Vagy legalábbis we all dreamt. Őszintén szólva nagyon nem akartam én írni sem ezt a beharangot, sem az összefoglalót, mert hülye kis pisisnek érzem magam ahhoz, hogy Carra személye, és úgy en bloc pályafutása előtt én emlékezzek meg. Nekem az első, igazolható emlékeim vannak ’96-ból, neki meg egy FA Youth Cupja, meg az első profi szerződése. Hát ki vagyok én, hogy értelmesen össze tudnám foglalni az ő pályafutását? Nyilvánvalóan senki. Ennek megfelelően nem ez lesz, csak ilyen kamu beharang, mert a QPR szezonvégi formája annyi említést sem ér, mint a szerkesztőségünk teljesítménye (már nagyon szégyenlem magam, hogy heti két posztunk van összesen, hiába tudom, hogy mindenki mennyire leterhelt az életben.) Annyit még hozzátennék bevezetőek, hogy egy jó, olvasmányos vendégposztot ezer örömmel fogadunk, aki érez magában energiát, a Fonat Facebookján kezdjen velünk levelezésbe.

Szépen, egyszerűen, gyorsan, fájdalommentesen. Így kell ezt csinálni. Odamenni, és elvenni azt, ami kell nekünk, jelen esetben a 3 pontot. Szépen be kell állni a sorba, és kirabolni az ellenfelet a jobb fizikai kondícióban eb közösül elvén. Tegnap ennek láttuk tökéletes megvalósítását az első félidőben, a másodikban pedig már annyira lényegtelen volt az egész játék, hogy az összefoglalóba is egyedül Enrique sérülése miatt fér be. A meccsel magával annyira nem is foglalkozunk majd, mert arra elég lenne egy két szavas összefoglaló: simán nyertünk.