A derbi, amit egyáltalán nem várunk

Szívből sajnálom, hogy egy vírusos megbetegedés folytán Martin Atkinson kimarad ebből a holnapi buliból, mert vele lett volna teljes a csapat. Persze nyugodjon meg mindenki, az egy négyzetméterre jutó emberek-akik-folyton-elkúrják-a-hangulatunkat száma így is alaposan túl fogja lépni az egészségügyi határértéket. Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.



Manchester városa, veletek vagyunk!

Felebaráti szeretetből. Csak ezért. Habár a két csapat közti rivalizálás megmérgezte a szurkolók egymás közti kapcsolatát, a nemzetközi színtéren óhatatlanul is felbuzog bennünk valami együttérzésféleség. Még egy ilyen elmérgesedett viszony ellenére is. Engedjétek meg, hogy néhány tanáccsal szolgáljunk: hogyan lehet túlélni az EL-t, hogyan lehet erőt meríteni ebből az egészből. Lélekben veletek vagyunk – hirdeti ezt alábbi posztunk is.



Kár azért a két pontért

Nem született meglepetés, holott simán születhetett volna a meccs képe alapján: Steven Gerrard fél év után úgy szántotta fel a pályát, ahogy azt tőle elvárhattuk, Kenny végre kidobta a 4-4-2-t, mi pedig láthattunk egy Liverpoolt, amely majdnem legyőzte Anglia talán legerősebb csapatát. A rengeteg pozitívum ellenére mégis teljes joggal lehetünk csalódottak.



Ahová a United is félve jár

Még a legelfogadóbb Liverpool-drukker is nehezen tartja vissza kitörni vágyó gyomortartalmát, ha szóba kerül a Manchester United: szurkolóik arrogánsak, Ferguson sehogy sem akar nyugdíjba vonulni, ráadásul még a pénzük is számolatlanul áll. Ekkora arccal az is csoda, hogy elég nekik egy hely a Premier League tabelláján. Azonban van egy hely Angliában, ahol 90 perc után akár egy reklámszatyorban is elfér a Manchester United teljes csapatának egója: Anfield, Liverpool. Gyertek csak.



Három meccs a mennyországban

Semmi apropója nincs a most következő visszaemlékezésnek, hacsak nem az, hogy valamelyest kötődik a szombati Liverpool – United rangadóhoz. Egy sokszor emlegetett időszakot idézünk most fel, az utolsó napokat, amelyen a világ egyöntetűen szájtátva bámulta a Liverpoolt: 2009 márciusában tizenhárom nap, és egészen pontosan három meccs alatt lőttünk 13 gólt, valamint átgázoltunk két gigászon. Visszaemlékezés.



Fél háromtól elszabadulnak az indulatok

Gary Neville valószínűleg már éjszaka sem aludt, rutinos gyűlölködőként több napja készíti elő szervezetét a mai megmérettetésre. De nincs egyedül, mi is jó ideje trenírozzuk magunkat, beszéltünk már a mencseszteri állatfajról, az elmúlt öt meccsről és azok tanulságairól. Most, hajtás után, megnézzük a kicsit távolabbi múltat, a statisztikákat, sérülteket, és hümmögünk valamit a várható formációhoz is.



Öt meccs, öt tanulság

Nem photoshopFolytatjuk testi-lelki felkészülésünket, a mencseszteriek demoralizálását, ezúttal a legutóbbi öt Liverpool-Manchester United párharcot cibáljuk elő, szedjük szitává, analizáljuk darabokra, nézzük meg kikockázva, rántjuk ki és tálaljuk ízlés szerint. Hiába szugeráljuk a mérleget, ez bizony 2-3 marad a riválisok javára. De ezt a számpárt hagyjuk is, hajtás után beszélünk majd erről is, meg ama bizonyos 4-1-ről, ami jó régen volt már, de még mindig öröm az orruk alá dörgölni.



Kis állathatározó

A vasárnapi vérfürdő előtt már most elkezdjük a bemelegítést. Egy rendkívül szapora állatfaj egyedeit fogjuk pillanatokon belül megvizsgálni. Mindenütt ott vannak, az arcukat alig tudják kipréselni az alagútból, a bírók szidására csak most kaptak rá, de ők is tudnak mesélni az amerikai gazdákról. Hajtás után a köznyelvben csak “a mencseszteri” néven emlegetett életforma nyomába eredünk.