Tudom (azaz remélem), hogy van olyan az olvasók közül, akinek ismerős a cím, ami egyáltalán nem véletlen, ezt a posztot valahol kifejezetten a Mi maradt a csillogásból folytatásaként tudom csak elképzelni, és ezért is stoppoltam már le a szerkesztőségen belül egy hete. Többször átolvastam a művem, egyrészt mert – ciki vagy nem bevallani – kifejezetten tetszik, másrészt, mert el se hiszem, mekkorát fordult a világ azóta, és mégis ugyanott tartunk. Mekkora fordulat, hogy a valószínűsíthető BL-lemaradók mezőnyéből (akkor ugye még az Arsenal nem állt kifejezetten a helyzet magaslatán, sőt) cirka fél év alatt két olyan csapat lett, akik a bajnokság negyedénél stabil dobogósok már 2 hónapja, ugyanakkor simán lőtávolban vannak egymáshoz képest, akárcsak tavaly.
…mondta az NBC kommentátora amikor Sturridge is meglőtte végre a jól megérdemelt gólját, és visszaállította a háromgólos különbséget. És igen, az SAS megint megcsinálta. De mindig meg fogja? Máté a beharangjában említette a csapat fejsúlyosságát, ami még a meccs előtt ütött szöget a fejemben, mert azért erősen túlzónak tartottam, hogy 2 embertől függ a csapat, de a meccs alkalmat adott arra, hogy érdemben vitába szálljak a kijelentéssel. Ha nem is az igazságtartalmával, de a végkövetkeztetéssel mindenképp.
A szombat délutáni meccs a West Brom ellen nehéz lesz, pokoli nehéz. No nem azért, mert világverő alakulat lenne a kisebbik, legkisebb – sosem tudom – birminghami csapat, hanem azért mert mindig nehéz azt a meccset behúzni, ahol nyerni kellene. A PL biztos, hogy a leggazdagabb liga, szerintem a legnehezebb is, igazán rossz csapat kevés van, hiszen bármelyik legtöbb olasz, spanyol, francia stb. kiscsapat középcsapat megirigyelné a PL kieső jelöltek keretét, de most nem is erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy egyszerű sablonizálással, ‘Milyen volna nyerni’ alapján 4 kategóriát lehet kialakítani: 1.: kötelező győzelem 2.: illene nyerni 3.: jó lenne nyerni 4.: bravúr győzelem. Az első és az utolsó kategória egyértelmű. Az elsőbe tartozik a Crystal Palace, Sunderland, Cardiff és a Norwich az utolsóba a top6 többi tagja. A maradék két kategóriánál nincsenek igazán éles határok és sokat lehet vitatkozni, hogy melyik meccs hova tartozik, de mondjuk a 3. alá esik a Soton és az Everton a 2. alá a Hull meg a Fulham elleni találkozó. A mostani csörte talán a 2. kategóriába esik, de mindenesetre nem lesz könnyű, ami tuti, hogy a tabella végső állását az első 3 kategória elleni eredmények határozzák meg, aki minél több pontot szerzi meg ezeken a találkozókon az annál előrébb végez. Kiemelten fontos ezen csapatok elleni hazai találkozók, ahol aztán tényleg nem szabadna sok pontot hullajtani.
A válogatott mérkőzések után jellemző csapatunkra, hogy visszafogott teljesítményt nyújtva abszolválja az aktuális bajnokit. Most se történt ez másképp, ez a meccs volt idén a második, ahol nem csak az újonnan felvett reaktív stílus, de komoly taktikai hiba is megágyazott a nem túl fényes eredménynek, ráadsul most a Southampton elleni meccsel ellentétben egy nagyon simán verhető ellenféllel szemben.
Újpalotán? Két hét fociszünet után ez a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdés. Szerintem tudjátok, hogy én nagyon nem szeretem a válogatott szüneteket, hiszen ilyenkor Melwoodról a szélrózsa minden irányában szétszélednek a srácok a jó ég tudja milyen edzés módszerek, taktikák, játékstílusok és táplálkozási körülmények közé. Míg otthon tizenéves suhancokkal kell feltölteni a létszámot csak, hogy edzést lehessen tartani. Áhh, nem is akarok ennél jobban most belemenni. Az viszont biztos, hogy az ilyen hosszú szünetek után elég vegyes képet szokott mutatni a csapat és sűrűn fordulnak ilyenkor elő vereségek. Nem is csoda, hiszen most is két napja (csütörtök, péntek) – lényegesen kevesebb, mint egy hétközi kupa meccs után – van a szakmai stábnak összehangolni a keretet és kialakítani a taktikát a szarkák ellen… mivel nekik kicsit kevesebb válogatottjuk van, ezért ez akár döntő faktor is lehet a meccsen.
A palack elleni meccsnek is úgy vághattunk neki, hogy a győzelem nem
csak valószínű, de a Sunderland elleni meccshez hasonlóan egyenesen
kötelező.
