Na, nagyjából így álltunk hozzá az első pletykák megjelenésekor, és csak egyre nagyobb és nagyobb fejvakarásba kezdtünk, amint egyre biztosabbá vált az érkezése. Sürgősen ki kellett találnunk valamit, hogy mire hivatalosan is megvesszük a játékjogát, már tudjunk is valamit róla, hogy mit várhatunk tőle. Egy irtó nagy kamuposzt elől mentett meg minket a La Liga Loca blog, akik több mint készségesen húztak ki minket a gödörből. Nem tudom elégszer megköszönni Simonnak, Sundinnak és Pedrónak a segítséget, hajtás után a mi 8+1 kérdésünkre válaszolnak.
Ugyan hivatalosan csak július elsején nyit az átigazolási piac, de ettől függetlenül a pletyka/hír áradat dübörög ezerrel. Heti átlag 15-20 játékos érkezése kerül szóba (eszement nagy szám). A nyár két folytatásos sagája (Suárez, Pepe) folyamatosan hozza a „meglepőbbnél-meglepőbb” fordulatokat. Szerencsések vagyunk, mert a kiejthetetlen nevű örménnyel már háromra nőtt ezen elhúzódó idegőrlő sztorik száma. A máskor megbízható források transfer időszakban teljesen használhatatlanok, repkednek az (ál)információk. Nem szeretem ezt az időszakot. Rövid kis dühöngésem után térjünk rá a mai poszt témájára. Hónapok pletykái után tegnap hivatalossá vált. Leigazoltuk Luis Alberto Romero Alconchel-t, aki ezzel a csapat második hivatalos érkezője a nyáron, mivel Iago Aspas papírjaival gond van (értsd: kavarás van a körül, hogy ki vághatja zsebre az átigazolás ügynöki díját). Brendan mostanában arról beszélt, hogy 20 gólt akar hozzá adni a kerethez, ennek szellemében érkezett az új fiú. Nagyon az ablak elején vagyunk még, rengeteg a lehetőség, a bizonytalanság, ami megnehezíti az igazolás értékelését. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy megpróbáljak, valami okosat mondani róla.
Az igazat megvallva nem voltam túlzottan lelkes, mikor megjelentek az első pletykák Kolo Touré leigazolásáról. Mikor tegnap megjelent a hír, a hivatalos hír, hogy 2013 július 1-vel leigazoltuk, akkor sem voltam túl lelkes. Hiszen egy kiöregedő, 32 éves védő leigazolása, nem az a fajta igazolás, amitől minden szurkoló vérmérséklettől függően csettint egyet vagy üvölt egyet, hogy ezt az igazolást behúztuk! Igen!!! Most már minden király lesz, jövőre legyalulunk mindenkit! Nem, ez az igazolás nem ilyen. Viszont minél több szempontból nézi meg, vizsgálja az ember, annál több értelme van. Végül is miről beszélt a klub meg mi szurkolók is a legtöbbet idén? Arról, hogy a védelem megerősítésre szorul. Főleg Carra visszavonulása után. Erre az első nyári igazolás a védelembe érkezett, ez minimum örömhír. Ráadásul még bőven az átigazolási szezon kezdete előtt megvan az első igazolás. Piros pont a gyorsaságért.
Wesley Sneijder vasárnap este megegyezett a Galatasaray-jal, így pont került az Interből való eligazolási sztorijának a végére, amelybe a Liverpool is erősen bevonódott. A nem jövetelével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a nagy sajnálkozásoktól a „Megúsztuk a következő Joe Cole-t!”-ig sokféle gondolat cikázik az éterben, mi viszont egy másik, aggasztóbb jelenség miatt vagyunk nyugtalanok. A Sneijder-saga kapcsán ugyanis látványosan nekiment az öltöző a menedzsmentnek a csapatkapitány vezérletével, az ilyen sajtótusáknak pedig sosincs jó vége.
