Elérkezett a nap, ami szerintem minden Liverpool szimpatizáns számára pirossal kerül bekarikázásra a naptárban (még akkor is, ha férfi), a találkozó, melynek alkalmával mindenki „kedvenc” angliai csapata ellen lépünk pályára. Liverpool – MU.
Az idei szezonban Brendan Rodgers vezetésével a Liverpool visszatért a tiki-taka pass and move játékfilozófiához, mely jellemezte történelmének legsikeresebb korszakában Shankly-től kezdve a 90-s évek végéig. A 70-s 80-s évek világverő csapat játékának alfája és omegája. Ez a játékstílus az igazi Liverpool Way. A klub DNS-be olyannyira beleépült a pass&move, hogy 1996–ban a keret tagjai John Barnes vezetésével dalra fakadtak a témában.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=X9Bl4gLsfMY?feature=oembed]
A tovább mögött az idei szezon legszebb passzjátékairól videó válogatást találtok.
Némileg sikerült javítanunk Guidolin mester (copyright: Vitár Róbert) idegállapotán, és az egész Udinese megköszönheti azt, amit tőlünk kapott, mert nem lesz ilyen még egyszer, sőt már Udinében vissza fogjuk venni azt, amit itt most elpazaroltunk. Ennyire skizofrén meccset már régen láttunk, azzal együtt, hogy ezt a forgatókönyvet jó párszor eljátszottuk már ebben a szezonban. Talán az Arsenal elleni márciusi meccsen csináltunk valami nagyon hasonlót, de most nincs idő fogni a fejünket, meg nem is történt tragédia, csak annyi van, hogy még nincs kész a mű, a gép csak egy félidőt forog, az alkotó nem pihen.
A Premier League 2012/2013-as szezonjának hatodik fordulójában járunk, összesen két ponttal, vagyis két döntetlennel és három vereséggel. Ennek ellenére – ha a sztoikus mélységekben nem is, de összességében – nyugodtan várjuk a ma délutáni Norwich – Liverpoolt. Erre pedig nagy szükség van.
29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Semmiképpen sem jó így kezdeni, de mindent helyre lehet még hozni, eredményt és játékot egyaránt – nagyjából így foglalható össze a tegnap délutáni West Brom – Liverpool, amin szokatlanul nagy hülyeségeket csináltunk, és mentálisan bizonyultunk gyengének.
„Na ott megy el a meccs…”
„Az európaiak megmutatták, hogy csak hátulról építkezve lehet játszani.” Ezt nem Brendan Rodgers mondta, hanem Bill Shankly. Shankly játékról alkotott felfogása alapvetően összecseng Rodgers filozófiájával, vagyis végre olyan edzőnk van, aki az igazi Liverpool Way irányába tereli a csapatunkat. Shankly egyébként mondott még más témába vágót is, és noha ezek nagyon alapvető dolgok klubunk történetével kapcsolatban, a blogon eddig még nem kerültek elő, most viszont a legjobb pillanatban vagyunk ezek felidézéséhez.
Bizony, vannak olyan sajnálatra méltó szurkolótársaink, akik már most Brendan Rodgers lemondását követelik, a csapat eddig mutatott – mellesleg teljeséggel irreleváns – játéka alapján, vagy csak úgy, mert ők ilyenek. Magyarázat? Tájékozatlanság, zsémbesség, szektásság és fekete lyukat megszégyenítő sötétség, esetleg az amerikai tulajokkal szemben fennálló kibékíthetetlen ellentét. Ugyanazokkal a tulajokkal szemben, akiknek az első választása a posztra egyébként Kenny Dalglish volt. De most nem a tulajokkal, vagy a választásukkal foglalkozunk, hanem elhelyezzük a Vörös fonatot a Rodgers-rendszerben, a Rodgers-rendszert a futballuniverzumban, rodgersoutozó orkokat pedig egy távoli galaxisban.