Legalább egyértelmű a felállás: idegenben nem várhatunk semmit a Liverpooltól. Tegnap jóindulattal sem volt épp a csapat topformában, kulcsjátékosok döntöttek úgy, hogy még annyira sem fognak focizni, mint korábban. A maradékot képező Reina, Torres valamint Kelly önmagukban kevésnek bizonyultak a világ megváltására. Hajtás után először vérfürdőt csapunk, majd megdicsérjük Ian Holloway-t, amiért a szigetország legszerethetőbb fociját egy frissen feljutott csapat játsza.
Hihetetlen iramban folytatódik a január hónap, még fél kézzel Howard Webb műanyagbábuját verjük, de máris nyakunkon a következő blackpooli megmérettetés. A nagy kérdés az, vajon King Kenny meg tudja-e őrizni a lendületet, vagy a vasárnapi mérkőzés csak egy kérészéletű fellángolás lesz? Mi bízunk benne, hogy nem csak az Old Trafford hatotta meg a Liverpoolt. Hajtás után alapos vizsgálat alatt a ma este, azaz King Kenny első, tétre menő kilencven perce.
Én ezt a Liverpoolt szerettem meg anno, sok évvel ezelőtt. A történelem nagy igazságtalanságai közé fog bevonulni a délután, mert ma olyan szép dolgot láthattunk, amilyet már régen nem: tíz küzdő játékost. A United-szurkolók pedig jobb, ha csendben arrébb sunnyognak, mert ma nem ők győztek le minket. Howard Webb igazán levehette volna a fekete bírószerelést, hogy az alatta bújó United-meztől legalább egyértelmű legyen, kivel van. Hajtás után a vereség ellenére örülünk egy sort – mert megérdemeljük.
A mai mérkőzést illetően Kenny Dalglish azt már szinte azonnal sikerként könyvelheti el, hogy az eddig teli pofával röhögő United-fanok jelenleg nyugtalanul fészkelődnek: valljuk be, két nappal ezelőtt még mi is egyértelműnek éreztük a délután kimenetelét. De ma: Old Trafford legyen a talpán, ami elhallgattatja a Manchesterbe látogató közel 9000 szurkolónkat! Hajtás után bizakodunk egy sort és óva intünk mindenkit a csodavárástól.
Fellélegezhetünk. Röviden ezt tudjuk mondani. Egy rémálomba illő fél év ért most véget, egy borzalmas sorozat, aminek az utolsó utáni pillanatban sikerült megálljt parancsolni. Az új manager Kenny Dalglish, akinél kívánni sem tudnánk jobbat, reméljük, nem fog a jó hírébe kerülni ez a hálátlan feladat. Hajtás után megvizsgáljuk, mi vár ránk rövidtávon.
Beatles idézettel nyitottunk, Beatles idézettel zárunk – kicsit megkésve. Tegnapelőtt gyakorlatilag csak Poulsen hiányzott az összképből, mert becserélésével tényleg egy igazi állatorvosi lovat lehetett volna összeállítani a meccsről. Gyakorlatilag mindent elnézett és benézett Hodgson, egyetlen szerencsénk, hogy mindezt utoljára tette. Távol álljon tőlem azt feltételezni, hogy Gerrard direkt hagyta ki a büntetőt, de lássuk be, szépen összefoglalta a mérkőzést. Hajtás után jöjjön a verdikt.
Korántsem vagyunk nyugodtak a ma estét illetően. A Blackburn nem az a világverő alakulat, de azon tipikus PL-csapatok egyike, amelyek szökőévente egyszer összeszedik magukat és kicsinálnak egy bajnokaspiránst is. Nem feledhetünk egy másik tényt sem: a Liverpool udvarias vendég, aki ritkán sérti meg a házigazdát. Hajtás után elmagyarázzuk a bizonytalanság okát és kicsit okoskodunk az átigazolási piac kapcsán is.
Roy Hodgson az utolsó utáni pillanatban nyerte el a “Még legalább három napig edző maradhatok” kétes értékű tulajdonosi díjat, ám meg kell hagyni, a második félidőben egy egészen szerethető Liverpool lépett pályára. Voltak támadások, Torres is megkapta antidepresszánsait, Steven Gerrard pedig szimplán csak Steven Gerrard volt – az pedig, mint tudjuk, mindig elég. Hajtás után szétcincáljuk a meccset.
Új év, új találkozó, már csak az kérdés, hogy lesz-e új edző. Ma négy órától Roy Hodgson az életéért fog küzdeni, illetve mások fognak helyette küzdeni, de az ő elképzelései szerint. A Bolton Owen Coyle kezei alatt már nem régi, elmúltak azok az idők, mikor vendégségbe menet még önként húzták fel a szopóálarcot, így kizárt, hogy asszisztálnának egy kiadós veréshez. Hajtás után kicsit mélyebbre ásunk, és az új esztendőre gondolunk.