Daniel Sturridge olyannyira dupla vagy semmi igazolás, hogy akkor leszünk igazán meglepve, ha közepesen játszik majd. A dupla forgatókönyv szerint hosszú évekig cikázik majd Suarezékkel a védelmek előtt és mögött úgy, hogy a kapusok csak akkor látják a labdát, amikor kiveszik azt a hátuk mögül. A semmi verzió pedig az, hogy gyorsan bedurcizik azon, hogy nem centerezhet kedvére Rodgers alatt és némi türelmi idő után elmeszelteti magát. Mindkét út reális. Aminek pillanatnyilag mindenképpen örülhet a Liverpool az az, hogy elég jó üzletet sikerült kötnie egy remek képességű, fiatal angol játékosról, akik pedig mocskosan túlárazva szoktak csak elkelni. Comolli most rosszul érezheti magát.
Sturridge az ellentmondásos angol játékos prototípusa. A média hajlamos a hozzá hasonlóan jó képességű angolok köré egy rózsaszín lufit fújni a feltűnésük idején, mondván ők lesznek a válogatott ügyeletes megmentői. Ezek a lufik aztán sorra kieresztenek, és ha nem is pukkadnak ki, sok olyan játékost eredményeznek, akik korlátaik, arroganciájuk vagy éppen alacsony nyomástűrésük nyomán nem tudnak felnőni a feladathoz és örök ígéretek maradnak. Sturridge-ot is nehéz eddigi karrierje után hova tenni. Ha levesszük magunkról azt a faktort, hogy Liverpool szurkolóként jelenleg minden olyan leigazolt csatárt messiásként üdvözlünk aki valaha is rúgott egy egyeneset labdába és jobban megnézzük az új tizenötösünk előmenetelét, elég diffúz érzések tölthetnek el. Egyfelől itt van egy kellően tökös és technikás srác aki szép eredményekkel mászta meg az angol utánpótlási válogatottak lépcsőfokait, ráadásul nagycsapatban is voltak már szép hónapjai, így ezek alapján nagy rizikót nem jelenthet. Másfelől viszont ismert az önzőségéről és az edzőkkel való hadakozásairól abból kifolyólag, hogy nem szeret a kedvenc pozícióján kívül játszani, ami az a center csatári szerep, ahol történetesen Luis Suarez, a Premier League egyik legjobb csatára kergeti a labdát hétről hétre Liverpoolban. A hírek alapján a liverpooli szerződésébe bele akart rakatni egy olyan kitételt, hogy csak azon az egy poszton játszhat. Az eseményekből arra következtethetünk, hogy a liverpooli menedzsment helyre intésére erről az igényéről lemondott, ellenben így sem biztos, hogy felhőtlenül fog indulni a kapcsolata az edzői stábbal. Rodgers viszont bizonyítottan jó pedagógus, a regnálása óta több, az előző menedzsmenttől örökölt alulteljesítő játékát is fel tudta húzni vagy át tudta értelmezni, így abban bízhatunk, hogy az értelmetlen farkastörvények uralta Chelsea-ben a magát nem találó Sturridge is erőre kap majd a jó bánásmódtól. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy dicséret illeti az FSG-t amiért nem vártak az átigazolási időszak végéig, nem próbálták meg az utolsó fontot is lealkudni a vételárból, hanem amint lehetett lerakták az árcímkét Daniel Sturridge-ért, akinek a segítségére azonnal szükség is lesz. Mindez egy kicsit az augusztusi Clint Dempsey buktának a beismerése és egyfajta kiengesztelés is részükről az edző és a szurkolók felé. Vettük, köszönjük, lépjünk tovább.
