vörösfonat
Szederbokor keresett meg minket azzal, hogy egy órányi BKV-zás után összeállt a fejében egy nagy Kuyt-poszt, amit megosztana a nagyérdeművel, íme:
A tavalyi év házi gólkirályának vajon az utolsó valamirevaló szezonja zárult le tavaly tavasszal? Vajon formába tud lendülni még valaha Kuyt? Hasznos tagja vajon a csapatnak? Kell ő ide? Vajon a cirka 12 milliós árából már csak veszíteni fog, ezért most kéne őt eladni? Kell nekünk egy kiöregedő, amolyan unsung hero?
A felröppent pletykák, valamint a blogon és Facebookos oldalunkon zajló beszélgetések poszt után kiáltottak: vajon viszontlátnánk-e Torrest? Tegyük most félre a tényeket (AVB cáfolata, ez a blama talán még a Chelsea-nek is sok lenne stb.), csak úgy elméletileg: mi lenne, ha Torres visszajönne? A kérdés még szerkesztői hármasunkat is megosztotta.
Ahogy az előző két, hasonló posztunk, a most következő darab is egy olyan emberről szól, aki komoly hatással van a csapat játékára. A Lucas-probléma sajnos hétfő óta létezik, a Liverpoolnak pedig megoldást kell találnia rá. Összeszedtük a legfontosabb vitapontokat és a megfelelő(nek tűnő) alternatívákat.
Stewart Downinggal kapcsolatban valami nem stimmel: hétről hétre képtelen bármi maradandót is hozzátenni a Liverpool játékához, lecserélése mindig öröm. De miért? Pár hete Hendersont vettük elő, most ismét a Guardian Chalkboard-oltárához járulunk, hogy megfejtsük a nagy Downing-problémát.
Van egy hosszú listám arról, milyen – már-már kötelességnek tűnő – posztokat kell még megírnunk ahhoz, hogy teljes értékű Liverpool-blognak nevezhessük magunkat. Ma egy ilyen bejegyzést fogunk pótolni, méghozzá Sami Hyypiáról, akit ugyan nagyon keveset láthattam játszani, de azt a pár évet kincsként fogom őrizni. Hogy miért? Ha egy évtizedben van egy ilyen játékosunk, már boldogok lehetünk. Egy kötelességtudó finn Liverpoolban.
A Wolves elleni hétvégi meccs határozottan kíváncsivá tett, hogy vajon tényleg semmit nem csinál Jordan Henderson, vagy csak a mi szemeink előtt maradt eddig rejtve igazi tehetsége. Hajtás után összeszedtünk pár Guardian-chalkboardot, hogy utánajárjunk az ügynek. Az eredményt elnézve sajnos el kell keserítenünk mindenkit, ugyanis azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk. Ugyanakkor nem tudunk elégszer hálát adni a Sorsnak, hogy nem nekünk kell megoldanunk ezt a problémát.
Andy Carroll, 35 millió font. Egy igazolás, amelynél az összegett nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni – egy igazolás, amelynél nem lehetett nem nyilvánosságra hozni az összeget. Andy Carroll első Merseyside-on töltött féléve során nem csak az óriási pénzhalom nyomta a vállát, hanem az ezzel járó elvárások is, amelyek persze az edzői stábot is befolyásolták. Kenny Dalglish a héten benyögte, hogy nagyon erőltették a lábadozó langaléta bemutatkozását, aminek köszönhetően teljesen egészségesen nem is láthattuk játszani a 2010/11-es szezon második felében. Most elmondjuk, hogy miért kell elfelejteni azt a 35 milliót, amitől a szurkolók egyelőre nem tudnak szabadulni, és elmondjuk, hogy miért lesz nekünk jó Andy Carroll, függetlenül attól, hogy hány gólt szerez majd Liverpool-mezben, illetve, hogy meddig húzódik majd el az adaptációja.
Milan Jovanovics a Liverpool történetének legrosszabb igazolása. Sztárfizetés anyaszomorítóan fantáziátlan és ügyetlen játékért cserébe. Viszont a 30 éves szerb borzadály a legnagyobb örömünkre szabadon kereshet magának csapatot, vagyis Kenny természetesen nem tartott igényt a szolgálataira. Remélem, a csapat azért nem roppan bele a távozásába. Együgyű Milánt még Benítez szemelte ki magának, de a tudomány egyelőre nem áll olyan szinten, hogy választ adjon a kérdésre: Mi tetszett meg Rafának ebben a teljesen használhatatlan játékosban?
Hiába ölelgették a társak, hiába tombolt a közönség, Joe Cole tisztában volt helyzetével: a Birmingham ellen ő már csak egy volt a Liverpool epizódszereplői közül, akik nem alkottak maradandót. A nyáron megmentőként beharangozott játékos a hodgsoni vesszőfutás jelképe lett. Joe Cole volt az év legfájóbb kudarca.