Szombaton magyar idő szerint 16:00-tól fogadjuk a Leicester csapatát az Anfielden. A találkozó több szempontból is pikáns. Először is azért, mert a még Puel vezette rókák 1-1-es döntetlent értek el január végén Liverpoolban, így pontot raboltak tőlünk, ami ha úgy nézzük, a bajnoki címünkbe került. Másodszor pedig azért, mert a…
Túlvagyunk rajta. Hogy igazából min is, az első ránézésre olyan szokásosnak tűnik: outscore, csúcsok és mélypontok, jó támadások, gyengébb védekezés, megnyert meccs majdnem elvesztése, bírói bakiparádé, csak a szokásos. Ha viszont egy kicsit jobban megkapargatjuk, érdekesebb lesz a történet.
Érdekes kettősségek kavarognak bennem a meccs kapcsán. Ismerhettek, alapvetően egy picit sem bánom, hogy az energiaital-kupából sikerült kiesni az első lehetséges alkalommal. Sőt, ennek még örülök is kicsit a sokmeccses szezonban, hiszen egy gonddal kevesebb és egy sorozattal kevesebb, ahol sérülhetnek a játékosok. Azonban a mikénttel kapcsolatban vannak fenntartásaim.
Sűrű szezonra egymást sűrűn követő sörmecsekkel készülünk. A nagy hír azonban az, hogy CAF azaz az Afrikai Labdarúgó-szövetség fejesei belátták, hogy mindnekinek jobb ha ezentól az ANK nem a szezon kellős közepén van, így már a következő 2019-es torna is nyáron lesz, ezzel az Afrikai menők nagy hátránya megszűnik. Nem…
Eljött a várva várt nap. Ez alatt lehetne érteni azt, hogy a válogatottszünetnek vége és végre van meccs, vagy azt, hogy összemérjük erőnket a tavalyi bajnokkal, de nem erről van szó. Sokkal jelentősebb, régebben várt és nagyobb hatású nap a mai.
Így hívták hivatalosan a kedvenc kocsmámat a gimnázium közelében, bár mi a fölötte kifüggesztett tábla miatt csak Sport1-nek hívtuk. Őszinte hely volt, igazi késdobáló miliő lengte be, balhéba azonban sosem futottunk ott bele, viszont mindig azt kaptuk, amire számítottunk. Az 5-4-es dráma után újra a Premier League küzdelmeiben találjuk magunkat,…
Mindenki számára nyilvánvaló kell, hogy legyen az ok. Illetve nem, nyilván nem értheti mindenki, hogy Gerrard miért a fék a pályán, John Cleese is megmondta már, hogy a saját hülyeséget pont a hülyék nem tudják felfogni, sőt, az a nyilvánvaló ok igazából önmagában Gerrard játéka se lehetne. Nem történhetett volna meg vele…
Tavaly ugyanekkor számunkra teljesen meglepő módon érkeztek tucatjával hozzánk a kérések, hogy legyen év végi összefoglaló, hogy összegezzük az évet, és úgy egyáltalán, legyen valami. Mi csak álltunk bambán, hogy miről is beszélünk, a szezon közepe van, és bár már betagozódtunk a top5-be, azért csak nem mondanánk verdiktet az egész…
Nem tudom, rég voltam már győzelem után ennyire levert, mérges, frusztrált, mint ma. A mai meccsnek összesen két pozitívuma van. Egy: nyertünk és az ezzel járó 3 pont. Kettő: idén először fordítottunk meg bajnoki meccset, megmutattuk ismét a híres “karaktert”. Ennyi. Semmi több. Mondjuk az is jó dolog, hogy idén…