A továbblépésnél azon nyomban jön az első kérdőjel is: hol is fog játszani Sturridge? Suarez a kapuval szemben, illetve a tizenegyes sarkának a vonalából érkezve szeret kavarni, és mivel mindezt egyre jobban is csinálja, az ő szerepe nem fog változni. Maradnak így a mélyebbről érkező szélek a Rodgersia térképére legtöbbször felrajzolt 4-3-3-as és 4-1-4-1-es felállásokban, amiket legtöbbször a Sterling, Enrique, Downing és Suso négyes valamilyen kombinációja szokott betölteni, illetve van még egy jó helyezkedési ösztönnel bíró Borinink is, akiről a lábtörése miatt még nem igazán tudjuk, hogy hol jó. Ebből az ötösből az egészséges Enrique „erőszélső” pozíciója a legstabilabb a bal oldalon, illetve szintén ezen a szárnyon szokott tipegni Sterling is. Downing idén is jobban játszik a jobbon, akárcsak Dalglish alatt, viszont a pillanatnyilag javuló formája ellenére is megkérdőjelezhető a fontossága a játékrendszerben, Suso pedig egyelőre inkább csak reménység, mintsem kész játékos. Több levegő van tehát a jobb oldalon Sturridge számára, ráadásul bármennyire is utál ott játszani, Capello, Ancelotti és főleg Villas-Boas is előszeretettel pakolta oda, miután akkoriban Drogbát, Rooneyt vagy éppen Torrest pont annyira esélytelen volt neki kitúrnia centerből, mint nálunk most Suarezt. Villas-Boas volt az egyetlen Chelsea edző aki folyamatosan kezdőként játszatta, amit 11 góllal hálált meg Sturridge abban a szezonban a portugál kirúgásáig. Egész jó ahhoz képest, hogy herótja van attól, ha rá kell néznia a jobb oldalvonalra.
Sturridge támadójátéka az ő és a csapat játékstílusa ismeretében nagyon rosszul nem is sülhet el, védekezésben viszont esélyesebb lehet sajnos a betlizése. A Tomkins Times-on volt egy érdekes kimutatás a két ünnep között a nyáron távozott támadó szélsőinkről és az azokban a napokban a Liverpoollal hírbe hozott Walcottról és Sturridge-ról, hogy melyikük hogyan teljesít relatívan a párharcokban és a labdaszerzésekben. A grafikonon rögtön látszanak Daniel Sturridge kirívóan gyenge mutatói, miszerint majdnem egy teljes félidőre van szüksége ahhoz, hogy visszaszerezzen egy labdát vagy leütközzön valakit, míg pl Kuyt, Bellamy és Rodriguez ezt átlag háromszor gyorsabban megteszik. Ebben a pontban az a legijesztőbb, hogy ha azt a valószínűsíthető felállást vesszük amikor mindenki egészséges, hogy Johnson a jobb hátvédünk aki előszeretettel kószál előre, a középpályán Lucas középen szűr, Gerrard és a harmadik valaki vagy mélyebbről, vagy előrébbről, de szintén nagyrészt középről akarják megjátszani a támadókat, míg ugye Sturridge a labdaelvételeknél visszafogottan udvarias right winger, akkor máris adott egy nagyon sebezhető szél a Liverpoolban amire ráfeküdhetnek az ellenfelek edzői – én legalábbis ezt tenném, ha Liverpool ellenfél edző lennék tavasszal, de erre annyi esély van, mint Paul Konchesky visszaigazolásra január 31-én este. Ezt vagy így vagy úgy, de legalább annyira ki kell találni az edzéseken, mint azt, hogy hogyan nem fog a Sturridge – Suarez – Sterling trió egymás nyakának esni a kontráknál a meccseken.
Több mindent is újra kell gondolnia a puzzle-ben Brendan Rodgersnak a Sturridge igazolás mentén, viszont egyrészt nyilvánvalóan megvoltak a tervei a csapatba helyezésére az aláírás előtt is, másrészt pedig nem úgy ismerjük, mint akinek ne lennének új ötletei, és főleg ne tudná azokat gyorsan átértékelni ha látja, hogy nem működnek. Sok Liverpool szurkoló fél attól, hogy az önzősége hátráltatni tudja a csapatot, ettől viszont középtávon nem kell tartanunk, mivel Brendan Rodgers a szintén genetikailag önző Luis “Mr. Műesés” Suarezből egy, a megindulásokkor kisebb faultok esetén most már tovább futó és az idei szezonban meccsenként több mint 35 passzt adó csatárt csinált néhány hónap alatt, azaz a legcsökönyösebbekre is gyorsan tud hatni. Daniel Sturridge-nak ráadásul tisztában is kell lennie azzal, hogy ez lehet az utolsó dobása arra, hogy megcsinálja a karrierjét egy nagy klubnál, sok ideje nem lesz tehát szájat jártatni és önzőzni. Mi bízunk abban, hogy beválik és még egyszer, örülhetünk annak, hogy jókor, jó áron csíptünk meg egy parkolópályra tett tehetséget. Welcome on board, Dan!
