni West Brom – Liverpool, amin szokatlanul nagy hülyeségeket csináltunk, és mentálisan bizonyultunk gyengének.

„Na ott megy el a meccs…”



Nem ma kezdtünk

Jó végre három hónap után egy PL-meccs felvezetőjét írni, jó, hogy ma elrajtol a 2012/2013-as idény. Ugyanakkor a Liverpool szempontjából nem különleges ez a mai meccs, pontosabban nem különlegesebb, mint bármely más találkozó: ahogy azt már sokszor elmondtuk, egy teljesen új klubot építünk, új csapatot, új rendszert új arcokkal és új managerrel. Ebben az óriási kirakósban eltörpül majd egy-egy mérkőzés.



A film még nincs kész, de a kazetta már kapható

Komoly meglepetést okozott ez a tegnapi mérkőzés, hiszen egy félig-meddig működőképesre tákolt Liverpool helyett Rodgers tegnap már a nagyközönségnek szánt demoverziót adta ki, jelezvén a világnak, mire is gondolt a csapat jövőbeni játékát illetően. Gyors passzok, kreativitásban tocsogó összjáték és fullasztó labdafölény – ilyen lesz a jövő Liverpoolja. Reméljük.



Ezért fogunk ma győzni

Nem visszük túlzásba ezt a mai beharangozót sem, pontosan annyi energiát szánunk rá, mint amennyit a Liverpoolnak kell fektetnie ebbe a találkozóba. BR első hazai meccsétől nem várunk (nem is várhatunk) sokkal többet, mint a felkészülési időszak eddigi találkozóitól: építünk, csiszolunk, igazítunk, néhol pedig baltával faragunk – mert van mit.