Ebből a szempontból nem is okoztak csalódást a srácaink, a meccs kimenetele igazából egy percig sem volt kétséges, mégsem lehetünk teljesen elégedettek.
Vagy mégis? Le a fanyalgókkal, akik a kákán is csomót keresnek? Nézzük a reklám hajtás után.
Kihagyhatatlan ziccer. Már a nyitókép is az, hát még maga a meccs. Bár míg én a képpel csak egy lassan becsorgó potyát tudok lőni, addig McAllister az összefoglalóban beteljesítheti majd a név végzetét. Na nézzük mit kell tudnunk, hogy kegyetlenül beverhesse majd.
Kötelező győzelemként harangoztuk be a vasárnapi találkozót, és meg is lett a három pont.
6 forduló után 2. helyen állunk a bajnokságban, 2009 óta nem kezdtünk ilyen jól, ég és föld (najó, valójában 8 pont) a tavalyi és az idei kezdet között a különbség.
Miért akkor a zavar? Egyáltalán van-e ok kételkedésre, aggodalomra?
Hajtás után pozitívumok és negatívumok sorjáznak majd.
A Southampton elleni meccs után nem gondoltam volna, hogy lesz olyan csapat, aki ellen ezzel a címmel lehet beharangozót írni, azonban nem csak a MU elleni mikiegér meccsen látott halványan már labdarúgásra emlékeztető sportmozgás-halmaz mondatja ezt velem. Ellenfelelünk nem más ugyanis, mint a Sunderland és szerintem nem nagy elvárás részünkről, hogy a mindenkori Liverpoolnak a mindenkori sereghajtót kötelező jelleggel klopfolnia kell, akár vannak sérültek, akár esik, akár van rajtuk sapka, akár nincs.
Tudjuk is le mindjárt a kötelező köröket: A következő ellenfelünk 5 meccs után 4 vereséggel és 1 döntetlennel áll, olyan illusztris csapatok ellen vették torokra a harcipajszert mint a velük együtt szintén a kiesés elleni menekülésre predesztinált Fulham, Kristály Palack, illetve a valószínűleg középmezőny alján bóklászni fogó WBA ( igaz, ők legalább egy döntetlent össze tudtak szedni a Southampton ellen, mi meg ugye). Külön parádésnak gondolom, hogy 3 rúgott góljuk mellé (mondjuk pont mi ugráljunk 5-el) 11-et raktak nekik a zsákba, ami akárhogy is nézzük meccsenként legalább 2 c-vitamin bomba az arcra, így őszintén szólva ellenük a igazából a gólkülönbség javítás lenne az elvárható. Ennek a nagyszerű eredményhalmaznak is folyománya, hogy nem is oly rég megköszönték Mussolini Di Canio eddigi munkásságát, utódja az a McClaren, aki bár bajnok volt a Twentével 3 évvel ezelőtt, azóta olyan magas elvárásokkal bíró csapatokat sikerült beleállítani a földbe, mint a Nothingham Forest, a Wolfsburg és a Twente még egyszer. Ami talán minimális odafigyelésre adhat okot, hogy az evertontól szert tettek egy impozás méretű nigger állatra, nevezett Altidore-ra, ez ilyen típusú játékosok elleni védekezés nem tartozik csapatunk erős oldalai közé.
Fun fact: Nem csak Swanseaban, de itt is van beépített ügynökünk, itt teljesít szolgálatot ugyanis nagy kedvencem, Borini. Igazából azzal akartam viccelődni, hogy remélem beleírták a kölcsönadási szerződésbe, hogy ellenünk nem léphet pályára, annyira rettegek az ő gólérzékenységétől (HÁHÁ), de látva Dr. No játékát bízom benne, hogy ő is legalább annyival fogja segíteni csapatát, mint kopasz barátunk.
Ezzel a nagyszerű átkötéssel meg is érkeztünk az előttünk álló meccs igazi főszereplőjéhez, szeretett csapatunkhoz. A Southampton elleni kritikán aluli teljesítmény után (utólag jöttem rá, hogy sok más mellett azért külön nem is sikerült lecsesznem a csapatot ezen blog hasábjain, hogy ezt a kivételes meccset az Anfielden sikerült prezentálni) egy lényegesen jobb meccset láthattunk a mikiegérben pár napja. Kellett ehhez a közepesen félszarnál egy hangyafasznyival rosszabb MU, akiknek keretében bár nevekben nem tűntek gyengének, azért az én mércém szerint verhetőbb játékot hoztak mint a SA korábban. Sokat számított, hogy Gerrard és Lucas is érezte végre azt az extra motiváltságot, amit amúgy minden meccsen kéne, javítva így silány 45 ill 49 passz / meccs mutatójukat 59 ill 63-ra ami a csapat szintű összjátékon sokat dobott, lett ennek egyenes következménye a helyzetek számának látványos emelkedése.