Daniel Sturridge olyannyira dupla vagy semmi igazolás, hogy akkor leszünk igazán meglepve, ha közepesen játszik majd. A dupla forgatókönyv szerint hosszú évekig cikázik Suarezékkel a védelmek előtt és mögött úgy, hogy a kapusok csak akkor látják a labdát, amikor kiveszik azt a hátuk mögül. A semmi verzió pedig az, hogy gyorsan bedurcizik azon, hogy nem centerezhet kedvére és némi türelmi idő után elmeszelteti magát. Mindkét út reális. Aminek pillanatnyilag mindenképpen örülhet a Liverpool az az, hogy elég jó üzletet sikerült kötnie egy remek képességű, fiatal angol játékosról, akik pedig mocskosan túlárazva szoktak csak elkelni. Comolli most rosszul érezheti magát.
Képzeljük el, hogy Bob Paisley vagy Joe Fagan, miután befejezte liverpooli karrierjét, pár év szünet után leül a Chelsea kispadjára. Elképzelhetetlen, ugye? Márpedig valami hasonló történt szerdán, amikor Rafa elfogadta Szauron ajánlatát és elfoglalhatja Szarumán trónját.
Meglepőnek tűnhet, de amennyire látom, ennek ellenére a mi szurkolóink megértőbbnek bizonyulnak a lépést illetően, míg a Dinamó szurkolói szinte egységesen gyűlölettel vegyes masszív elutasítással fogadják. (Mondjuk, azt nem tudom, hogy lehet így szurkolni egy csapatnak, bár az én arcom is megnyúlna, ha teszem azt, José kerülne a kispadunkra…). És igen, értem, hogy RDM arrafelé nemzeti hős, egy darab vérükből, aki ráadásul elhozta végre a Szent Grált, amire oly sok pénzt áldoztak eddig, de ez az elementáris gyűlölethullám akkor is mellbevágó. És ezt a szent embert, aranyos jófiút lecserélik egy ízig-vérig scousernek gondolt managerre. Cinikusan persze lehetne azt mondani, hogy van az a pénz, amiért mindenkinek korpás a haja…
Istenem, de fárasztó volt ez már. Az Arsenal lenyúlta előlünk, miután mi lenyúltuk előlük, hogy utána újra mi nyúljuk le, majd újra ők, hogy végül hozzánk jöjjön. Ehhez képest az Eden Hazard című latin-amerikai szappanopera egy unalmas dokumentumfilm volt. Na de elég ebből, örüljünk inkább, hogy Nuri Sahin egy évig a miénk, és ez jó. Nagyon jó. Mindenkinek nagyon jó. Elégedettség mindenfelé.
Elég sokat olvassuk a Twitter megbízhatóbb csatornáit, az angol sajtót, és úgy általában véve nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mindent vágunk a Liverpoollal kapcsolatban, de ma még minket is meg tudtak lepni: a klub ugyanis teljesen váratlanul bejelentette, hogy leigazoltuk a Heerenveen 24 éves szélsőjét, Uszama Asszaidit, akiről eddig nem volt szó. Semennyire sem.
Volt nálunk egy kemény férfi. Olyannyira kemény volt, hogy kicsit bohózatba is illet, ahogyan hétvégéről hétvégére nekiment az angol bajnokság hegyomlás védőinek, holott alig több mint 170 centimétert kapott a teremtőtől, pontosabban egy walesi apától és anyától. Nem játszott nálunk sokat ez a férfi, hisz benne volt már a korban, viszont amikor játszott, sokszor minden csak róla szólt.
