pool.taccs.hu Nyilván feltűnő, hogy ilyen halványsárga a háttér, hogy nincsenek posztok, képek pedig Népsport-szerte nincsenek. Küzdöttünk a blogmotorral amíg lehetett, de nehéz olyan helyen lakni,…
Tudom (azaz remélem), hogy van olyan az olvasók közül, akinek ismerős a cím, ami egyáltalán nem véletlen, ezt a posztot valahol kifejezetten a Mi maradt a csillogásból folytatásaként tudom csak elképzelni, és ezért is stoppoltam már le a szerkesztőségen belül egy hete. Többször átolvastam a művem, egyrészt mert – ciki vagy nem bevallani – kifejezetten tetszik, másrészt, mert el se hiszem, mekkorát fordult a világ azóta, és mégis ugyanott tartunk. Mekkora fordulat, hogy a valószínűsíthető BL-lemaradók mezőnyéből (akkor ugye még az Arsenal nem állt kifejezetten a helyzet magaslatán, sőt) cirka fél év alatt két olyan csapat lett, akik a bajnokság negyedénél stabil dobogósok már 2 hónapja, ugyanakkor simán lőtávolban vannak egymáshoz képest, akárcsak tavaly.
…mondta az NBC kommentátora amikor Sturridge is meglőtte végre a jól megérdemelt gólját, és visszaállította a háromgólos különbséget. És igen, az SAS megint megcsinálta. De mindig meg fogja? Máté a beharangjában említette a csapat fejsúlyosságát, ami még a meccs előtt ütött szöget a fejemben, mert azért erősen túlzónak tartottam, hogy 2 embertől függ a csapat, de a meccs alkalmat adott arra, hogy érdemben vitába szálljak a kijelentéssel. Ha nem is az igazságtartalmával, de a végkövetkeztetéssel mindenképp.
Kihagyhatatlan ziccer. Már a nyitókép is az, hát még maga a meccs. Bár míg én a képpel csak egy lassan becsorgó potyát tudok lőni, addig McAllister az összefoglalóban beteljesítheti majd a név végzetét. Na nézzük mit kell tudnunk, hogy kegyetlenül beverhesse majd.
„
Hogyne jöhetne, egy korsó Ászok, és egy korai Sturridge gól a 0-1-ért. A Magyarban. Hétfő estére nincs is ennél jobb, kivéve a pillanatot, amikor a meccs után rápillantunk a tabellára, és örömmel konstatáljuk, hogy hupsz, hát nem 3 ponttal vezetjük a bajnokságot, már megint?
Mondjuk azt még meg kéne élnünk, és nem lesz könnyű. (Beírtam ezt a szókapcsolatot angolul a keresőbe, valami vicces képért, erre a Szerelmünk lapjai című filmből jött elő egy halom kép. Bár láttam a filmet és tetszett is a maga módján, esküszöm nem ebből akartam idézni. De, hogy könnyű nem lesz, az ettől teljesen független, ez csak egy elterelés volt, hogy ne az legyen az első komment, hogy baszki, pozitív a beharang, akkor tuti kikapunk.
Tartsa is meg eme jó szokását mind szerencsétlen Moyes, mind a United. Előbbit sajnálom egy picit, hogy túl nagyot akart ugrani a szamárlétrán, mint Hodgson, utóbbit viszony kaján vigyorral, tiszta szívemből kívánom, jó ez az anfieldi status quo. Lehet, hogy nem voltunk a legkreatívabbak, hogy nem fociztuk le a pályáról az ellent, hogy dominanciát csak az első félidőben mutattunk, attól még mindenképpen megdolgoztunk a 3 pontért, és vérprofin teljesítettük a kitűzött célt. Love ya one-nill victories.
Nagy – és felesleges – nyitókép, de még nagyobb, és még feleslegesebb kérdőjel volt maga a meccs. Most akkor ez mi a fene volt?? Talán menjünk szépen sorban: Rodgers erős kezdőt állít ki, hogy biztosra menjen a harmadosztályú, de egyébként teljesen profi Notts Country ellen (nagyobb a stadionjuk, mint pl. a Blackpoolé, abból azért lehet mindenkinek fizetést adni), és, hogy ne ragadjunk a -1. körben a Ligakupában. De hogy hogy lett az egészből egy olyan őrület, ami 120 percig tart, 4-2-re végződik, és 3 játékosunk sérül le?