Na, nagyjából így álltunk hozzá az első pletykák megjelenésekor, és csak egyre nagyobb és nagyobb fejvakarásba kezdtünk, amint egyre biztosabbá vált az érkezése. Sürgősen ki kellett találnunk valamit, hogy mire hivatalosan is megvesszük a játékjogát, már tudjunk is valamit róla, hogy mit várhatunk tőle. Egy irtó nagy kamuposzt elől mentett meg minket a La Liga Loca blog, akik több mint készségesen húztak ki minket a gödörből. Nem tudom elégszer megköszönni Simonnak, Sundinnak és Pedrónak a segítséget, hajtás után a mi 8+1 kérdésünkre válaszolnak.
Talán Andy Warhol mondta egyszer, hogy mennyire fantasztikus volna, ha mindenki tökéletesen egyforma volna. Ezt mindig is egy olyan hülyeségnek tartottam, ami a művészetet párszor megihleti, de a realitás talaján teljes hülyeség volna. De belegondolva tényleg volna egy elvitathatatlan előnye: létezne igazság. Egyetemes, törvényi, mindenki által elfogadott igazság, hisz ha mindenki ugyanazt gondolja, akkor az élet tisztán fekete-fehér. Még maga a tízparancsolat sem ilyen, ott van például a Ne ölj, hogy egy népszerűt vegyek. Persze, a gyilkolás bűn a legtöbbünk szemében, de maga a pápa is megszegné ezt az életösztöntől vezérelve, és senki se tartaná ezt bűnnek. És akkor azt még nem is vettük ide, hogy ölni nem csak embert lehet. Szóval igen, lehet, tényleg fantasztikus lehetne, ha mindenki egyforma volna.
De nem vagyunk azok, sőt, igazából két egyforma ember sem él a világon. Nincs egyetemes igazság minden megítélés, nézőpont kérdése [hopp, megint el-Coelhoztam a bevezetőt]. Mindenkinek véleménye van, amiben a dolgok millió apró összetevőinek súlyát nagyítja fel vagy kicsinyíti le saját belátása szerint. Én alapvetően a pohár-félig-tele-van felfogásban tengetem mindennapjaim, miközben szeretném hinni, hogy egy, a pohár-kétszer-akkora-mint-kellene lehetek, de vagyok annyira realista, hogy tudjam, soha nem érem el azt, hogy teljesen objektív legyek. De ezért jó, hogy csak egy blogot írok. A továbbiakban már tényleg a Liverpoolról, és a szezonról, ahogy én megéltem.
Vagy legalábbis we all dreamt. Őszintén szólva nagyon nem akartam én írni sem ezt a beharangot, sem az összefoglalót, mert hülye kis pisisnek érzem magam ahhoz, hogy Carra személye, és úgy en bloc pályafutása előtt én emlékezzek meg. Nekem az első, igazolható emlékeim vannak ’96-ból, neki meg egy FA Youth Cupja, meg az első profi szerződése. Hát ki vagyok én, hogy értelmesen össze tudnám foglalni az ő pályafutását? Nyilvánvalóan senki. Ennek megfelelően nem ez lesz, csak ilyen kamu beharang, mert a QPR szezonvégi formája annyi említést sem ér, mint a szerkesztőségünk teljesítménye (már nagyon szégyenlem magam, hogy heti két posztunk van összesen, hiába tudom, hogy mindenki mennyire leterhelt az életben.) Annyit még hozzátennék bevezetőek, hogy egy jó, olvasmányos vendégposztot ezer örömmel fogadunk, aki érez magában energiát, a Fonat Facebookján kezdjen velünk levelezésbe.
Azért kezdem ezzel a nagy kék rondasággal a piros hátterű blogon, mert talán ez volt ma az egyetlen igazi derbi-momentum. Még a bőven inkompetens digis kommentátornak is feltűnt, hogy jé, füst nem nagyon szokott lenni Angliában, és tényleg, ugyanis a klubok kizárogatják a saját szurkolóikat már lelátón való birtoklásért is. Nem tudom mi a pontos szabályozás, de az Evertonosok nem punciztak, és képesek voltak az egyetlen igazán derbis megmozdulást hozni idegenben. Persze Fellaini is igyekezett, de van különbség gyökérség és derbizés közt, bár hozzá ez még láthatóan nem jutott el.
Valami elképesztően nagy baj van Newcastle-ben. Eleve a 34 forduló utáni 37 pont gyanús volt a meccs előtt,, meg a Sunderland elleni hazai 0-3 is feltűnő, de mivel nem nézek nagy rendszerességgel szarka meccseket, engem totálisan ledöbbentett, hogy hogy jutott idáig a Newcastle? Nyilván szerepe van benne a (physioroom szerint) 8 sérültnek, ebben pedig az EL okozta kettős terhelésnek, de hogyan jutott el a tavalyi szezont 5. helyen záró csapat a kiesőzóna határára egy év alatt? A választ nem én fogom megadni, a Newcastle-blogon biztosan el tudnák magyarázni nekem az okokat, de legalábbis érdekes ez az egész szituáció, aminek árnyékában gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg a poszt-Suárez időszakról, és a várható fejleményekről.
A West Ham elleni meccsnél még el lehetett időzni azon, hogy egy motiválatlan Liverpoolnak mennyire kötelessége hazai pályán megverni a 4. számú londoniakat, illetve, hogy mennyire ciki nem otthon tartani a három pontot. Eléggé, de most már lépjünk túl ezen. A Reading ellen viszont fel se merülhet hasonló kérdés, a ligautolsót mindig, minden körülmény közt meg kell tudnunk verni, idegenben is, ha kell Suárez vagy a fél csapat nélkül is, Suárezzel együtt meg aztán pláne.
Gondolom senkinek sem ismeretlen az itt illusztrációként használt kép, és pontosan így éreztem magam a meccs utolsó 80 percében. Masszív, de az összképet nézve totálisan meddő mezőnyfölény, alapvetően két komponensből: a West Ham zseniálisan szervezett védelme kombinálva a saját balfaszságunkkal. Az eredmény egy többeknek kiábrándítónak, egyeseknek szégyennek nevezett 0-0, de végeredményben inkább egyszerűen csak szomorú volt nézni, ahogy a sok szerencsétlen teszi, teszi, teszi, ami eszébe jut, de láthatóan nincs semmi eredménye. Az Ikarus ellen csak egy vonat lett volna jó.
Bár a szavazáson végül nyert az új kommentrendszer kipróbálásának ötlete, idő, és motiváció hiányában mégis halogattam a bevezetést. A hétvégi folyamatos leállás után viszont már nem lehetett tovább várni, így köszöntsétek a mai napon a DISQUS-t. Ez a szép új rendszer, amivel én is csak most ismerkedek, de ami úgy tűnik, számos lehetőséget rejt magában. Lesz szó erről is egy kicsit, de még egy fontos dolgot meg kell vitatni, ugyanis lehet, hogy pénz is áll a házhoz.