Nem ment el a kedvünk a blogolástól, ez most, ami belengi a Fonatot, nem más, mint a vihar előtti csönd. A bajnokság két hét múlva kezdődik, mi pedig egyelőre a Liverpool-Isztambul-Oslo háromszögben vagyunk, de nem vesztünk el, Andy Carroll viszont megborotválkozott, tehát azért történnek érdekes dolgok. Mivel úgy sosem a legjobb meccsről írni, hogy az ember még összefoglalót sem látott, ezért nem is fogom boncolgatni a Galatasaray elleni mérsékelten komoly fellépést, amelyre Kenny a fiatalokat vitte, hogy a nagyágyúk a Vålerenga ellen játszhassanak majd hétfőn. Nézzünk inkább valami mást!
…olyan, mint heringgel fát vágni: nem lehetetlen, de ostobaság. És mégis mindig reménykedem. Megvan az a sajátosságuk, hogy mindig akkor rendezik őket, amikor a szurkoló már nagyon ki van éhezve egy jó találkozóra. És megvan az a másik sajátosságuk is, hogy kivétel nélkül totál nézhetetlenek. Ez történt tegnap is, amikor talán egész Angliában nem volt olyan másnapos csapat, mint a Liverpool.
Már most jó visszaemlékezni a 2010/2011-es idényre, amit a hajtás után következő videók is bizonyítanak; a sok rossz mellett meglepően sok jó is történt velünk idén. Őszi drámák Hodgsonnal, téli váltás Kennyvel, tavaszi feltámadás egy újjászületett csapattal – a két májusi botlást most nem emlegetjük fel. Az üzenet pedig mindenhol állandó: in Kenny we trust.
King Kenny visszatért, Meireles megint gól lő, az Anfielden ismét a texasiak ellen tüntettek, Torres szerint az ember vére mégis kék, Hodgson úgy gondolja, csapata jól játszott, de John W. Henry is ott volt, Reina mindent kivéd, ám mégis Carragher ordításától hangos a pálya, Joe Cole és a piroslap, avagy Kyrgiakos és az Everton, Konchesky rémes, Suarez debütál, Babel Howard Webbel álmodik, Agger és a viking temető esete, Houllier tapsot és három gólt kap, Benitez sakkban veri a BBC-st. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Ez a szezon annyira nem volt vicces: az első felében zokogtunk, mint az ovis, aki a játszótéren leesett a mászókáról, aztán félidőben jött apa, és letörölte a könnyeinket, mi egy kicsit szipogtunk, és felszabadultan rohantunk vissza játszani a többi gyerek közé. De ez mind halál komoly volt. A játékot tekintve az első fele halál komolyan az évszázad legsötétebb félszezonja volt, a másik meg talán a legpozitívabb – mindenféle nevetés nélkül. Két jelenetet azért mégis kiemeltünk, mert ezek mellett nem lehetett elmenni egy jóízű kacaj nélkül.
Persze meg se érdemeltük a szezon egészét, na meg a mai teljesítményünket tekintve – otthon nem voltunk képesek gólt rúgni, ez bárki ellen szégyen – de tény, hogy a kopasz varázsfuvolája nagyon megkönnyítette a Spurs dolgát. Összesen nem fogok egy bekezdésnyit bírózni, mert nem ez döntött, de még mindig csodálkozom rajta, hogy ez az ember vb-döntőt vezethetett . Már Pierluigi Collina is olyan messze volt Puhl Sándortól, mint Dirty Takács Tamás John Lee Hookertől, de ezt a távolságot a végtelennel megszorozva és az örökkévalóságba helyezve sem láthatjuk meg teljes egészében azt a lemaradást, ami a gagyi rendőrt különbözteti meg elődeitől.
Ma végre megtörtént az, ami az elmúlt hónapok eredményeit tekintve minden pillanatban eljöhetett: King Kenny aláírta végleges kinevezését – három évre. Hihetetlen öröm, hogy nem…
Hihetetlen, de alig négy hónap alatt a reménytelenség sötét bugyraiból, az agónia végtelen pusztáiból visszarángatott minket egy ember, akiről sokan úgy gondolták, túl sokat volt már távol a modern labdarúgástól ahhoz, hogy egy ekkora volumenű csapatot irányíthasson: Kenny Dalglish durván 100 nap alatt bebizonyította, a kritikák alaptalanok voltak. Hajtás után öt videó következik, amelyek az őáltala épített Liverpoolt dicsérik.