Calm the fuck down!

Nem történt tragédia, nem kell felvágni az ereinket és nem kell letenni a top4 álmokról emiatt az egyetlen meccs miatt. Nem történt más, mint hogy a jobb csapat nyert, amelyik csapatként és egyénileg is jobban teljesített. Nem mellesleg 2013-ban a legjobb formában levő angol csapat otthonában kikapni nem szégyen. A mieink is kicsit tudásuk alatt teljesítettek, de tényleg nem történt más, mint hogy néhány álmodozó aki már azt hihette, hogy idén akár bajnok is lehet a Liverpool kénytelen volt rádöbbenni, hogy ez nincs így. Ellenben a top4 álomról nem kell letenni, hiszen klasszisokkal nem volt jobb az Arsenal. Jelenleg 20 ponttal a 3. helyen állunk, igaz csak 3 pont a különbség a 2-8 között. Tegye fel a kezét aki nem írta volna alá ezt a 10 fordulóra a szezon előtt. A meccset meg lehet fogalmazni úgy is, hogy az a csapat nyert amelyik ki tudta használni a másik hibáit. Úgy is, hogy az akinek megvolt a szerencséje. Egy vereség után mindig megy a felelős keresés, hogy ki rontotta el, kinek kell a fejét venni. Főleg akkor mikor sokan gondolták úgy, hogy a Dortmund és Chelsea vereség valamint az Arsenal hétközi kupameccse miatt most van itt a lehetőség. Felelőst mindig könnyű találni, ma elég sokan hibáztak. De ennek ellenére nem tudok igazán kiakadt és elégedetlen lenni. Még egy megjegyzés igazat kell adnom a kollégáknak vesztes Liverpool meccs újranézését még az ellenségeimnek sem kívánnám.



Altatás és Aston Villa

Sok területen hasonlított a Liverpool Aston Villa elleni 1:0-s győzelme a Stoke City elleni 1:0-ához, bizonyos szempontokból azonban rosszabbul alakult a meccs a vörösök számára. Az öt év után előszöri hat pontos rajtolás persze rögtön feledtetni tudja a negatívumokat, így sírni-savazni a legkevésbé sem fogunk a tegnap történtek miatt.

Sturridge Aston Villa



Öröm és szégyenérzet

A több oldalról is emocionális felvezetéssel induló Liverpool – Chelsea sok feszültséget és kevés jó játékot hozott, a nap végén pedig a vörös tábor örülhetett jobban. Suarez nem játszott jól de gól-gólpassz-balhéval triplázott, azaz hozta magát, ahogy a meccs izgalma is felnőtt végül az elvárásokhoz – igaz sajnos nem elsősorban a foci miatt fogunk emlékezni erre a délutánra.

Rodgers - Benítez



Jonjo kiútja

Jonjo Shelvey bizakodásra okot adó tehetségként érkezett Liverpoolba, majd pislákoló reménysugárként folytatta ott a klub modernkori történelmének legsötétebb hónapjaiban, hogy következő lépésként a kezdőcsapat környékére verekedje magát és két év kemény munkával megmutassa, hogy nem lesz több egy jobb közepes angol középpályásnál. Mindez leginkább azért frusztráló, mert néhány tulajdonsága alapján ő lehetne a következő Gerrard. De közel sem lesz az.

Jonjo Shelvey



Pass&Move It’s the Liverpool Groove

Az idei szezonban Brendan Rodgers vezetésével a Liverpool visszatért a tiki-taka pass and move játékfilozófiához, mely jellemezte történelmének legsikeresebb korszakában Shankly-től kezdve a 90-s évek végéig. A 70-s 80-s évek világverő csapat játékának alfája és omegája. Ez a játékstílus az igazi Liverpool Way. A klub DNS-be olyannyira beleépült a pass&move, hogy 1996–ban a keret tagjai John Barnes vezetésével dalra fakadtak a témában.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=X9Bl4gLsfMY?feature=oembed]

A tovább mögött az idei szezon legszebb passzjátékairól videó válogatást találtok.



Annyira rossz

Annyira rossz rendre ugyanazt átélni. Annyira rossz újra és újra végignézni a Liverpoolt, amint veszélyes helyzetek garmadáját hagyja ki, és ahogy kihagyhatatlannak tűnőkből is mellé gurít meccsenként párat. Annyira rossz nézni, ahogy a harcedzett védőink néhány perces leblokkolásából többször több gólt kap a csapat. Annyira rossz a karba tett kezű Rodgerst, a fáradt és kicsit hitehagyott Suarezt, a nagyon fáradt és nagyon hitehagyott Gerrardot bámulni a képernyőn hétről hétre. Annyira rossz állandóan késleltetni a verdiktet új edző és új igazolások felett. Annyira rossz félve nézni a védekező középpályára, és annyira rossz folyamatosan csóválni a fejet, amikor kikerül a szélre a labda. Annyira rossz nézni, ahogyan pár év alatt kiment az a spiritusz a Liverpoolból, ami miatt megszerettük. Annyira rossz azt érezni, hogy mindig csak az indokolatlan optimizmusunkban, meg a „Hosszútávon beérik!” dumákban bízhatunk, lassacskán három éve.



…és akkor hirtelen fontos lett az Európa Liga

A nagy csapatok (definíció: a keret alapján nyerhetnek kupákat és szerepelhetnek elöl a bajnokságukban, plusz töri) szezonjában van egy pont a tél vége – tavasz eleje környékén, amikor egyik pillanatról a másikra kirajzolódnak az idény sikerességének a keretei. Amikor már nincsenek „várjunk amíg!” pontok, hanem kitűnik néhány meccs a naptárból, melyek kimenetelei nagyrészt el is döntik az éves siker vagy sikertelenség kérdését. Kedvelt Mersey menti egyesületünk számára viszonylag korán és elég húsba vágóan jött idén ez a pillanat. A hőn áhított visszajutás a BL-be a West Brom zakóval gyakorlatilag elúszott, az angol kupákból pár kellemes kör után sima kiesések jöttek, miközben a bajnokságban az eredményességet tekintve ugyanaz a küszködés megy, mint 12 hónappal ezelőtt. Egy mentőöv maradt a Rodgers csapat számára, mégpedig az Európa Liga – ott pedig elsőként a Zenit.

Steven Gerrard



Két elhagyott pont

A vasárnapi City – Pool annak a döntetlennek volt a prototípusa, amit előzetesen simán aláírtunk volna, a meccs képe alapján viszont dühítő az, hogy nem nyertünk minimum egy góllal. Szép játék, sok lövés, dominancia és két megbüntetett védelmi kihagyás. Ismerős a sztori.

Reina Manchester City