Vééégre – szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.
TheScouser kolléga jó előre megmondta, hogy ne idegeskedjünk, mert ez gyakorlatilag már tét nélküli meccs. Csak az a probléma ezzel, hogy a Liverpool FC számára nincs tét nélküli meccs – és ez most nem valami fellengzős duma, mert aki kívülállóként tekint erre a klubra, az is tudja, hogy a filozófiánk az, hogy ha focimeccset játszunk, akkor azt meg kell nyerni. Lehet, hogy ezt is meg akartuk, gyanítom, hogy igen, de szerkezeti és egyéb problémák miatt esélyünk sem volt rá. Bosszankodni tehát volt min, de nem voltam hajlandó felidegesíteni magam, már reggeltől hangolódtam a délutáni szenvedésre, ami egyébként tanulsággal is szolgált arra vonatkozólag, hogy mit kéne a felállt védelmek ellen játszani.
Már régóta tervezem a posztot a játékunkról, a játékunk hiányosságairól, a játékunk osztályozásáról, de lassan már annyi módon és eszközzel támasztja alá a csapat az ide tervezett észrevételeket, hogy szinte kezd fölöslegessé válni ez a bejegyzés. Aki kritikus szemmel nézi a Liverpool meccseit, és el is gondolkodik azon, hogy mi lehet a probléma, előbb-utóbb vélhetően rájön arra, hogy elképesztően egydimenziós a játékunk, azt csináljuk, mint a kis- és középcsapatok, igaz, ezt sokkal jobban.
Ahogy az előző két, hasonló posztunk, a most következő darab is egy olyan emberről szól, aki komoly hatással van a csapat játékára. A Lucas-probléma sajnos hétfő óta létezik, a Liverpoolnak pedig megoldást kell találnia rá. Összeszedtük a legfontosabb vitapontokat és a megfelelő(nek tűnő) alternatívákat.
Amikor Lucas az első percekben a lábához kapott és sántikálni kezdett, felcsillant a szemem: kapitányunkat talán az első percektől láthatjuk a pályán! Persze teljesen irreális elképzelés lett volna, hogy rögtön egy egész meccsnyi időt adjon neki Kenny, de azért mégis megfordul az ember fejében a gondolat. Aztán a második félidő végén tényleg beállt Gerrard, és noha olyan katartikus érzésünk nem volt, mintha bevert volna egy bombát 25-ről, de addigra már annyira rossz volt a csapat, hogy szinte csak erről marad emlékezetes számunkra ez a meccs. Na meg Bellamy játékáról és a benne rejlő lehetőségekről.
Nem ment el a kedvünk a blogolástól, ez most, ami belengi a Fonatot, nem más, mint a vihar előtti csönd. A bajnokság két hét múlva kezdődik, mi pedig egyelőre a Liverpool-Isztambul-Oslo háromszögben vagyunk, de nem vesztünk el, Andy Carroll viszont megborotválkozott, tehát azért történnek érdekes dolgok. Mivel úgy sosem a legjobb meccsről írni, hogy az ember még összefoglalót sem látott, ezért nem is fogom boncolgatni a Galatasaray elleni mérsékelten komoly fellépést, amelyre Kenny a fiatalokat vitte, hogy a nagyágyúk a Vålerenga ellen játszhassanak majd hétfőn. Nézzünk inkább valami mást!
Kevés olyan megosztó arca van jelenkorunk focijának, mint a Liverpoolt majdnem öt évig kommandírozó Rafa Benitez. Hogy miért is merül fel a neve most? Nemrégiben sejtelmesen úgy nyilatkozott: a vörösöket irányítani egy álom, bár most várnia kell. De ki is ő? A modern foci messiása? Egy kétbalkezes mázlista? Egy közepes, ám valamiért magas körökbe jutott átlagos edző? Igazából minden egy kicsit, és egyik se. Rafa Benitez napjaink egyik legnagyobb rejtélye.
Fellélegezhetünk. Röviden ezt tudjuk mondani. Egy rémálomba illő fél év ért most véget, egy borzalmas sorozat, aminek az utolsó utáni pillanatban sikerült megálljt parancsolni. Az új manager Kenny Dalglish, akinél kívánni sem tudnánk jobbat, reméljük, nem fog a jó hírébe kerülni ez a hálátlan feladat. Hajtás után megvizsgáljuk, mi vár ránk rövidtávon.
A látványos foci sajnos régóta fehér holló-státuszban van az Anfielden, de azért mi abban reménykedünk, hogy ha már a joga bonito szabadnapokat vett ki Liverpoolban, legalább a céltudatos játék eredményt hoz. Öt pontra az ötödik helytől, és hat pontra a kiesőzónától minden megszerezhető győzelem aranyat ér. A hozzánk látogató Fulham pedig kitűnő áldozati bárány lehet. Hajtás után elmeséljük, miért lesz a miénk a három pont. De most már aztán tényleg.