Kis állathatározó

A vasárnapi vérfürdő előtt már most elkezdjük a bemelegítést. Egy rendkívül szapora állatfaj egyedeit fogjuk pillanatokon belül megvizsgálni. Mindenütt ott vannak, az arcukat alig tudják kipréselni az alagútból, a bírók szidására csak most kaptak rá, de ők is tudnak mesélni az amerikai gazdákról. Hajtás után a köznyelvben csak “a mencseszteri” néven emlegetett életforma nyomába eredünk.



Tíz emberrel tizenkettő ellen

Reina a helyzet magaslatán - forrás:skysports.comÉn ezt a Liverpoolt szerettem meg anno, sok évvel ezelőtt. A történelem nagy igazságtalanságai közé fog bevonulni a délután, mert ma olyan szép dolgot láthattunk, amilyet már régen nem: tíz küzdő játékost. A United-szurkolók pedig jobb, ha csendben arrébb sunnyognak, mert ma nem ők győztek le minket. Howard Webb igazán levehette volna a fekete bírószerelést, hogy az alatta bújó United-meztől legalább egyértelmű legyen, kivel van. Hajtás után a vereség ellenére örülünk egy sort – mert megérdemeljük.



Ne várjunk csodát az Old Traffordon

Gerrard büntetője ősszelA mai mérkőzést illetően Kenny Dalglish azt már szinte azonnal sikerként könyvelheti el, hogy az eddig teli pofával röhögő United-fanok jelenleg nyugtalanul fészkelődnek: valljuk be, két nappal ezelőtt még mi is egyértelműnek éreztük a délután kimenetelét. De ma: Old Trafford legyen a talpán, ami elhallgattatja a Manchesterbe látogató közel 9000 szurkolónkat! Hajtás után bizakodunk egy sort és óva intünk mindenkit a csodavárástól.