Eluralkodott azonban sajnos egy folyamat, ami miatt mégis féltem kicsit csapatunkat: Ahogy szederbokor nagyszerű cikkében szintén rámutatott, fontosabb lett BR számára az, hogy nevek alapján a legerősebb keretet rakja föl a pályára, mint az, hogy az a 11 ember csapatként hogyan funkcionál. Ez a középpályán túl a támadók esetében a legszembetűnőbb, ahol bár nevek alapján a Sturridge – Suarez – Moses támadósor bizony gyilkos lenne, valójában annyira elszigetelődni látszanak nem csak egymástól, de a csapat többi részétől is, hogy az mostmár nem csak az összjáték, de az eredmény rovására is megy. BR nagy vagány volt, amikor előző szezon elején gondolkodás nélkül vágta ki Stu-t és az akkor még tényleg gyatra Hendót a csapatból mint macskát szarni,most viszont saját kedvenceivel ugyan ezt nem hajlandó megtenni. Éppen ezért az alábbi lineup tartanám a legjobbnak, több okból:
KÉP
Először is BR szempontjából: Ha nem nyerünk, felteheti a kezét, hogy srácok, ezek a csereemberek, ennyit tudnak, ezért játszik Gerrard meg Sturridge állandóan. Erre két meglátásom lenne: Egyrészt volt egy teljes átigazolási ablakod, miért vettél olyanokat akiket nem lehet használni, másrészt ezért kellett volna a cseréket játszani a mikiegér meccseken, hogy formába kerüljenek és lássuk, hogy mire képesek mi is. Elvégre azért sóvárgunk mindig az után, aki nincs itt, mert azt gondoljuk a csere csak jobb lehet, aztán amikor meg játszanak, lehet mi is rájönnénk, hogy miért padoznak.
Másodszor a csapat egésze szempontjából. Nyilván a Sunderland ellen felesleges 3 védőt a pályán tartani (ennek ellenére fogunk, ide a bökőt), elkezdhetnénk megint ahhoz a sok mozgásos, sok passzos játékhoz konvergálni, ami miatt megszerettem BR-t. Wisdom lényegesen rosszabb védő, mint Kolo, viszont védekezésben remélhetőleg nem kell annyit nyújtania, ellenben támadásban mozgékonyabb, jobban tud területet nyitni, csak úgy, mint Henderson, aki végre b2b pozícióban onnan indulva akár a széleket is be tudná játszani. Aspas tudásban messze nem egy Sturridge, de összjátékban szerintem sokkal jobban meg tudná magát értetni Suarezzel, nem csak a közös nyelv, hanem a munkabírása okán, olyan nagyszerű szinergia lehetne köztük mint anno Kuyttel. Alberto szerintem még lassú a PL sebességéhez, de az ő passzai egy (remélhetőleg) betömörülő Sunderland ellen sokat érhetnek, relatív komótossága, ha nem állunk neki megint rohanni (Gerrard nélkül miért is tennénk, senki nem vagdossa föl a labdákat) hanem elkezdünk megint sokat passzolni, nem lesz feltűnő.
Szerintem látszik, hogy az összes változtatás, amit eszközöltem arra irányult, hogy több zongoracipelő legyen a csapatnak, mert a sok karmester (vagy magát annak gondoló egyén) a mostani csapatban a széksorok között bizony egymás lábára lép, nem kiegészíti, inkább kioltja egymást. Arról nem is beszélve, hogy worst case scenario-ként ha a 70. percben is 0-0, akkor nem egy fásult, hanem egy győzni akaró, a kapuhoz közelebb játszó Stevie léphetne pályára és talán újra megcsodálhatnánk azt a nagyszerű pillanatot, amit annyira régen láttunk, hogy kapitányunk egy 30m-ről elküldött föld-levegő rakétával menti meg a seggünk, adva ezzel neki plusz motivációt és magabiztosságot a többi meccsre.
Nem tudom, hogy mivel fog minket meglepni BR ezen alkalommal, a 4 védős horror után én már nem lepődöm meg semmin, de egy valamit leszögeznék: Lehet itt fogni a kapufára, a sérültekre, a formánkívüliségre, de ez a Sunderland ezzel az eredménysorral, ezzel az edzővel az a csapat, akiket bele kell tudnunk dózerolni a pályába. Ha ezt nem tesszük, akkor javaslom a teljes keretnek BR-el együtt, hogy a melwoodi edzőközpontban összegyűlve, nyugodtan, halk meditációs muzsika mellett a nyiló lótusz jógapózt zsugorfejállásból felvéve bassza szájba magát gondolkozzon el az életén
A Southampton elleni meccs után nem gondoltam volna, hogy lesz olyan csapat, aki ellen ezzel a címmel lehet beharangozót írni, azonban nem csak a MU elleni mikiegér meccsen látott halványan már labdarúgásra emlékeztető sportmozgás-halmaz mondatja ezt velem. Ellenfelelünk nem más ugyanis, mint a Sunderland és szerintem nem nagy elvárás részünkről, hogy a mindenkori Liverpoolnak a mindenkori sereghajtót kötelező jelleggel klopfolnia kell, akár vannak sérültek, akár esik, akár van rajtuk sapka, akár nincs.